Hirdetés

2024.09.12. 08:00

Te már Okostányérból eszel?

Bárcsak az iskolások életében az OKOSTÁNYÉR® is ugyanolyan fontos lenne, mint más okoseszközök! Ezt szeretné elérni a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és az Auchan Alapítvány, amikor hatodikos és hetedikes diákoknak a tavalyihoz hasonlóan idén is országos Tudáspróbát hirdet az egészséges életmódról!

PR cikk

Forrás: MDOSZ

A szakmai szövetség táplálkozási ajánlásával ugyanis minden korosztálynak – ovistól a kisiskoláson át a kamaszig és az egészséges felnőttekig – tisztában kellene lennie ahhoz, hogy megtanuljunk helyesen táplálkozni és egészségesen élni. Az OKOSTÁNYÉR® ehhez ad segítséget nagyon közérthetően, hiszen egy tányérformán ábrázolja, hogy egy nap milyen élelmiszereket, milyen arányban és adagban kéne elfogyasztanunk ahhoz, hogy megőrizzük egészséges súlyunkat és minden szükséges tápanyaghoz hozzájusson a szervezetünk. Persze más a kalóriaigénye egy kamasznak vagy egy felnőttnek, mint egy óvodásnak. Ezért a Gyermek OKOSTÁNYÉR®-hoz energiakalkulátor és adagolási útmutató is készült, amit az OKOSTÁNYÉR® honlapján lehet megtalálni.

Forrás: MDOSZ

Nagy segítség ez a szülőknek is, hiszen nagyrészt ők határozzák meg a gyermekeik táplálkozását. Az étkezési szokások pedig zömmel gyermekkorban alakulnak ki, amit aztán viszünk magunkkal a felnőtt életünkbe és örökítjük tovább.    

De azért nem csak a szülőkön múlik minden, az iskolások, főleg a felsősök már bőven döntenek arról, hogy mit esznek vagy isznak meg. De vajon mennyire használják ehhez az OKOSTÁNYÉR®-t például a kiskamaszok? Tudják-e, mennyit ehet egy fiú, és mennyit egy lány, mennyit számít a mozgás, hányszor kéne egy nap zöldséget és gyümölcsöt enni, mit vigyenek magukkal edzésnapokon, mennyi folyadékot igyanak kánikulában és mennyit egy átlagos tanítási napon? A sort még sok mással folytathatnák, de a legnagyobb kérdés mégis csak az, hogy a diákok ismerik-e az OKOSTÁNYÉR®-t?! Ha igen, most megmutathatják, mit tanultak belőle!

Forrás: MDOSZ

Minden általános iskolás hatodikos-hetedikes diákot arra biztat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, hogy háromfős csapatokba szerveződve induljanak el a szövetség országos Tudáspróbáján, aminek témája az egészséges táplálkozás. Egy iskola több csapatot is kiállíthat, akiknek aztán szeptember 9. és október 22. között egy 20 kérdésből álló online fordulóban kell számot adniuk a tudásukról. A selejtező után pedig a döntősök élőben mérhetik össze tudásukat a budapesti Szent Margit Gimnázium ódon falai között, ahol például az Abigél c. film jeleneteit is forgatták. A különleges helyszínen az izgalmas és játékos feladatok mellett szórakoztató programok is várják őket, no meg egészségesen összeállított harapnivaló. A szeptember-októberi online fordulóból minden megyéből 1-1 hatodikos és 1-1 hetedikes csapat jut tovább a döntőbe, ahol egy tizenhat állomásból álló akadálypályán kell végig menniük. Az eredményhirdetésig sem fognak unatkozni a gyerekek, de a gálaprodukció egyelőre még maradjon meglepetés! Az viszont már biztos, hogy senki nem fog üres kézzel távozni, a legjobbak persze külön jutalomban is részesülnek majd, az első, második és harmadik helyezettek nagy értékű sportszerutalványokat kapnak. Sőt azok is izgulhatnak tovább, akik nem jutottak be a döntőbe, mert az online selejtezőn indulók között nagy értékű eszköztámogatást és 3 darab osztálykirándulást sorsolnak ki. A kezdeményezést idén is az Auchan Alapítvány támogatja.

Forrás: MDOSZ

És azt, hogy a hasznos tudás megszerzésén kívül miért érdemes még indulni az OKOSTÁNYÉR® Országos Diák Tudáspróbán, mi sem mutatja meg jobban, mint a tavalyi döntőről készült képek! Akkor a gyulai és budapesti diákok vitték el a pálmát. Ígérjük, szórakoztató feladatokban, jó hangulatban és nagyszerű élmények szerzésében idén sem lesz hiány!  

Hatodikosok, hetedikesek, alakítsatok háromfős csapatokat, és nevezzetek be az ország minden pontjáról a nagy Tudáspróbára szeptember 9. és október 22. között a www.okostanyeragyselejtezo.hu oldalon. Szóljatok tanáraitoknak, szüleiteknek is, mert a kísérőket, nevelőket, pedagógusokat is nagy szeretettel várjuk a novemberi döntőre! Elő az Okostányérokkal, jelentkezzetek minél többen az országos versenyre!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában