Megmutatja, valóban nem a cél számít, hanem az odavezető út

Nem csak testileg, mentálisan is kihívás egy ilyen út. Az egri fiatalember azonban mindig is szeretett utazni, ­világot látni.

– Úgy gondoltam, ha a világot megismerem, jobb képet kaphatok arról, ki is vagyok valójában, s mi dolgom van a földön – fogalmaz. Voltak, akik megkérdezték tőle: miért mész? A kérdésre azt felelte, azért, mert mennie kell. Belső indíttatásra. Szerinte egy utazás – főleg, ha nomád körülmények közötti, mint az övé – nem mindennapi lehetőségeket rejt magában.

Elmeséli, egy snowboardos baleset, s annak a rehabilitációja után javasolták neki a biciklizést. Kezdetben csak a munkahelyére járt vele, de egyszer egy Eger–Budapest távolságot is megtett kétkeréken. Már ezt is nagy teljesítményként kezelte: biciklivel is meg lehet tenni ezt a távot. Később európai körútra indult, ami jó felkészülés volt.

Úgy érezte, képes a világ körüli útra, mind fizikailag, mind mentálisan. Utóbbiról azt gondolja, akkor még nem tudhatta, mivel jár az utazása, hiszen Európa teljesen más közeg például Ázsiához képest.

Komoly felkészülést igényelt az utazás

Az elmúlt három évben néha úttalan utakon kellett mennie. Hagyományos kerékpárjával nem tudta volna megtenni ezt a túrát. A legfőbb az volt, hogy megbízható járműve legyen, ami nem okoz majd jelentős­ gondot neki.

Első ránézésre talán nem is tűnik fel, bizony komoly kerékpárral van dolgunk. Lánc helyett szíjrendszeres, „agyváltós”, s ehhez – mint mondja – útja alatt hozzányúlnia sem kellett. Acél váza van, nagyon strapabíró. Tudja, enélkül nem lehetett volna sikeres az útja.

– Világbajnok bicikli. El is neveztem Miss Holiday-nek, mert nagyon kényelmes is – meséli, miközben rápillant a falnak támasztott kerékpárjára, ami, mikor hazaért Egerbe, még a holmijaival volt tele.

Elmondja, már a tervezéskor is tisztában voltak azzal, hogy sokkal nagyobb megpróbáltatásoknak lesz kitéve, mint Európában. Ám a felkészülésre csupán három hónapja volt, megfeszített tempóban dolgoztak a teendőkön. Azon túl, hogy a szükséges vízumokat is be kellett szereznie, a felszerelését is össze kellett állítani.

Nagyon sokat spórolt a járművével, de a szállásával is, ami a sátra volt. Fel kellett készülnie, hogy lesz idő, amikor tartósan hidegben kell lennie, például a Himaláján. Ehhez képest nincs szükség túl sok ruhára egy ilyen úton.

A faültetésnek fontos szerepe volt világjáráskor

Az útját folyamatosan dokumentálta, blogot vezetett az élményeiről, tapasztalatairól. Kis laptopján szerkesztette a fényképeket, s azon írta beszámolóit is. Felmerülhet, hogyan sikerült a nomád körülmények között megoldania számítógépe áramellátását... Magával vitt egy szolár – napenergiát hasznosító – töltőt, s a biciklije is generált áramot, hiszen az elülső részén dinamót helyeztek el. Navigációját is erről működtette, ez hatékonyabb tájékozódást biztosított.

A túra fontos része volt a faültetés, ami a természet és az ember kapcsolatát ­jelenti. Úgy gondolja, túlságosan is kihasználjuk a környezetünk adta forrásokat. Mindig az adott helyen őshonos fákat ültetett, visszaadva valamit a természetnek. Volt, hogy faiskolában vásárolta ezeket, s volt, hogy a helyiek segítségével szerezte be. Számított az is, hogy olyan helyre telepítse a fát, ahol szem előtt van, s valaki gondozhassa, óvhassa: akár az illető saját kertjében.

