A hatvani kisiskolások időutazást tettek a bronzkorba

Az almásderes munkaló fülét hegyezi, és nekiindul. Az ekeszarvat ­Pista bácsi tartja kézben, hogy a barázda fel ne vehesse a csálé módit. Nem is veszi: nyílegyenes. Amikor visszaérnek a sorvégre, egy hónapos unokáján a sor: apja karjainak védelme alatt megüli a csupa izom lovat.

Pista bácsi a hatvani kórház biztonsági őre, ámde a hévízgyörki portájukon galambokat és fogathajtásban edzett versenylovakat tartanak. Most úgy kerültek ide, a Zrínyi és Kisfaludy utca között magasba törő kilátó tövébe, hogy a föld gazdája és a régészeti nap szervezője, „Mérges” Nagy Laci bácsi – aki a jelzőt mezőgazdasági tevékenysége kapcsán érdemelte ki, s környékszerte így emlegetik – meghívta. Ő pedig első szóra jött, hogy a kíváncsi gyerekeknek megmutathassa a szántás tudományát.

Szántás után szétrebbennek a Kossuth meg az Ötös iskola nebulói. Néhányan a felásott földbe vájják ujjaikat, hogy az odarejtett leleteket megtalálják a négyzethálóként kifeszített zsinórok között. Ágota néni díjazza a felfedezőket: kifestőket színezhetnek. Zsófia néni apró keretekre feszített szövési lehetőségekkel kecsegteti a diákokat, még virágszálakat is összeszőhetnek a vastag fonalakkal.

Sanyi bácsi bronzkori lakóházat készít fűzfavesszőből. A kosárfonás tudományát ötvözi össze az agyagtapasztás mesterségével: így készül el a paticsfal. Két-három gyerkőcöt ez a miniatűr épületecske valósággal lenyűgöz. Két kezükkel tevőleges részesei az építésének. Józsi bácsi cégére az agyagedény. Lócáján ülnek az alkalmi próbálkozók. András bácsi asztalán kőbalták és más kőszerszámok fekszenek. Egy fürtös lányka az obszidián tükörről érdeklődik. Óvatos mozdulattal adja kezébe a vulkáni üveget, nehogy megvágja az ujját. Zoli bácsi hol a karikás ostorát pattogtatja, hol meg sámándobján tamtamozik. Révületbe csak azért nem esik, mert az érdeklődő ifjúság is megirigyli a dobverését. Megérkezik Jani bácsi, mindenkinek csak Szikár cipész, de most úgy néz ki, mint egy honfoglaló. Pazar az öltözéke, csodálják.

– Nincsen a helyi múzeumnak régésze, ezért kénytelen voltam a saját birtokomon fogadni a vendégsereget – mondja Nagy László házigazda. Birtokára nem lehet panasza: a háromezer-ötszáz éves hatvani kultúra értékes leleteit ásták ki belőle. A hat cserépedény másolata most is odalent nyugszik, a kilátó tövébe beültetett cementkád fenekén. Csodálja is minden gyerek és felnőtt a kézzel fogható bronzkor jelenvalóságát.

Estefelé tüzet gyújtanak a nyársaláshoz. Nem gyufával, hanem acéllal, kovakővel és taplóval. A gyerekek azóta már otthon emésztik és mesélik az időutazási élményeiket. „Mérges” Nagy Laci bácsi pedig leteszi a nagy esküt, hogy jövőre harmadízben is összetrombitálja a jó népet.