Megköszönte az ügyésznek a bérgyilkos a 16 év fegyházat

A méltán és nagyon megérdemelt díjhoz járó gratuláción túl a sajtószóvivővel hosszú esztendők óta együtt munkálkodó újságírótól elvárható kérdés, hogy vajon dr. Konkoly Thege Lászlónak melyik a kedvesebb: a jogászi pálya vagy a vármegyénkbeli büntetőügyekről, valamint azok jogi hátteréről szóló folyamatos kommunikáció? 

– Esetemben a kettő nem választható el egymástól, hiszen a kommunikációval ügyészként kezdtem el foglalkozni 2005-ben – feleli. – Nemcsak művelem a tájékoztatást, de ott bábáskodtam akkor is, amikor annak a mára már bevált formája megszületett. Büszkén mondhatom, részem volt abban, hogy az ügyészség mára immár valóban proaktív kommunikációs tevékenységet folytat. 
Hozzáfűzi az elmondottakhoz, hogy 2013 előtt az ügyészségi közlés abból állt, hogy ha a sajtótól megkeresés érkezett, akkor arra hivatalosan válaszoltak. Az évek során úgy fordult mindez meg, hogy elébe mennek a dolgoknak. Az elméleti háttér kidolgozásában László is aktívan részt vett. 

– Tizenegy éve, amikor a jogászegylet megyei szervezetének elnöke lettem, a Hírlap kérte, adjak interjút – pillant vissza. – Akkor úgy éreztem, jobb egyeztetni a Legfőbb Ügyészséggel, hogy kötélnek állhatok-e. A válasz az volt, hogy eszembe se jusson, így le is kellett mondanom a beszélgetést. Ezt tapasztalva kezdtem szorgalmazni a változást. Napjainkban már van ügyészségi Facebook, YouTube, honlap, továbbá rendszeres külső és belső kommunikáció. 

A kitüntetett úgy véli, az ügyészségi sajtómunka célja és lényege, hogy növelje a szervezet társadalmi elfogadottságát. 
– Kell hozzá annak elfogadtatása, hogy az ügyész is egy közöttünk élő ember, csak speciális a munkája – sorolja. – Ugyanabban a társadalomban él, ugyanazt a nyelvet beszéli, mint mindenki az országban. Hogy más a foglalkozása, és olyan viselkedési normák jellemzik, amik visszafogottabbá teszik az életét sok más állampolgárhoz képest, ez tény, de pont olyan ember, mint bárki. Fontos, hogy kommunikáljuk azt, mit és miért teszünk a munkánk során. Ha nem kérdeznek, akkor is ismertessük a döntéseink motívumait. Oktató jellegű tartalommal is töltsük meg a közléseinket arról, hogy mi a határozataink jogi háttere. Lényeges mindezeken túl annak megelőzése is, hogy bárki az adott ügyben szereplőkhöz hasonló bűncselekményeket kövessenek el, különben büntetésre számíthatnak olyan cselekmény miatt, amiről sokan nem is gondolnák, hogy az bűntény. Mondjuk, valaki az osztálytársa vasúti igazolványával utazgat, ez okirattal visszaélésnek minősül. Ez a folyamat vezetett el mára az említett ügyészségi kommunikációhoz, melynek élén a Legfőbb Ügyészség Kommunikációs és Sajtófőosztálya áll. Minden vármegyében vannak szóvivők, helyettes szóvivők, sajtótitkárok, akik saját szervezeti egységüket képviselik, s az ott biztosított keretek között dolgoznak, természetesen az ügyészi feladataik ellátása mellett. 

A László által végzett szakmai munkára térve, megkerülhetetlen kérdés: miért éppen az ügyészi hivatást választotta? 
– A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1985-ben szereztem meg a jogi diplomát – eleveníti fel a kezdeteket. – Úgy volt, hogy az Egri Járásbíróságra jövök dolgozni. Találkoztam az egri Törvényházban a Heves Megyei Bíróság akkori elnökével, de a beszélgetésünk nem győzött meg arról, hogy a bíróságon dolgozzak. Bekopogtam hát egy emelettel följebb a főügyészi irodába. Annak a megbeszélésnek a légköre jóval szimpatikusabb volt számomra. Az egyetemen egyébként leginkább a büntetőjog iránt érdeklődtem, ebből írtam a szakdolgozatomat is. A cselekmény felderítése, annak vizsgálata, s a tárgyalás mindig izgatott. Az is tény, hogy az ügyész az igazságszolgáltatás folyamatában közelebb van a történésekhez a bírónál. A rendőr kinyomozza az adott bűnesetet, de nem látja a végét. Az ügyész ott van az elejétől. Sokszor mentem például éjjel is gyilkossági helyszínre. Az ügyész részt vesz a nyomozásban, azt felügyeli, ő emel az ügyben vádat, s azt képviseli a bíróságon. Végigkíséri tehát az egész a büntetőjogi procedúrát. Ezért választottam az ügyészi pályát. 

