A lényeg, hogy olvassanak a diákok – vallja a kitüntetett egri mesterpedagógus

– Mivel érdemelte ki, s hogyan fogadta a kitüntetést?

– Zavarba ejt a kérdés. Mivel érdemeltem ki? Sokrétű a tanári pálya, és hosszú a négy évtized. Ha különlegességet keresünk, talán először énekkarvezetőként tudtam újítani. Nem tudom, létezett-e már a városban tanári énekkar, amikor 1990-ben elkezdtünk énekelni a kollégákkal. A mai napig tart ez:

önálló számokkal és a gyerekekkel együtt is részei vagyunk a műsoroknak.

Magyartanárként is igyekeztem minden általam szervezett nagy rendezvényt formabontó módon megvalósítani. A nemzeti ünnepeken kívül például Nyugat-teadélután a folyóirat alkotói tiszteletére, megemlékezés József Attiláról énekelt verseivel, Weöres 100 magyar etűdje egyetlen órában skandálva-mondókázva-énekelve – ilyenek fűződnek a nevemhez. Persze, ezek felsorolva semmit nem mondanak, megélve annál inkább. A legutóbbi március 15-ére – a járvány miatt nem lehetett „élőben” megemlékezni – riportfilmet készítettünk a hatodikosokkal. Az utca emberét faggatták arról, mit jelent számukra ez az ünnep. Visszatérve a kérdésre: örömmel és hálával fogadtam, hogy értékesnek tartják a munkámat.

– Akadnak más szakmai újításai is...

– Talán a projektmódszert is az elsők között próbáltuk ’91-ben Czipó Ferencné kolléganőmmel. Saját kidolgozású kétéves tananyaggal, tömbösítve a művészeti tárgyakat vezettünk helytörténeti fakultációt 7–8. osztályos gyerekeknek. Azóta is sok projektet valósítottam meg; az elmúlt években történelem szakos kolléganőmmel, Hunyadi-Buzás Évával közösen. Egy-egy anyagrészt dolgozunk fel így osztályonként, tanévenként két alkalommal. Igyekszünk fellazítani a tantárgyi határokat, nagyon élvezik a gyerekek. Irodalomóráimon is megpróbálok másként közelíteni a művekhez; éppen elég monotónia van a tanítás-tanulás során. Versklipeket készítenek a diákjaim, rappelnek, graffitit rajzolnak – mikor mi adódik. Versjátékokat dolgoztam ki, ezeket műhelyfoglalkozások keretében több fórumon is bemutattam.

– Milyen családi, egyéni indíttatásból választotta e pályát?

– Valójában – mint annyi kamasz, valamint ifjú – nem igazán tudtam eldönteni, hogy merre is induljak érettségi után. Amit szerettem, amiben sikeres voltam, azt választottam. Sokkal később döbbentem rá, hogy milyen sok pedagógus volt a felmenőim között is, és most is, szerte a családban.

– Az ősei is azt az irányt mutatták, hogy irodalmat tanítson...

– Igen. Édesapám családjának öröksége az irodalom szeretete, nálunk mindennapos volt a könyv. De édesanyám is szüntelenül olvasott. Hál’ istennek a gyerekeim is követői ennek, sőt már az unokáim is könyvbarátok, buzgó könyvtárlátogatók, pedig még nem iskolások! A versekre is érzékenyek, ez is fontos.

– Egerben sem sokan tudják, hogy a Móra család leszármazottjának mondhatja magát. Milyen örökség ez?

– Ükapámnak, a Kincskereső kisködmönből ismert Móra Mártonnak két életben maradt fia volt: István és a 15 évvel fiatalabb Ferenc. Én István dédunokája vagyok, aki maga is író volt. Ő egyengette öccse írói indulását – aztán a tanítvány túlnőtte mesterét.

– Milyen érzés Móra Ferenc munkásságával megismertetni a diákokat?

