Kaszások, kévekötők, marokszedők arattak Besenyőtelken (fotókkal)

A szombati aratófesztiválon a helybeli, 77 esztendős Forgács Antal kaszásként mutatta be tudományát. A Heol kérdésére azt mondta, hogy iskolába járt, amikor már jól ment a kaszálás.

– Sajnos rám maradt a munkának a zöme, mert apánk a háborúban maradt – idézte a több mint hét évtizeddel ezelőtti időket az idős ember. – Négyen voltunk testvérek, és valakinek csinálni kellett. Akkoriban az emberek a földből, a növénytermesztésből és az állattenyésztésből éltek. A háború előtt és alatt a lótenyésztés jövedelmező volt, mert innen katonalovakat vittek el. A növénytermesztésben a kalászosokat, a búzát, az árpát, a kukoricát s az ipari növényeket is említhetem. Azok közül is a dohányt. Annak jó helye volt ez a föld. Az aratás volt a legnehezebb munka. Az állatok tartása viszont mindennapos elfoglaltságot jelentett.

A rendezvény fiatalabb követői közül Nagyné Karlik Mária azt említette meg kérdésünkre, hogy az aratóverseny és a hozzá kapcsolódó programok több mint tíz éve már visszatérnek a faluban, és ez jó dolog. Szeretik a gyerekek is.

– A legnagyobb esemény persze a falunap, vagyis a rétesfesztivál – mondta az 57 esztendős Marika. – De van még a kukoricanap is. Azon a gyerekeknek különféle játékokat szerveznek, de fosztanak is. A régi aratásokat nekem személyesen nem kellett megtapasztalni, az anyukámék meséltek róla, onnan tudom, hogyan történt.

Ott voltak a fesztiválon persze a mai kisiskolások is. Mészáros Emese kapásból azt vágta rá érdeklődésünkre, hogy jól érzi magát, mert jó idő van, és „sok jó munkát” lehet itt találni. Hasonlóan vélekedett a vele együtt aratódíszt fonogató másik két kislány, Oláh Mira és Ratarics Lara is. Utóbbi még annyival megtoldotta, hogy a keresztanyukája is itt van mint szervező.

A Kápolnáról érkezett Dér József harminc éve készít díszeket. Arról beszélt, hogy ezt az országot összekuncsorogta, mert garanciás szerelő volt, 14 évig aratógéppel dolgozott, de volt kévekötő is.

– Bevittem egy ilyen aratási díszt a téeszelnökünknek, és kaptam érte egy veder búzát. Mindenhol tanítottam is, hogyan készítsék. A négyesztendőstől a 72 évesig voltak azok, akik megtanulhatták a fonást. Feldebrei születésű vagyok, de kápolnai lakos. Itt is észrevettek már vagy három éve, és meghívtak – mesélte Józsi bácsi, hogy miként került Besenyőtelekre.

Szabó Lászlóné Nagy Éva négy-öt éves korában kezdte az aratókosár készítését.

– Őriztük a libát, a gödör mellett volt a búzatábla. Ott tanultam a fonást a nagyobb lányoktól – emlékezett. – Nem ilyenkor kellene csinálni, hanem amikor elkezd sárgulni a búza, mert most már törik. Dísznek használták az aratókosarat anno. Egy kosár elkészítése hét-nyolc órába is beletelik. Türelem kell hozzá, meg olyan ember, aki segít pucolni a búzát – fejtegette Éva néni, akitől megtudtuk, az édesapja, Nagy Antal – a legtöbbeknek Tóni bácsi – volt az első a faluban, aki aratógéppel aratott. Két gép volt Mezőtárkánnyal közösen, és Molnár Pista bácsival ketten dolgoztak felváltva, éjjel, meg nappal.

Fesztivál a polgármester szemével

Bozsik Csaba, ­Besenyőtelek polgármestere azzal ­kezdte, hogy most a 13. alkalommal megtartott aratófesztiválon is fantasztikus a hangulat. – Besenyőtelken mindig van legalább nyolc csapat. Külföldiek is megjelentek, de a nagyfügediek, a sarudiak és a kápolnaiak csapata is megmérettetett. Mi számít a versenyben? A kaszás hozzáértése, a tarlómagasság, a kévekötők munkája, a marokszedőké és a keresztrakás. Hajdanán őseink fél négykor, négykor hozzá­kezdtek, tízre elcsendesedtek. Most például nem tudtunk szalmából kötelet készíteni, mert annyira száraz volt. Hajnalban nem hullik ki a szem, akkor könnyebb vágni is. Aminek örülök, hogy fiatalok is vannak itt. Kis marokszedőnk, kis kaszásunk is volt. Így lehet a régi szép hagyományainkat megőrizni, átadni – mondta a faluvezető.