Hírek

2006.05.06. 15:24

Kilenc méter alatt a Tisza

A lélektani 900 centiméter alá apadt a Tisza Szegednél szombat reggel 6 órára - közölte Reich Gyula, az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője. A Tisza mellett a Hármas-Körös is apad.

BAMA

Szombaton reggel kilenc méter alá csökkent a Tisza vízszintje Szegednél, a folyón azonban továbbra is lassú az apadás, a vízállás az elmúlt 24 órában csupán 12-13 centimétert csökkent. Szombaton délelőtt Csongrádnál 913, Szegednél 897 centimétert mértek. A Maros alsó szakasza Makónál hasonló ütemben apad, szombaton délelőtt a vízállás 366 centiméter volt. A Köröszugban a kitelepített 4 506 lakó közül már csak ötvenen várnak a visszaköltözésre. Az egész országban jelenleg még 544-en vannak távol otthonuktól a veszélyhelyzet miatt. Ebből 251-en a dunai árhullámok, 242-en belvíz miatt. A sződligeti fogyatékos otthont és a tahi ápolási otthont a károk miatt ki kellett üríteni. Az épületek felújításra szorulnak. 207 településen van érvényben védelmi fokozat. A korábbi 25-27 ezerről 11 ezerre csökkentették a védekezésben résztvevők számát.

Megszüntette az árvízvédelmi készültségi fokozatokat az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az észak-magyarországi folyókon szombaton. A területen március végén rendelték el az árvízvédelmi készültséget, előbb a Tiszán és a Bodrogon, majd a Taktán, a Sajón és a Hernádon. A levonult árvíz szintje harminchat centiméterrel maradt el a 2000-ben mért eddigi legnagyobb tiszai árvíz szintjétől Észak-Magyarországon. Napról-napra csökken a belvízzel borított területek nagysága Észak-Magyarországon, jelenleg tizenhat és félezer hektárnyi földön van belvíz. A Bodrogközben, a Taktaközben, a Sajózugban, a hevesi és a dél-borsodi térségben január eleje óta van érvényben belvízvédelmi készültség.

Május 8-án, hétfőn üzemkezdettől Tiszaföldvár és Kunszentmárton, valamint Kunszentmárton és Tiszaug között ismét közlekedhetnek a vonatok. Lakitelek és Tiszaalpár, továbbá Lakitelek és Tiszaug között az utasok még továbbra is vonatpótló autóbuszokkal kénytelenek utazni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!