– Sajnos, már csak elvétve találkoznak a mai diákok Mórával, többnyire alsó tagozatban. Én azonban „csalok”: kis adagonként cseppentve mégiscsak mindennapos vendég nálunk Móra Ferenc. Létezik-e olyan szókép, alakzat, amelyet ne találnák akár csupán két gyerekversében, a Csókai csókában vagy A cinege cipőjében? Ha mást nem is, legalább a csengő-bongó gyerekverseit érdemes mondogatni, ezek valóságos tárházai az összes tanítandó költői eszköznek. Sajnos általános iskolában be kell érni ennyivel.

– Mi az, amit a tananyagból könnyű közel hozni a mai gyerekekhez, s mi az, amit nem?

– Azt olvassák szívesen, ami megszólítja őket, s ezek a kortárs írók. Nagy a merítés, nagyon észnél kell lenni, hogy igényes, színvonalas, de hozzájuk közel álló műveket „tálaljunk” nekik. Legutóbb a távoktatás során ismertettem meg nyolcadikosaimmal Háy János egyik novelláját, Fodor Ákos haikuit, Simon Márton néhány polaroidját, Erdős Virág verseit. Nemcsak nagyon élvezték, de tovább is gondolták, hozzáírtak – azaz alkottak. Ezeket sikernek könyvelem el. Nagy a felelősségünk:

a tét nem kisebb, mint hogy olvasó embereket nevelünk-e, vagy sem; megdobban-e a szívük egy-egy gyönyörű verssor hallatán, vagy sem?

Úgy gondolom, ha most nem is olvassák a nagy klasszikusokat – Jókait, de már Mikszáthot se igazán! –, rákaphatnak később. A lényeg, hogy olvassanak, szeressék a könyvet.

– Miért fontos, hogy könyvajánlókat írjon, amiket a világhálón olvashatunk?

– Megtiszteltetésnek éreztem, amikor 2020 nyarán megkeresett a felkérésével Bedő J. István szerkesztő. Kihívásnak tartottam, azóta pedig szorgosan és nagy kedvvel olvasok és írok.

– Hogyan fogadják ezt a kortárs írók?

– Büszke vagyok arra, hogy Grecsó Krisztián és Lackfi János is megosztotta közösségi oldalán a könyvéről szóló írásomat, de több író is feltünteti, számon tartja, amit írok.

– Van-e kedvenc alkotója?

– Mindig más. Az említetteken kívül megint Bereményi Géza. És Gerlóczy Márton műve, a Mikecs Anna Altatója kihagyhatatlan. Elképesztő, hogy ez a vagány fiatal író micsoda alázattal tárta fel a családja múltját, és micsoda regényt írt belőle!

– Mi tartotta a katedrán, s mi viszi előre a pályáján?

– A lelkesedés, ezt másképp nem is lehetne művelni.

Névjegy:

Budapesten született 1958-ban.

1980, (akkori) Ho Si Minh Tanárképző Főiskola: magyar–ének-zene szakos általános iskolai tanár.

1987, ELTE: magyar szakos középiskolai tanár, mesterpedagógus.

Négy felnőtt gyermek édesanyja, négy unoka boldog nagymamája.

2007 óta publikál szakfolyóiratokban: Magyartanítás, Anyanyelvi és Irodalmi Nevelés, Történelemtanítás. Dolgozott a Dinasztia Tankönyvkiadónak.

2019 óta saját ­népszerű magyartanári blogjában – Magyaróra meg minden – osztja meg gondolatait

2020 júliusa óta ír recenziókat az Olvass bele! internetes fórum felkérésére (eddig 32 jelent meg).

Akiktől sokat tanult: nagynénje, Móra Magda, aki költő, kutató, levéltáros volt. Kiczenkó Judit, ELTE, régi magyar irodalom. Boldizsár Ildikó mesekutató, Luzsi Margó mesemondó, drámapedagógus.