Húsleves

Vajon hogyan forgatták volna le a Huszárik Zoltán által rendezett legszebb magyar filmet, a Szindbádot, húsleves nélkül? Vajon hány családot fosztanánk meg az emlékektől, ha az ünnepi asztalról száműznénk ezt a fogást? Vajon igaz-e, vagy hazugság, hogy a több ezer éves hagyományra visszatekintő kínai orvoslás szerint a meghűléses betegségek egyik leghatásosabb gyógyszere egy csésze forró húsleves?

Ezek a kérdések foglalkoztatnak napok óta, amióta olvastam egy cikket arról, hogy a húsleves egy olyan tea, amiben egy döglött állat a filter. Nemes egyszerűséggel hullatea. Mindezt 2007-ben nyilatkozta először Schirilla György, s időnként egyes internetes portálok leporolják és újra tálalják a témát.

Tény, az ismétlődő cikkekben mindig felhívják a figyelmet arra, hogy a húsleves áldozatai legfőképp köszvényesek, mivel a húsokból, csontokból kinyert lé fokozza a húgysav menyiségét, s így köszvényes rohamhoz vezethet.

Ahogy idősödöm, én is bevezettem némi húskorlátozást a konyhában és egyre kevésbé telik kedvem a disznóvágásos kalandokban. Kicsit riaszt a megrettent állat látványa a mészárszék előtt, s a feldolgozás fázisai sem töltenek el gyönyörrel.

De a húslevest nem merném száműzni az étrendből. Tiszteletben tartom a vegán étkezésre áttérőket, lopok is tőlük sok ötletet, de a húsleves egyelőre szent és sérthetetlen marad. Ünnepekkor, vasárnapokon követeli a család. Bizonyosan jó okuk van rá.