Csalás

2024.08.22. 11:25

Trükkösen lopott tv-szolgáltatást, börtönbe kerülhet érte

Kábelszolgáltatásokra vágyott, de azokért nem kívánt fizetni, ezért bűncselekmények elkövetésére szánta el magát egy 46 éves férfi, aki most börtönbe kerülhet, mivel a Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.

Heol.hu

A vád alapját képező csalás még 2020 januárjában történt - hozta tudomásunkra Dr. Konkoly Thege László sajtószóvivő ügyész. A vádlott ekkor Mezőtárkányban lakott a családjával egy romos albérletben. Itt sem internet, sem kábeles műsorszolgáltatás nem volt, amit a férfi erősen hiányolt. Úgy döntött hát, hogy beszerelteti ezeket.

Man,Connects,Internet,Cable,To,The,Tv, Trükkösen lopott tv-szolgáltatást, börtönbe kerülhet érte
Trükkösen lopott tv-szolgáltatást, börtönbe kerülhet érte (Illusztráció)
Forrás:  Shutterstock

Ehhez a szolgáltatóval szerződést kellett kötnie, amit online formában, az internetes felületen intézett. Itt beírta a saját telefonszámát és e-mail címét, valamint a bekötés helyeként megjelölte az általa lakott mezőtárkányi ingatlant. Szerződést kötő félként azonban nem önmagát nevezte meg, hanem egy számára ismeretlen nőnek egy régi adásvételi szerződésben szereplő adatait adta meg. A hölgy természetesen semmit sem tudott erről, csak akkor szembesült a csalással, amikor az első számlákat megkapta a szolgáltatótól.

Amíg az azonosítás lezajlott és a dolgok tisztázása folyt a vádlott mindvégig használta a kábelszolgáltatásokat, melyekért egy fillért sem fizetett. Ezzel a más faluban élő ártatlan asszonynak sok kellemetlenséget, a szolgáltató cégnek pedig közel 100.000 forintos anyagi kárt okozott.

A járási ügyészség csalás vétségével és személyes adattal visszaélés vétségével vádolja a büntetett előéletű elkövetőt.

A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri, úgy a bíróság vele szemben hat hónap fogházbüntetést és egy év közügyektől eltiltást szabjon ki. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat az általa igénybe vett szolgáltatások díjának utólagos megfizetésére.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!