JEGYZET

2018.07.31. 06:30

Szakértők a buszról

Fábik Tibor

 

Valahogy így zajlott a dunkerque-i kimenekítés is, amikor a második világháború elején az angolok a hadihajóktól a lélekvesztőkig minden vízi járművüket, jachtokat, bárkákat, halászhajókat bevetettek, hogy evakuálják a La Manche csatorna partján beszorított angol és francia haderőket. Hasonló feladatot vállal évek óta Volánbusz is azzal, hogy a Formula–1-es Magyar Nagydíjról hazaszállítsa azokat a tízezreket, akik élnek az ingyenes tömegközlekedési lehetőséggel.

Nos, amíg a futam után a mogyoródi Templom téren beszorulunk, mi is láthatjuk elsuhanni a kilencvenéves múltra visszatekintő közlekedési társaság járműparkjának teljes vertikumát.

Csatasorba állnak a forgalomból ideiglenesen kivont helyi és helyközi járatok, a legmodernebb Ikarusok és a leharcoltak, csuklósok is, kisbuszok is.

A mintegy háromnegyed órás utazás heringüzemmódban Budapestig pedig felér egy szociológiai tanulmánnyal a Formula–1-es közönségről. Mert itt ugyanúgy van negyvenes hölgy Angliából, aki Hamilton miatt utazott hozzánk – jó napja volt, hiszen a versenyt a Mercedes brit pilótája nyerte –; fess öregúr Németországból Mercedes-zászlóval – neki is jó napja volt –; és akadnak itt holland fiatalok – no nekik nem volt jó napjuk, hiszen a nagy kedvenc Verstappennek már az elején lerobbant az autója. Sebaj, legközelebb majd jobban megy neki.

És persze itt vannak a buszon hazai Formula–1-rajongók, ugyancsak minden korosztályból. A legérdekesebbek a húszon aluli lányok, akik nyugodt szívvel szakértők is lehetnének a televízióban, mert mindent tudnak a pilótákról és úgy általában az egész száguldó cirkuszról. Alonsónak már nem megy olyan jól, de azért még mindig nagy kedvenc, egy McLaren-sapkás lány büszkén mutatja a körülötte állóknak, hogy megint sikerült aláírást kapnia tőle, ezúttal egy spanyol zászlóra. Vandoorne (a McLaren másik pilótája – a szerk.) is alá akarta írni, de gyorsan kikaptam a kezéből, mert hát mit keresne egy belga aláírása a spanyol zászlón?” – mondja kuncogva. Szemüveges társa, bár egy ferraris sapka van rajta Vettel szignójával, a Red Bull-os Ricciardóról áradozik, arról mesél, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke élőben nem is néz ki 46 évesnek, és a Formula–1 új irányítója, Chase Carey is nagyon jó fej.

Azt még korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől halljuk, hogy az F1 elnökének is nagyon jó véleménye van rólunk. Ez sem mellékes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!