Közélet

2015.06.03. 16:00

Fizetnek a kórházak

Az állami fenntartású kórházak már az elmúlt hét végén megkapták a konszolidációs támogatást. Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban is utalhattak végre az egyre türelmetlenebb beszállítóknak.

Guti Rita

Doctor rushing in hallway

Fotó: Getty Images/Pixland

– Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet huszonöt kiemelt beszállítója már a múlt hét utolsó munkanapján a számláján tudhatta azt a mintegy négyszáz millió forintot, amely az idei év március 31-ig lejárt tartozások és kamatok összegét jelentette feléjük – számolt be dr. Tóth Ildikó megbízott főigazgató lapunk kérdésére.

A megyeszékhely kórháza összesen 684 millió forintos konszolidációs pénzt kapott, amely az elmúlt hét csütörtökén érkezett meg a kórház számlájára. A kiemelt szállítóknak azonnal utalni is tudtak, hiszen velük korábban már megállapodtak, aláírt szerződésük volt. A többi beszállító sem marad azonban hoppon.

– Június harmincadikáig kell rendeznünk feléjük a tartozásainkat, ám mi szeretnénk, ha ez már tizenötödikéig megtörténhetne. Munkatársaim folyamatosan postázzák a szerződéseket azoknak a partnereknek, akik március 31-ig lejárt számlát nyújtottak be korábban hozzánk. Folyamatos lesz a kifizetés – tette hozzá dr. Tóth Ildikó, aki arra is rámutatott, hogy bár igen jól jött, és elengedhetetlen volt a segítség, azért még sok tennivalójuk akad.

– Minden hónapban faragnunk kell a költségeken, hatékonyabbá és ezáltal költségtakarékosabbá kell tennia munkát, hogy esélyünk legyen arra, hogy a kórház bevétele és kiadásai ne csússzanak el ennyire egymástól. Ez persze szépen hangzik, de koránt sem egyszerű feladat – mutatott rá az egri kórházigazgató.

– A 2015. március 31-ig lejárt valamennyi tartozást ki tudjuk egyenlíteni. Ez volt az ígéret a kormány részéről és így is született megállapodás valamennyi kórházzal – mondta el dr. Stankovics Éva, a hatvani Albert Schweitzer Kórház igazgatója. – Összesen 930 millió forintot kaptunk s ezt teljes egyészében a beszállítói tartozások kifizetésére fordítjuk, másra nem is lehetséges. Az április 1-jét követő időszak feladata a költségcsökkentésről szól, azért hogy az adósság ne növekedjen olyan mértékben, mint eddig. Ehhez azonban az egészségügyi intézmények finanszírozásának átalakítása is szükséges, mely jelenleg is folyamatban van – hívta fel a figyelmet a hatvani intézmény vezetője.

A gyöngyösi Bugát Pál Kórházba is múlt csütörtökön érkezett meg az összesen 216 millió 295 ezer forintos konszolidácós támogatás.

– A kórház folyamatosan a konszolidációról való értesítés megérkezését követően mindent megtesz annak érdekében, hogy a beszállítók felé a tartozásokat a lehető leghamarabb rendezzük – nyilatkozta lapunknak Bodnár Krisztina, gazdasági igazgató. Hozzátette: a kiemelt nagy beszállítók – akikkel az ÁEEK kötötte meg a megállapodást még a múlt hét végén megkapták a pénzt, a többi beszállító tartozásának rendezése június másodikától folyamatosan megtörténik.

Tudta-e?

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a napokban sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy az állam átvállalta minden magyarországi állami, egyetemi, egyházi fenntartású kórháznak – amelynek az egészségbiztosítási pénztárral szerződése van – a március 31-én fennálló, lejárt tartozását, ennek összege 59,2 milliárd forint volt. Ez azt jelenti, hogy az a 60 milliárd forint, amely a központi költségvetésből rendelkezésre állt erre a célra, teljes egészében elegendő a kórházak adósságkonszolidációjára. Közölte, csütörtökön átutalták az állami fenntartású 99 intézménynek a pénzt.

Minden forrás a kórházak rendelkezésére áll, hogy teljeskörűen, minden lejárt tartozásukat kiegyenlítsék, az 500 millió forint alatti tartozásokat is.
Felidézte: az egyeztetés április 1-jén kezdődött meg. A tárgyalásokat folytató Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) minden intézménytől és beszállítótól bekérte a dokumentációkat a tartozásokról, számlákról, ezeket összesítették és ellenőrizték. Ezután készült el a támogatási dokumentum, amelynek alapján a pénzt az intézmények megkapták. Az intézményeknek egy hónapjuk van hivatalosan arra, hogy a kisebb, 500 millió forint alatti tartozásokat váró beszállítókat kifizessék.

Felülvizsgálnának szerződéseket

Az ÁEEK az ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy sok esetben nem egyeztek a kórházak és a beszállítók által közölt adatok, és előfordult, hogy olyan pluszköveteléssel álltak elő beszállítók, amelyek nem voltak indokoltak. Kiderült az is, hogy bizonyos szolgáltatások, eszközök beszerzési ára eltérő az egyes kórházakban, annak ellenére, hogy ugyanattól a beszállítótól származnak, ezek pedig arra inspirálják az államot, hogy bizonyos szerződéseket „vizsgáljon felül”. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint: most is lehetőség van arra, hogy több intézmény közösen intézze a beszerezéseket, véleménye szerint a jövőben több ilyen együttműködés lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!