2013.07.14. 08:14
Montvai bólintana a jó ajánlatra
Klubokban bővelkedő pályafutásának legutóbbi állomáshelyét a Jászapáti VSE jelentette Montvai Tibor számára. Az egerszalóki származású 34 éves futballista akár visszatérhet Egerbe is, míg a Bajkál-tónál nem csapatnézőben járt.
– Talán sérült volt, hogy az osztályozót játszott Jászapáti VSE csapatában már nem lépett pályára?
– Szerencsére nem, teljesen más ok miatt hiányoztam, éppen Irkutszkban tartózkodtam – hozakodott elő a válasszal Montvai Tibor.
– Szibériába igazol?
– Szó sincs erről! A feleségem révén rokoni látogatást tettünk a Bajkál-tó mellett található városban. Gyönyörű helyen töltöttünk két hetet, ám az az időszak éppen egybe esett az Úrkút elleni párharccal, amit nélkülem is magabiztosan nyert meg a csapat.
– Az már eldőlt, hogy marad-e Jászapátiban?
– Még nem, akadnak lehetőségeim, ám még konkrét döntés nincs.
– NB I-es múlttal háta mögött, 34 évesen milyen terveket szövöget a labdarúgásban?
– Úgy érzem, hogy három-négy év még bennem van. Elsősorban persze már nem az élvonalban gondolkodom, hanem NB II-es, NB III-as szinten, vagy, ha a sors úgy hozza, akkor a külföldi szereplés is érdekel.
– Az Egri FC részéről nem kapott ajánlatot, amikor még "ment a szekér"?
– Nagyon szerettem volna újra Egerben futballozni, ám megkeresés nem érkezett, az ajánlkozás pedig nem az én stílusom.
– A Nyíregyháza színeiben rögtön ki is ejtette a Magyar Kupából az EFC-t...
– Valóban az én gólommal sikerült 1-0-ra győzni.
– Második Spartacusos szerepvállalása miért szakadt meg a szezon közben?
– Mert a célként kitűzött feljutástól távol került a csapat, és ennek a 30 év feletti játékosok estek áldozatul.
– Jászapátiban viszont a kor helyett a teljesítmény figyelhették, ugyanis az NB III-as gárdához kötelezte el magát.
– Farkas Jánosék nagyon korrekt ajánlatot tettek, amit úgy sikerült megszolgálni, hogy 11 bajnoki mérkőzésen 9 gólt szereztem. Jó lett volna, ha 14–15 találatig eljutok, de ezen már nem rágódok, a minimális elvárást ezzel együtt is elérte a remek társaság alkotta JVSE.
– Hol érezte még igazán jól magát eddigi klubjai közül?
– Azt mondom, hogy a csúcsot a Paks színeiben a Hearts elleni Európa Liga-mérkőzésen pályán töltött 15 perc jelentette, ám a legszebb időszaknak inkább azt nevezném, amikor Kecskeméten 72 mérkőzésen 38 gólt szereztem. Az alföldi városhoz azért is kötődöm jobban, mert első gyermekem, a három éves Léna Róza ott született.
– Az érzelmi hullámvasúton akkoriban megjárta a csúcsot és a mélypontot is...
– Sajnos tényleg így történt. Kétezertíz április 15-én világra jött a kislányom, majd május 1-jén elhunyt az édesapám.
– Aznap viszont nemcsak hogy játszott a Nyíregyháza ellen, de győztes találatot is jegyzett a KTE színeiben.
– A mérkőzés napján kaptam a lesújtó hírt, és édesanyámmal úgy egyeztem meg, hogy mivel érdemben úgy sem tudnék semmit tenni, maradok a csapatnál, és pályára lépek. Ha viszont bármely más napon történik mindez, azonnal siettem volna Egerszalókra.
– Ha visszagondol egészen fiatal éveire, a szalóki esztendőkre, milyen emlékek jönnek elő?
– Az öröm és a boldogság azzal, hogy kedvemre futballozhattam. Igaz, sok más lehetőség nem is nagyon adódott, de ez akkor nem foglalkoztatott, csak a játék.
– Egerbe kerülve, majd későbbi klubjaiban mit tanult meg igazán az életből?
– Hogy a profi sportban nem jár a köszönet, csak magára számíthat az ember, és gyakran előfordul igazságtalanság. Amíg van teljesítmény, azt elismerik, utána viszont gyorsan elfelejtik az embert.
– A megyeszékhelyen azonban még mindig sokan ismerik. Vissza is térne, ha úgy alakulna?
– Az NB III is erős bajnokság lesz, és ugye az Egri FC is ott szerepel. Amennyiben lesz megkeresés, nem zárkózok el, de az elsőbbséget ebben a tekintetben a jászapátiak élvezik, Irkutszkba pedig csak turistaként vágyok.