Vádemelés

2024.07.29. 10:42

Porszívócsővel verte agyba-főbe párját egy pétervásárai asszony

A pétervásárai asszony pénzt követelt a volt élettársától. A férfi megtagadta a kérést, egyúttal kábítószer fogyasztással gyanúsította volt párját, amitől az olyan indulatba jött, hogy a bejárati kapu mellé letett méteres porszívócsővel támadt neki. Az eszközzel ütötte-vágta korábbi urát, akit a testén és a fején egyaránt eltalált.

Molnár Helga

Életveszélyes sérülést okozott egy porszívócsővel volt párjának egy pétervásárai asszony, a Heves Vármegyei Főügyészség vádat emelt az ügyben – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész. A vádirat szerint a nő több mint egy évtizede ismerkedett össze a sértettel, akivel kilenc éven át élettársakként éltek. Kapcsolatukból gyermekek is születtek, ők a szakítás után az anyánál maradtak.

Az apa három évvel ezelőtt, egy júniusi napon láthatásra vitte egyik lányát, akivel a délutáni órákban érkezett vissza a korábbi közös lakásra. Itt a gyermeket bekísérte a házba, majd a családnak vitt élelmiszert kezdte kipakolni, amikor a vádlott hozzá lépett és pénzt követelt tőle. A férfi megtagadta a kérést, egyúttal kábítószer fogyasztással gyanúsította volt párját, amitől az olyan indulatba jött, hogy a bejárati kapu mellé letett méteres porszívócsővel támadt neki. Az eszközzel ütötte-vágta korábbi urát, akit a testén és a fején egyaránt eltalált. Végül a védekező sértettnek sikerült elvennie a csövet, így a kocsijához futva el tudott menekülni a helyszínről.

Később derült csak ki, hogy a férfi a bántalmazás során olyan súlyos – belső vérzéssel járó – lépsérülést szenvedett, amibe a még időben elvégzett életmentő műtét nélkül belehalt volna. A verést látták a közös gyermekek is, akik sírva nézték végig az apjuk bántalmazását.

A főügyészség erre tekintettel életveszélyt okozó testi sértés bűntette mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja az anyát. A vádhatóság végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban, emellett indítványt tett arra is, hogy a bíróság tiltsa el a terheltet minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezhetné, illetve ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülne. A nyomozás során lefoglalt porszívócső elkobzására az ügyészség ugyancsak indítványt tett - derül ki  a Heves Vármegyei Főügyészség közleményéből.

(Főoldali képünk illusztráció, fotó: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában