Egerben járt a Leo Amici színházterápiás előadása

Ahogy a komlóiakat idén ötödször Egerbe elhozó Főegyházmegyei Karitász Központ – RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának vezetője, Siposné Kohári Szilvia fogalmazott, tulajdonképpen egy felépülési ünnep részese lehetett az a sok ember, akik megtöltötték az Uránia nézőterét. Megtapasztalhatták, hogy történnek még körülöttünk csodák, hiszen, a fiúk, akik a színpadon megmutatták a legbensőbb vívódásaikat, néhány hónapja még alkohol, kábítószer vagy éppen a játékszenvedély függésében nem láttak reményt az életben.

– Fontos állomása a felépülésnek az, hogy közönség előtt, a reflektorok fényében, a színpadon a közönség szemébe nézve mutatják meg magukat ezek az emberek – tette hozzá Kult Zoltán szociális munkás, aki ezúttal is Egerbe kísérte a színházterápiás előadás résztvevőit. – Igen, egy függő nem néz a szemedbe, azt szeretné, ha észre se vennéd, az meg eszébe sem jut, hogy ő szerethető. Egy-egy ilyen előadás élménye, az abból születő emlék fontos lesz majd később, amikor a terápiát elhagyva remélhetőleg visszatérnek a kinti életbe. Megerősítés.

A tizenhét esztendeje működő alapíványi intézetben alkohol-, kábítószer- vagy éppen drogfüggők fordulnak meg. Olyanok, akik maguk jelentkeznek segítségért. A Komlón elérhető terápiának nem egyedüli, ám mint azt szerdán Egerben is megtapasztalhattuk, fontos része a színházterápia, de természetesen nem ez az egyedüli, amivel igyekeznek segíteni a tőlük segítséget kérő függőket.

– Szomjazom a szeretetet, de nem tudok mit kezdeni vele, ha szeretnek. Megbántom azokat, akik szeretnek – hangzott el az este egyik legmegrázóbb mondata Az örök hiány rövid hiánya egyik szereplőjétől, Petitől.

Az erős kijelentés a közönséget is arra inspirálta, kérdezzen a magukat őszintén feltáró, felépülésben lévő függőktől. Peti, Laci, Milán, Marci, Gábor, Balázs és a többiek pedig a szemünkbe nézve válaszoltak is. Beszéltek arról, hogy Komlót számukra az teszi hitelessé, hogy a segítőik között mindig van felépült függő.

– Senki másnak nem hinném el, hogy működik, csak annak, aki átélte – fogalmazott egyikük. – Ezért is van az, hogy az életbe visszatérve számos identitásunk közül a függőnek, amik mindig maradunk, szüksége van ­arra, hogy rendszeresen beszéljen olyanokkal, akik az övéhez hasonlatos utat jártak be.

Ahogy az egri nézőtéren ülők között is többen érintett családtagként voltak jelen, a fiúktól nem egyszer kérdezték már meg, hogyan segíthetnek egy függőnek a szerettei. Szokták mondani, a függőség a család, az intimitás betegsége. Többféle válasz létezik. A legegyszerűbb szerint úgy, ha magát menti a hozzátartozó.

– Én azt mondtam a szüleimnek, azzal segítenek a legtöbbet, ha nem segítenek, hiszen éppen azért jutottam ilyen mélyre, mert szinte mindig megmentettek, nem kellett valódi felelősséget vállalnom – hangzott el Péter szájából.

– Szerintem több millió forintot­ ittam el, kétszer volt hasnyálmirigy-gyulladásom. Majdnem meghaltam, mire megértettem, az élet a legnagyobb ajándék, s egy jobb életért képessé kell válnom harcolni. Ezt már a 29 éves Tamás osztotta meg a közönséggel. Ő alkoholista, függő, de már 215 napja tiszta.

A huszonöt éves Milán, aki három- és négyéves kisfia érdekében is szeretne ­felépülni függőségéből, úgy kezdte: nem szeret beszélni. Mégis elmondta: elfojtott indulatok, kielégítetlen vágyak irányították. Mióta Komlón van, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy kezelni tudja a függő viselkedését.

– Egy találkozáskor még a terápiában a szüleim azt találták mondani, hogy azt az embert szeretnék ­visszakapni, aki az előtt voltam, mielőtt függő lettem – adta meg az előadás utáni beszélgetés lezárásához talán leginkább illő gondolatot Ancsa. Ő ma már segítőként van a rehabilitálódók mellett.

– Isten ments’, hogy olyan legyek! Hiszen épp az vezetett ahhoz a pokolhoz, amelyből épp csak kikerültem – tette érthetővé mindenki számára, mire gondolt.