Igazán nagy kihívásnak nevezi László azt, amikor vezető ügyésznek nevezték ki 1990-ben. 
– Füzesabonyt várossá nyilvánították, s létre kellett hozni ott a járási ügyészséget – meséli. – Tulajdonképpen a semmiből kellett megteremteni. Öt éven át irányítottam ezt a munkát, és sikerült egy stabil, jól működő járási ügyészséget kialakítani. Ilyen lehetőséggel nem sokszor találkozik az ember az életében, éppen ezért arra az időszakomra különösen büszke vagyok. 

Ezt követően László a Heves Megyei Főügyészségen a megyei elsőfokú büntetőügyekkel foglalkozott. Arra kérjük, beszéljen számára emlékezetes esetekről. 
– Két alapvető kategóriájuk volt: az élet elleniek s a gazdaságiak – tekint vissza. – Utóbbiak közül említem a Sámson Holding ügyét, amelyben a résztvevőkkel közösen fedeztük fel a rendszerváltozás után, hogy miként is működik az új, nyugatról átvett gazdasági rendszer. Előtte a szocializmusban valójában azt sem tudtuk, hogy mi az a holding. Az volt az első és kifejezetten nagy volumenű ilyen ügy megyénkben. 

Az emberölés miatti eljárások sorából elsőként egy bérgyilkosságot emel ki: 
– Füzesabony közelében megbízásból két ember egy autóban hátulról hurkolással megfojtott egy harmadikat. Ügyészként természetesen kihallgattam a terhelteket. Nekem a procedúrák során mindig fontos volt, hogy minden emberrel tisztességes hangon beszéljek. Vádat emeltem az ügyben, megvolt a bírósági tárgyalás, és 16 év szabadságvesztés-büntetést kapott a felbujtó gyilkos, aki az ítélethirdetés után a vádlottak padjától elém lépett. Harminc centiméterre lehettünk egymástól. Azt mondta nekem: köszönöm, ügyész úr! Először azt hittem, hogy fenyegetésnek szánta. Egymás szemébe néztünk, s láttam, hogy nem. Lényegében azt köszönte meg, hogy emberként viselkedtem vele, s szerinte korrekt volt az eljárás. 

Az 1990-es évek elején Heves megyében nagy port vert fel egy ma már közismert ivádi történet, amiben Pusoma Dénest találták felelősnek egy idős nő haláláért. Dráma, film is készült később róla. 
– Ebben az ügyben ügyészként én végeztem a perújítási nyomozást, s annak során Dénes ártatlanságát bizonyítottam be – közli László. – Őt ugyanis korábban jogerősen elítélték halált okozó testi sértés bűntettéért. Évekkel később azonban olyan információt kaptunk, hogy nem is ő, hanem két másik férfi volt a tettes. Kihallgattam őket, s vádat emeltem ellenük, így szabadulhatott a börtönből Dénes. Az alapügyben mindössze azt lehetett tudni, hogy Pusoma valóban ott járt a bűntény napján az idős hölgynél, aki azonban a munkáját nem fizette ki. Szerintem Dénes a fizetségért visszatért a házba. Így láthatta őt a szomszéd, amikor bemászott a kertbe, s nem csoda, hogy ott volt a szagnyoma, hiszen talán kutatott a sértett szekrényében. A fogdában ráadásul tett egy olyan vallomást, hogy„álmaimban most is ott látom a nénit a konyhában a hokedli alatt vérbe fagyva”. Csak azt nem tudta senki, hogy a valódi elkövetők Recskről az erdőn át röviddel előbb Ivádra mentek, hogy pénzt szerezzenek a nénitől, akit a lakásában az egyikük leütött. Megijedtek, s utána visszamenekültek Recskre. Igazából fatális véletlen, hogy ez megtörténhetett fél óra időkülönbséggel, mielőtt Dénes visszament a házba. Ezt derítettem ki a perújítási eljárásban. Minderről az alapprocedúrában nem lehetett senkinek sem információja. Csak azok tudták az igazságot, akik látták, hogy hazatérve a tettesek elégették a véres nadrágjukat a kályhában. Ők adták fel a két elkövetőt. 