Folytonos bizonytalanság a nap 24 órájában

Az első tizenhat hónapot a baji származású Illés Adorjánnal töltötte, ám később különváltak. S bár nyolc hónap után Japánban találkoztak, végül ezután is egyedül folytatták a kalandot.

– Egy ilyen utazás olyan intenzív kapcsolatot jelent a másikkal, amit csak nagyon kevés emberrel lehetséges megosztani. Ennél még a házasélet is sokkal lazább, a folytonos bizonytalanságban élve, a nap 24 órájában vagyunk együtt – magyarázza. Adorján azóta is úton van még. Nincs köztük harag, jóban vannak.

Egy évig azonban teljesen egyedül volt, nem volt útitársa. Ám emiatt nem érezte magát magányosnak. Később találkozott egy equadori utazóval, akivel az utolsó kilenc hónapot már együtt tekerték végig, ő pár napot Egerben is töltött Ádám hazaérkezése után.

A pakisztáni vízum bizony pótolhatatlan

Voltak mélypontok az útján, de soha nem fordult meg a fejében, hogy feladja. Biztos volt benne, hogy folytatja. Igaz, akadtak helyek, ahol szívesen maradt volna. Sydney-ben másfél hónapot töltött, egri barátait látogatta meg. Egy ideje egyedül utazott akkor, a karácsony is közeledett, nem sietett tovább.

Ellenben akadt néhány olyan pont is, amikor más, külső történés miatt akár meg is szakadhatott volna világ körüli útja. Felidézi, ilyen volt, amikor Kirgizisztánban ellopták a biciklije elejéről az egyik táskáját, amiben benne volt pakisztáni vízuma is. Ez pótolhatatlan, legalábbis az akkori helyzetben az volt. A dokumentumot csak az anyaországban lehet igényelni és megkapni, sehol máshol. Még csak öt hónapja volt úton, s el is keseredhetett volna. Lélekjelenlétének köszönhetően fél nap alatt meglett a vízum, éppen a születésnapjára.

Valódi gondok után másként látja a világot

Mindenhol szeretettel fogadták. Úgy gondolja, azért is, mert mindenki szeret utazni, vágyik rá. De olyan, aki ténylegesen elindul, nagyon kevés van. Nagyon sokan segítették őt, amiben csak tudták: akadt, aki étellel, szállással járult hozzá az utazásához. A túra kétharmadát harmadik világbeli országokban töltötte: Ázsia, Mexikó, Dél-Amerika. E helyeken még nagyobb szeretet és érdeklődés vette körül.

Úgy tartja, a szegénység nagyon szubjektív fogalom. Azok a problémák amelyekkel e helyeken küzdenek az emberek, valódi gondok az életben: a víz és az élelmiszer hiánya.

– Ha mindez megvan, onnantól egyszerűen fogják fel az életet. Sokkal inkább az emberi kapcsolatokra helyezik a hangsúlyt. A modern világ anyagi javai a való életben semmit sem jelentenek – vélekedik Szabó Ádám.

Úgy érzi, megváltozott a fontossági sorrend.

– Hiány van a szakértelemmel rendelkező kétkezi dolgozókból itthon is, mert a technológia fejlődésére, az anyagi dolgokra helyeződött a hangsúly. Ez viszont nagyon rossz irány – gondolja.

Nagyon nagy feladat előtt áll itthon is

Nem érez legyőzhetetlen késztetést, hogy ismét útnak induljon, de abban biztos, ez a létforma neki való. Egy ideig itthon marad. Unatkozni nem fog, a föld körüli úton felvett anyagok feldolgozásán fáradozik. Blogbejegyzéseiből több száz oldal készült, rengeteg fotó is. Az úton készült videókból dokumentumfilmet készít.

– Már nem is emlékszem mindenre, miket vettem fel. Azt tudom csak, hogy nagyon jó dolog lesz belőle – húzza mosolyra a száját a világjáró.