A magyar egészségügy nem gazdaságtalan, vallja a gyöngyösi kórház főigazgatója

Bár távol sodorta az élet Debrecentől, mégis ezer szállal kötődik a városhoz Weisz Péter, a Kenézy Gyula Kórház egykori gazdasági igazgatója. Jelenleg a gyöngyösi Bugát Pál Kórház főigazgatója, azonban rendszeresen látogat haza Debrecenbe, sőt, nyugdíjas éveit is itt szeretné majd tölteni. Weisz Péter az egészségügy magyarországi helyzetéről, a zsidó és keresztény párbeszédről, a debreceniségről, valamint a labdarúgás iránti szeretetéről beszélt a Naplónak.

– Debrecenből származik, most Gyöngyösön, a Bugát Pál Kórház főigazgatója. Hogyan került kapcsolatba az egészségüggyel?

– Ez egy nagyon régi történet. A feleségem a '80-as évek közepétől az egészségügyben dolgozott. Eredeti szakmám közgazdász, pénzintézetben dolgoztam fiókigazgatóként, majd 2000-ben megkerestek az egészségügyből. Megpályáztam a Kenézy Gyula Kórház gazdasági igazgatói posztját, feleségem felkészített, túl jól sikerült. Ez egy szerelem lett, amelyből jelenleg sem sikerült kigyógyulnom. Éveken keresztül Debrecenben voltam, majd önkormányzati biztosként dolgoztam, közben elvégeztem az egészségügyi szakmenedzserit, a 2010-es években pedig Gyöngyösre kerültem. Több probléma volt ott, akkor azt mondták, hozzuk helyre a kórház működését. 2013-ban átkerült a kórház állami tulajdonba, engem kértek fel főigazgatónak, úgy volt, hogy egy évre, aztán ez hosszabbra sikeredett, a mai napig tart.

– Gazdasági szakemberként kellett egyfajta szemléletváltás ahhoz, hogy az egészségügy területén dolgozzon tovább?

– Szemléletváltás nem kellett, hiszen ma a gazdaságosságot semmiből nem lehet kihagyni. Miután egészségügyben dolgoztam Debrecenben és több helyen is, az a szemlélet kialakult, hogy a legfontosabb a betegek gyógyulása. Betegközpontú egészségügyet kell gazdaságosan összehozni. Könnyű helyzetben voltam, egy nagyon jó menedzsmentet kaptam, baráti együttműködésben dolgozok az orvos igazgatóval és a menedzsment többi tagjával is. Most volt a központi ünnepség, a régióból a mi kórházunkat emelték ki, három központi díjazottal. Mint messzire szakadt lokálpatrióta büszke voltam Debrecenre, hiszen mindkét – a gyöngyösi és az itteni kórház is – ott volt a legjobbak között. Sosem fogom letagadni a debreceniségemet, ez egy örök szenvedély, nem lehet leszokni róla. Itt születtem, valószínűleg ha egyszer nyugdíjba megyek, visszajövök – bár nem sietek a nyugdíjba.

– Hogyan lehet gazdaságossá tenni az egészségügyet?

– A magyar egészségügy nem gazdaságtalan, vannak intézkedéssorozatok, amelyeket nem lehet két perc alatt végigvinni. Számon kérjük a rendszerváltáson az egészségügyet, a polgári kormány 12-13 év alatt próbálja megváltoztatni a világot, talán egy kicsit türelmetlenek vagyunk. Alapvetően változott a bérezési és a támogatottsági rendszer, javul a finanszírozás. A magyar egészségügy ma is világszínvonalas.

– Hogyan látja jelenleg az egészségügy helyzetét?

– Meggyőződéssel vallom, hogy nincs baj az egészségüggyel. A közvéleményt eluralták azok a fogalmak, mint a várólista, a hálapénz, a kórházi fertőzés, a szakember hiány. A járvánnyal új fogalmak jelentek meg: tisztesség, hozzáállás, szakmai elhivatottság, becsület – ezek eddig is mindig ott voltak a magyar egészségügyben, csak egy pandémiának kellett eljönnie, hogy észrevegyük. Támogattak bennünket, pedig csak tettük a dolgunkat. Nagyon könnyű volt jól alkotni, én ezt hittem vallom. Volt egy nagyon felkészült, európai léptékkel mérve is szenzációs kormányzati operatív intézkedési sorozat, és volt egy magas színvonalú, a problémákhoz teljes európaisággal felnövő egészségügy. Ez a járvány bebizonyította, a magyar egészségügy, ha jól szervezett, jól irányított, van elég elhivatottsága és tudása egy pandémia kezeléséhez.

– A járvány után egy kitüntetést is kapott a Magyar Szakdolgozói Kamarától.

– Erre nagyon büszke vagyok, mert az érdekképviselettől kapott kitüntetés egy visszacsatolás. Közel hatszáz dolgozónk van, ez az elismerés megerősítés arra vonatkozóan, hogy nem járunk rossz úton. Nagyon jó a kórházban a légkör, ez azonban nem csak egy emberen múlik. Debrecen is felfigyelt ránk, voltak olyan vállalkozók, mint Felföldi József, aki egészen Gyöngyösig jött, hogy támogassa a magyar egészségügyet. Összefogtam az orvos igazgatómmal, és saját pénzünkből minden dolgozónknak ajándékot adtunk át Semmelweis napon, mert mindenki kiválóan dolgozott. Megalapítottuk az év ifjú orvosa és az év ifjú ápolója díjat, ugyanis elkötelezett fiatal párti vagyok, a jövőt ápolni kell. Nem csak pénzzel, sokkal fontosabb a jó szó. A fiatalok tehetségesek, büszkék a tudásukra, kijönnek az egyetemről két-három nyelvet beszélnek, oda kell rájuk figyelni. Ha az önérzetüket tiszteletben tartjuk, meg lehet őket fogni.

– Debrecenben töltötte a gyerekkorát, a pályafutását is itt kezdte. Milyen a viszonya most a várossal?

– Minden ideköt. A debreceniség nem egy megváltoztatható állapot, azt szoktam mondani, ez egy születési rendellenesség, amely végigkísér egy életen át. Szeretem a várost, és mindig figyelek, igyekszem magam fizikailag kondiban tartani, szeretném megérni a 2030-as programtervezetet. Láttam, mit tervez a város, nagyon tetszik. Még az '50-es évekvégén kezdtem a DVSC meccsekre járni, nagyjából mindenkit ismerek a csapatból. Herczeg Andráshoz, Sándor Tamáshoz baráti kapcsolat is fűzött, nagyon lelkesen figyelem a város új törekvését, szurkolok, hogy visszakerüljenek az élvonalba.

– Mit adott önnek Debrecen?

– Egyrészt a döntéseimben észreveszem, hogy az itteni paradigmák visszaköszönnek, az a bizonyos cívis mentalitás bennem van. Rendszerváltáskor is itt éltem, és láttam, hogy jön egy huszonéves fiatal, tehetséges vezetés. Azon meditáltunk, hogy elszaladt Nyíregyháza, aztán hirtelen elkezdtünk növekedni, ez a város ma már a vidék kimagasló központja. Az elkötelezettség, a törekvés a mindig megújulásra – ezt innen szívtam magamba. Amíg hitközséget irányítottam, példás kapcsolat kötött Szabó Magdához, miatta volt óriási a Kardos Albert Szavaló Verseny. Hihetetlenül büszke vagyok a barátságára, mint ahogy arra is, hogy megadatott az életemben, hogy két kimagasló, irodalmi géniusszal kerültem barátságába, az egyik Szabó Magda, a másik pedig Jókai Anna, akivel több konferenciát tartottunk.

– Mit adott önnek Jókai Anna és Szabó Magda barátsága?

– Két lányom van, a kisebbik kilenc évig élt Izraelben, 16 évesen jelent meg az első verseskötete, mögötte Szabó Magda bábáskodott. Ő bátorította az induláskor. A második köteténél pedig Jókai Anna segédkezett. Jókai Annával rengeteg konferencián vettük részt, nagyon sok polgári értékrendű barátot szereztem. Büszke vagyok arra, hogy 80 barátját kérték fel a szerevezők, hogy a 80. születésnapjára írjon a könyvébe, azóta is őrzöm a Jókai Annáról írt könyvben azt a három oldalt, amit írtam. Hihetetlen sokat kaptam tőle, árad belőle az emberség, az intelligencia, a szeretet és a hazaszeretet. Létrehoztam egy műhelyt, én a párbeszéd fontosságában hiszek: tanítok, előadásokat tartok a zsidó és a keresztény kultúra összekapcsolódásáról, illetve a roma kultúra beágyazottságáról. Annak idején Halmos Sándorral együtt találtuk ki a határokon túli konferenciákat, valamint a Kardos Albert Szavaló Versenyt, ezeknek a lényege az volt, hogy a zsidókat és a keresztényeket felekezeti különbségek nélkül összehozzuk, ezt a munkát Barankovics István Izraelita Műhelyben folytattam. Remélem testvérem egyszer folytatja elképzeléseimet. 2011-ben a zsidó-keresztény párbeszédekért folytatott munkámért kaptam a mostani kormánytól Lovagkeresztet.

– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy ez olyan valós probléma, amire megoldást kell találni?

– Ez a kezdetektől fogva bennem volt. Édesapám egy roppant nyitott ember volt, aki nem hitt a különbözőségekben. Már otthon magamba szívtam a közös gyökerek keresését. Gyöngyösön 2014-ben újraalakítottam egy kis hitközséget, nagyon nagy sikereink vannak. Zsidó vallású magyar vagyok, s vallom: lehetsz református, katolikus, zsidó, az összekötő kapocs a magyarság. Amikor őskeresztényként Bartók Béla elhagyta Magyarországot, megkérdezték: miért megy ki. Azt mondta: ahol zsidókat és cigányokat ölnek, ott nincs szükség egy Bartókra, ott meghal a magyar zene.

– Ön szerint hol áll most ez az elfogadás a társadalom szintjén?

– Nem hiszek a gyűlöletben, időközönként előjön az antiszemitizmus, mint fegyver. Ahol mozgok, az egy kisváros, a zsidóságomért soha nem kaptam támadást. Órákat tartok, főként egyházi gimnáziumban, tavaly 30 helyen voltam, mert a fiatal jóra fogható. Három témában szoktam előadást tartani: az egyik az együttélés magyarországi történelme. Rengeteg pozitívum volt a magyar történelemben, ezekről szeretek beszélni, mert önbecsülést kell adni a fiataloknak, ne mindig csak a holokausztról beszéljünk, ami egy mélyen fájó seb. A másik két téma: a béke gondolata Ábrahám örököseinél. Mi az azonosság a zsidóban, a keresztényben és a muszlimban? Nem hiszek a különbségekben. Azt szoktam mondani, ahol gyűlölet, kirekesztés van, ott nincs isten. A harmadik témakör: Izrael és a zsidók története a bibliai teremtéstől napjainkig.

– Mennyire talál értő fülekre az előadásai során?

– Empátiával közelítik meg. A keresztény és a zsidó kultúra nem annyira távoli egymástól, mint gondolnánk. Visszaköszön a kölcsönösség, hiszek a vallások egymásra utaltságában. A Koránban alapvető üzenet az, hogy Gábriel arkangyal megjelent Mohamednek és azt mondta: a zsidóknak adtam Mózest, a keresztényeknek Jézust, neked adom a bennszülött népeket, de higgyél azokban a prófétákban, akiket előtted küldtem nektek a földre. A kirekesztés és egymás el nem fogadása, nem isteni adomány volt.

– Ebből a szemléletből mit ültet át a mindennapi munkájába?

– Hívő, elkötelezett zsidó embernek tartom magam, elkötelezett polgári gondolkodónak. Egy hívő muszlim a helyettesem, és barátságban dolgozunk együtt. Nekünk kell leülni tárgyalni, nekünk kell kölcsönös tisztelet alapján visszatérnünk a gyökereinkhez. Ami most megy zsidók és muszlimok között, nem történelmi eredetű, ezt a 20. század termelte ki, ez politikai gyűlölködés. Nem használom a muszlim antiszemitizmust, mert az oximoron, akkor öngyűlöletről lenne szó.

– Ki ön, amikor nem kórházigazgató és nem társadalmi kérdéseket feszeget?

– Szeretek sportolni. Barátságokat és kitartást szereztem a sporttól és ez a sportmániám megmaradt, lelkes DVSC-szurkoló vagyok. És a családom: két lányom van, a kisebb lányom Budapesten él, a nagyobbik lányom közgazdász szakon végzett, nemzetközi kategóriás versenytáncos volt, három gyermeke van, baba-mama kanga-tréninget tart. Amikor időm engedi, rohanok haza, hogy megnézzem az unokáimat.

– Mint lokálpatrióta, és mint DVSC-szurkoló, mit szól a tulajdonváltáshoz?

– A rendszerváltást követő második polgármesteri ciklus volt, amelyen a polgári oldal nyert, és azóta Debrecen elindult felfelé, lassan ránövünk a fővárosra. Hihetetlen Debrecen párti vagyok, ebben benne van a városvezetés iránti tiszteletem és elkötelezettségem. Még polgármesteri időszakában Kósa Lajossal együtt is voltunk labdarúgó meccseken, együtt dühöngtünk, amikor pár évvel ezelőtt volt az a botrányos Ferencváros mérkőzés Pesten. Kellett egy váltás, évek óta látjuk, hogy valami baj van. Az nem megoldás, hogy visszahívjuk Herczeg Bandit és ő a hihetetlen fanatizmusával, szaktudásával benntartja a Debrecent. Elfogult vagyok mind a Kondás-, mind a Herczeg-időszakra, mert Debrecen iránt alázattal, elkötelezettséggel, szaktudással, tisztességgel rendelkező ember mind a kettő. Kellett ez a váltás, ami túl későn érkezett. Meggyőződésem, ha sikerül a csapatot együtt tartani, hiszen van egy tehetséges, fiatal lelkes csapat és egy jó polgármester, akkor nem lesz gond. Nagyon fogok az idén szurkolni, hogy visszajussunk az NBI-be.