Rablás

2024.08.21. 13:06

Fiatalokból álló galeri rabolt az egri éjszakában

A tavaly október óta letartóztatásban lévő bűnelkövetők egyike sem idősebb 20 évesnél.

Molnár Helga

1627542826

Fotó: Oleg Elkov

Az Egri Járási Ügyészség az erőszakos vagyon elleni bűncselekmény négy tettesével szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, emellett hármójukat lopás bűntettével is vádolja – közölte dr. Konkoly Thege László, sajtószóvivő ügyész, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész. A vádirat szerint egy fiatalkorú fiú és három fiatal felnőtt társa tavaly október végén megállapodott abban, hogy Egerben ittas állapotban lévő személyeket „húznak le” annak érdekében, hogy így jussanak pénzhez, amit elszórakozhatnak. Tervüknek megfelelően egy hajnalon, kevéssel 3 óra előtt a megyeszékhely belvárosába mentek azért, hogy áldozatot keressenek maguknak. Rá is akadtak egy ittas férfira, aki a főutcán gyalog tartott hazafelé.

A fotót a rablás helyszínén készítette a rendőrség a reggeli szemle során.
A fotót a rablás helyszínén készítette a rendőrség a reggeli szemle során.
Forrás:  Heves Vármegyei Főügyészség

Útja során a férfi befordult egy szűk mellékutcába, melynek egyik oldala ráadásul le volt zárva egy építkezés miatt. Ezt kifigyelve a négy vádlott követte őt, majd a szűk utcarészen körbefogták és felszólították, hogy adja át a pénzét. A rosszat sejtő sértett erre adott nekik 3 ezer forintot, de ezt a terheltek kevesellték, és erőszakos mozdulatok kíséretében a karóráját is követelni kezdték. A fenyegetés hatására a férfi végül hagyta, hogy az órát a rablók egyike lecsatolja a csuklójáról, és nem mert tiltakozni akkor sem, amikor a fiatalok a zsebéből kivették a tárcáját, valamint a mobiltelefonját.

A rablás másnapján a vádlottak közül két fiú és egy lány hajnalban egy újabb ittas sértett pénztárcáját vette el a patakparton, bár akkor erőszakra, illetve fenyegetésre már nem került sor. A járási ügyészség a vádiratában a felnőttkorú elkövetőkkel szemben többéves végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő határozott idejű eltiltásra tett mértékes indítványt, míg a fiatalkorú terhelt esetében javítóintézeti nevelés elrendelését indítványozta.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!