Kék hírek, bulvár

2008.07.12. 07:40

Halálos kutyatámadás Almárban - a megvádolt ebtulajdonos tagad

Éhes ebek marcangolták halálra a vérzékeny rokkantnyugdíjast címmel közöltük annak az esetnek a vádiratát, amely szerint idén február 13-án kutyatámadás áldozata lett Eger-Almárban egy rokkantnyugdíjas.

Sz. Z.

Éhes ebek marcangolták halálra a vérzékeny rokkantnyugdíjast című írásunkban ismertettük azt a vádindítványt, amiben az szerepel, hogy a sértett halála miatt a Heves Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége címén javasolja a bíróságnak egy telektulajdonos, P. G. J. felelősségre vonását.

A vádhatóság az összegyűjtött bizonyítékok alapján úgy értékeli, hogy a vádlott a saját két ebét nem gondozta, nem felügyelte, s azok a hozzájuk csatlakozott kóbor állatokkal együtt úgy szereztek élelmet maguknak, ahogy tudtak. A vádirat szerint négylábúi agresszivitására több környékbeli lakó is figyelmeztette P. G. J.-t, mert azok emberekre is rátámadtak. Hiába. Februárban aztán a szembeszomszédját halálra marták az elvadult jószágok.

Az ügyben vádlott Papp Gábor József tegnap felkereste szerkesztőségünket, hogy elmondja, hogyan látja a történteket a saját szemszögéből. Úgy véli, korántsem nyert bizonyítást, hogy az ő két kutyája lett volna részese az áldozat megtámadásának. Szerinte az ügy aktájában lévő helyszíni szemlefotókon csak kóborebek láthatók, amelyek összefüggésbe hozhatók a sértett halálával. Azokkal a vallomásokkal is vitatkozik, amelyek szerint nem gondozta az állatokat. Állítja, hogy rendre adott nekik élelmet.

Bár nagyon sajnálatosnak tartja, hogy egy embernek így kellett meghalnia, de szerinte a tényekhez az is hozzátartozik, hogy az áldozat korábban kődobálással ingerelte az ebeket. Az illető nemcsak vérzékenységben szenvedett, hanem szívproblémákkal is küszködött. Ráadásul az eset bekövetkeztekor ittas is volt. Mindezek alapján a vádlott nem érzi magát vétkesnek a tragédia bekövetkezésében. Hogy a megvádolt férfi bűnös-e, vagy sem, erről a bíróság hivatott dönteni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!