Tizenhárom esztendei vádképviselet után 2008-ban László váltott. Annak az okát ekképpen magyarázza: 
– A feleségemet, dr. Nyiri Beátát – akivel 1987 óta vagyunk házasok – felkérték, hogy legyen a Heves Megyei Bíróság elnökhelyettese, később pedig az Egri Törvényszék elnöke. Az volt a kérdés, ragaszkodom-e a büntetőügyekhez annyira, hogy a büntetőjogi szakági működésemből fakadó összeférhetetlenség ezt lehetetlenné tegye. Úgy voltam vele, nem árt váltani, nem csinálom tovább az elsőfokú megyei büntetőügyeket, s a nejem elfogadhatja a neki felajánlott tisztséget. Átléptem a közjogi szakágra. 

Jelenleg is abban a szakágban dolgozik László. 
– Ez elég összetett szakág – ismerteti. – Foglalkoztam a büntetés-végrehajtással, jelenleg is foglalkozom részben a környezet-, a gyermekvédelemmel, a közigazgatási hatóságok eljárásainak, határozatainak a törvényességi ellenőrzésével, s legtöbbet a szabálysértési ügyekkel. Utóbbiak valójában „kis bűncselekmények”, így a büntetőjogi ismereteimet is hasznosíthatom. Az ügyészség feladata – a cégügyekben való részvétel, az alapítványok, civil szervezetek ellenőrzése mellett – a tisztességtelen általános szerződési feltételek kiszűrése is cégek, webáruházak esetében. Ebben a munkában aktívan részt veszek. Látható, az ügyészi munkának e szeletében nagyon sok jogterületet ismerni kell. 

Lemondásáig László töltötte be a Magyar Jogász Egylet megyei szervezetének elnöki tisztét. Persze, ma is megyei elnökségi tag, országos küldött. 
– A jogászegylet valójában a XIX. századra visszanyúló országos civil szervezet – mondja. – A szakmai terület mellett kimondott feladata, hogy a jogászi hivatásrendek képviselőit a munkán kívül összehozza. Igyekeztem a vezetőjeként Hevesben is ezt megvalósítani. Évente többször szerveztünk „tudásdélutánokat” országosan ismert előadók részvételével. Elsősorban az újdonságokra, az aktualitásokra koncentráltunk. Rendeztünk továbbá jogászbálokat, emellett voltak többnapos közös kirándulások, gyakran a családtagokkal együtt, ezek szintén a jogi szakemberek összekovácsolódását szolgálták. Megteremtettük ezentúl ötletemre a jogászportré sorozatot is. A videóra felvett beszélgetések jellemzően a hosszú és eredményes életutat bejáró, akár már nyugdíjba vonult jogászokkal készülnek. A lényeg az: egyfajta kaleidoszkópként a végén álljon majd össze az utókor számára is az, hogy miként éltünk és dolgoztunk, hogyan kötődtek-kötődnek a megszólaltatottak a megyéhez. Szerepeltek, szerepelnek ebben a sorozatban volt bírósági elnökök, ügyészek, ügyvédek, valamint a közigazgatásban különböző posztokat betöltő emberek, olyanok, akik tényleg letettek valamit az asztalra a munkásságuk alatt. Már tervezzük a tizenhatodik vetítést. 

Széles körben ismert, hogy László a munkahelyi szabadsága idején a Föld rengeteg országában megfordul. Ez a fő hobbija. 
– Egyetemistaként hajdanában fémvázas csehszlovák hátizsákkal bejártam Nyugat-Európát – meséli. – Az utazások engem ugyanúgy kikapcsolnak, mint bárki mást az üdülés. Az, hogy megyünk hegyre fel, hegyről le, például az Eufrátesz mentén vagy a Himalájában, esetleg barangolunk történelmi romterületeken, sétálunk óceánok és tengerek partján, számomra kikapcsolódás is, bár fárasztó, de kétségkívül óriási élmény. Leginkább a Keletet, Ázsiát részesítem előnyben. A nejemmel ötször-hatszor megfordultunk például Indiában, voltunk továbbá Irakban, Iránban, Kurdisztánban, Törökországban, Egyiptomban, Kínában. Jártunk Szudánban, Eritreában, legutóbb Pakisztánban. A negyvenéves ügyészi időszak során nyilvánvalóan a munkám volt a meghatározó. A jövőre kezdődő nyugdíjas éveimben, remélem, ez megfordul, és a világjárás dominál a munkával szemben.