Fontos bejelentés

2 órája

Lázár János: mostantól a magyar kormányé a döntő szó a GySEV-ben

Néhány napja az utolsó jogi akadály is elhárult azelől, hogy a magyar állam megvásárolja az osztrák Strabag tulajdonrészét a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt-ben, vagyis a GySEV-ben – közölte az építési és közlekedési miniszter szerdán a közösségi oldalán.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Feladat teljesítve: előny a magyaroknál! Mostantól miénk a döntő szó a GySEV-ben – írta a Facebookon közzétett bejegyzésében a miniszter. 

Lázár János felidézte, hogy néhány napja az utolsó jogi akadály is elhárult azelől, hogy a magyar állam megvásárolja az osztrák Strabag tulajdonrészét a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben, vagyis a GySEV-ben. 

A Magyar Állam kifizette a részvények vételárát, így holnaptól nemcsak a többség lesz a magyaroké, hanem az irányítás is

– közölte. 

Mert a többség eddig is a miénk volt, csak épp a szocialista kormányok rossz megállapodása miatt a döntő szó eddig az osztrákoknál volt. Mi fizettünk, ők diktáltak. Ennek mostantól vége!

– írta a miniszter, aki szerint a kormánytól kapott feladat küzdelmes volt, „ráadásul baráti tűztől sem mentes, hiszen nemcsak osztrák, hanem hazai oldalról is kaptam, kaptunk támadásokat miatta”.  

Győztünk és ezzel a győzelemmel minden magyar utas nyer, hiszen például a közös vállalat járműbeszerzései mostantól a magyarországi járműhiányt is közvetlenebb módon enyhíthetik

– fogalmazott. 

Fontos, hogy a GYSEV továbbra is közös cég marad, megőrizve annak 150 éves történelmi múltját, hagyományait

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy 

kisebbségi tulajdonosként ezentúl is partner lesz az osztrák állam, amit személyesen is fontosnak tart, mert a cél az, hogy a GYSEV regionálisan is jelentős szereplővé nőhesse ki magát, amelynek nemcsak a magyarok és az osztrákok, de a közép-európai térség polgárai is haszonélvezői lesznek.

A nótát azonban mindig annak kell rendelnie, aki a számlát fizeti. Ez pedig Magyarország, és erről mától papírunk is van

– zárta bejegyzését a miniszter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában