A nagyúti családot könyörtelenül kifosztotta, megalázta a Rákosi-rendszer

A második világháború után Mátrai János a negyvenes évei derekán járt, huszonöt kataszteri hold földön és két hold szőlőbirtokon gazdálkodott. A termelést cséplőgépe, magtisztítója, darálója segítette. Lovai, szarvasmarhái, sertései és baromfiállománya volt. Felesége értelmiségi családból származott, akinek apja, Köröskényi János Demjénben kántor tanítóként dolgozott. Fiait, Lászlót és Gézát a káli polgári iskolába járatta tandíj fizetése mellett, hogy a fiúk tanult emberek lehessenek.

A földön együtt dolgozott a fogadott cselédekkel, akikkel jó viszonyban állt, munkát adott nekik. A pár év múlva bekövetkező kommunista hatalomátvétel után mindez a bűne lett. A földbirtoka miatt kuláknak, a cselédek foglalkoztatásáért pedig kizsákmányolónak bélyegezték. Családja hétköznapjait ettől fogva a rendszer folyamatos zaklatása mérgezte. Birtokaiból először csak négy hold földet vettek el 1950-ben. A fennmaradt dokumentum szerint minden ellenszolgáltatás nélkül ajánlotta fel az államnak. Ez a felajánlás úgy történt, hogy berendelték a tanácsra, majd órák múlva, amikor meggyötört állapotban hazament, alá volt vele íratva a nyilatkozat. Sose említette családjának, hogy megverték volna, erről mindenki hallgatott. A verésekről a rendszer pribékjei még viccet is faragtak. Ha azt mondták, amikor berendeltek valakit azzal, hogy ankét lesz, az azt jelentette, hogy oly’an két pofont kapsz.

Az állandó élelmiszerellátási gondokkal küzdő Rákosi-rendszer könyörtelen beszolgáltatásokra kényszerítette Mátraiékat is. Általában jött egy rendőr, meg még pár ember vele, és vitték a húst, a tojást, a lisztet vagy zsírt, mikor mi volt előírva. Ha nem találták az előírt mennyiséget, akkor pótbeszolgáltatást írtak elő. Mátrai János sokszor említette keserűen a családjának, hogy még a pótbeszolgáltatásnak is van pótbeszolgáltatása. Egy alkalommal a felesége, végső kétségbeesésében kis híján a kútba lökte az egyik rekvirálót, szerencséjére lefogták, valahogy megúszta börtön nélkül. A behajtók elől eltitkolni semmit sem lehetett, a kommunistákat besúgók segítették.

A katolikus kulák családot hitük miatt is válogatott megaláztatások érték. A templomba járást például úgy akadályozták meg, hogy Mátrai Jánost miseidőben a lovak helyére a kocsiba fogták, és a templom előtt hajtották mindenki szeme láttára. Vallásos neveltetésüket még unokáik is megszenvedték.

Közben egyre erőszakosabban ment a kulákellenes harc, a téeszesítés. A szép szó nem sokáig járta, ha elsőre nem hajlott a gazda, jött a verés. Mátrai Jánost az ötvenes évek második felében érte utol a vég, az összes földjétől, szerszámától, állatától, azaz a megélhetésétől megfosztották. A házból az minden ingóságát elvitték, mindössze két hokedlit hagytak. A tanácsházán hosszú éveken át a tőle rabolt szőnyegen állva várt az ügye elintézésére. Géza fiát, aki köztudottan rövidlátó volt, közérdekre hivatkozva még a szemüvegétől is megfosztották. A saját házában a legkisebb helyiségbe kényszerítették a családot, mert a nagyobb szobába egy fodrásznőt költöztettek be, akihez az ablakon át másztak be éjjelente alkalmi partnerei, fokozva az istenfélő gazdáék megaláztatását. A téesztől kapott sovány járadék maradt az egyedüli lehetőség az éhenhalás elkerülésére, ezért 1959-ben Mátrai János is belépett a szövetkezetbe.

Idősebb fiát, Lászlót, a megélhetés lehetőségének hiánya a távolba taszította. Polgári végzettsége ellenére a borsodnádasdi lemezgyárban tűrték meg segédmunkásként, mert a hivatalos iratokon a neve mellett álló, kulák származást jelölő K betű elkísérte, akárhová ment. Feleségét sokáig sehová sem vették fel dolgozni emiatt, később is csak mosónő lehetett bejelentés nélkül. Egy komfort nélküli padlásszobában húzták meg magukat albérlőként két kislányukkal, és a családfő fizetéséből próbálták támogatni az idős szülőket is. Soha nem tértek vissza Nagyútra.