Kaló Mihály a futballpályán érzi magát otthon

Öt óra tízkor indulok az edzésre, így előtte tudunk beszélgetni – válaszolja a megkeresésre Kaló Mihály. Fél ötkor hívom és a csengetés után nyomban fel is veszi a telefont. Arra számítok, hogy a korábbi agyinfarkus hagyott nyomot az edzőben és ez a társalgást is megnehezíti. Tévedek, de ennek most örülök. Misi bácsi a rá jellemző habitussal, tisztán, érhetően, átgondoltan fogalmaz. A Heves Megye Labdarúgásáért Díj idei egyik kitüntetettjének járó gratuláció után szinte kérdezni sem kell.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Kaló Mihály ötszörös megyei bajnokként és érmek sokaságával tekint előre Fotó: Lénárt Márton
[/caption] 

– Amikor 1993-as megyei bajnoki címet nyertünk a Tenkkel, az I. osztály legjobb edzőjének választottak, ám a mostani elismerést össze sem lehet hasonlítani azzal – vág bele a tréner.

– A 2006-ban bekövetkezett agyinfarktus után álmomban sem gondoltam arra, hogy valaha ezt a díjat még átvehetem. A felépülésem sokáig tartott, eleinte kiskocsival, mankóval közlekedtem, ám a mellett mindig kitartó feleségem segítségével lassan elindultam az előre vezető úton. Hajnaltól késő estig azzal foglalkoztam, hogy miként nyerhetem vissza a mozgásom, a régi énem.

Ahogy telt az idő, úgy erősödött meg bennem, hogy még szigorúbb leszek magamhoz, még felkészültebben jövök ki a bajból. Az internet segítségével folyamatosan tanultam, néztem új edzésgyakorlatokat és játékhelyzeteket elemeztem. Sokat fejlődtem elméletben, bízva, hogy hátha kapok még feladatok. Noha talán sokan leírtak magunkban engem, ám a sors megadta, hogy újra legyen csapatom.

Ezt a gárdát az Abasár jelentette. A szakember tisztában volt vele, hogy még nem a régi, ám dolgozni, edzősködni akart és ehhez lehetőséget kapott a megyei II-es egyletnél. Később a  megyei III-as Kerecsend hívása nem visszalépést jelentett számára, hanem újabb kihívást, amelynek vége aranyéremben öltött testet.

– Rendkívül ügyes játékosokból álló csapat edzője lehetettem a kerecsendieknél, ahol nagyon vevők voltak az edzésre a gyerekek és nagyon akarták a sikert. Borzasztóan sajnálom, hogy a nyáron megszűnt az együttes, mert sokra hivatott társaságról volt szó.

Általános meglepetést keltő tényként azonban nem ez szolgált a holt idényben a megyei futballbarátoknak, hanem Kaló Mihály Besenyőtelekre szerződése. A legutóbb 11. helyen zárt gárdánál Mészáros Sándor játékos-edző távozása után a Bozsik Csaba vezette BSC-nél úgy gondolták, hogy egy rutinos és egy fiatalabb személyből álló párosra bízzák a szakmai munka irányítását. Kaló Mihály gyakorlatilag visszatért Besenyőre, ahol Tóth László személyében kapott maga mellé segítőt. A másodedzőnek tartalmas múltról mesélhet, ha a korábbi korszak terítékre kerül.

– Kálban még ifi játékosként kezdtem edzősködni 41 évvel ezelőtt – folytatta Kaló Mihály. – Utána következett Kompolt, a Hatvani MÁV HAC, Füzesabony, Tenk, Besenyőtelek, Heves, Maklár, Abasár, Markaz, Kerecsend és most ismét Besenyőtelek. Hozzáteszem: Füzesabonyban három is voltam edző. Valamennyi említett klubról egyaránt elmondhatom, hogy kedves hely számomra, mert előbbre tudtunk lépni. Hatvanban például Kovács Ferenc testnevelő tanár jóvoltából olyan 17–18 éves fiatalokkal dolgozhattam, akikkel öröm volt a munka, mert nagyon tudtak futballozni. Füzesabonyban Blahó István szakosztályvezető remek feltételeket teremtett, míg Tenken Bakos Józsi bácsi elnökként mindent megtett azért, hogy eredményesen szerepeljünk. Úgy is lett.

Amikor hasonló módon a játékosokról kezdünk beszélni már nem ennyire egyértelmű a kedvencek listája. Nem is lehet, hiszen ezres nagyságrendről van szó, a kiemelés így nem egyszerű, ám Márta Sándor, Sasvári László Torbavecz József, Csuhay József, Klein Ferenc és Schmidt Zoltán neve azért csak kicsúszik a mester száján – mind remek labdarúgó volt kijelentéssel. A hajdani játékosok tisztelete megyeszerte övezi Kaló Mihályt. És ő is hasonlóan viseltetik a futballisták felé.

– Ha ellenfélként a bemelegítéskor találkozunk, akkor társként, barátként üdvözöljük egymást, ez pedig nagyon jól esik az embernek. Besenyőtelken minden adott a nyugodt munkához. A településen a vezetők és a nézők is szeretik a labdarúgást, törődnek a játékosokkal és foglalkoznak a feltételekkel. Az első két meccsen aratott győzelem azért bírt nagy jelentőséggel, mert igazolódott, hogy a sok munka eredményre vezet. El kell azonban ismerni, hogy akár Detk, a Domoszló elleni mérkőzés alakulhatott volna fordítva is.

Gyöngyöstarjánban ma délután korábban kezdenek

A megyei I. osztályú bajnokság 3. fordulójának párosítása. Szombat, 15.30: Gyöngyöstarján (8.)–Marshall-Andornaktálya (15.). V.: Tóth Z. 17.30: Maklár (12.)–Szőlőskert-Nagyréde (13.). V.: Kis Zs. Borsodnádasd (10.)–Detk (14.). V,.: Szabó I. Besenyőtelek (2.)–Verpelét (7.). V.: Viktor. Bélapátfalva (16.)–Füzesabony (6.). V.: Lucián. Markaz-Halmajugra (1.)–Heréd (9.). V.: Györki. Pétervására (4.)–Egerszalók (11.). V.. Kónya. Vasárnap, 17.30: Gyöngyöshalász (3.)–Domoszló (5.). V.: Ducsai.

Több évtizedes edzői múlttal ez ember háta mögött a realitásérzék rutinszerű. Nincsenek vadhajtások, kirohanások, színpadiasság, nagy szavak. Egyszerű és érhető elvek és értékek mentén végzi vállalt feladatát a szakember. Mindenhol a legjobb eredményre törekszik és ez rendre be is következik, ámbátor – mint mondja – Makláron többet ki lehetett volna hozni a csapatból. Igaz, ott már a betegség előrevetítette az árnyákét. A fény csak sokára következett.

– Amíg az egészségem engedi és valahol úgy gondolják, hogy tudok tenni értük, addig edzősködök. A korral nem foglalkozok, a futballpályán érzem magam otthon. Negyvenegy év múltán már nyugodtam mondhatom, hogy nekem a labdarúgás az életem.