Idén is megemlékeztek a Rákosi-korszak üldöztetéseiről Mikófalván

A hetven éve kezdődött kitelepítésekre emlékeztek vasárnap a településen. A Rákosi-korszak jog- és vagyonfosztással büntette azokat, akiket veszélyesnek tartott a kommunista hatalomra nézve. Mikófalvára, huszonöt helyi gazdához harmincegy budapesti családot telepítettek ki. A kuláknak minősített mikófalviak tiszteletére emeltek emlékművet a kitelepített fővárosi családok tagjai még 2009-ben, s ott évente összegyűlnek.

A mostani megemlékezésen tárogatón játszott Kelemen Károly, énekelt a Mikófalvi Asszonykórus, az emlékoszlopot Székely Dénes borsodnádasdi plébános áldotta meg. A résztvevők pedig elhelyezték az emlékezés koszorúit és virágait. Vitéz Magda a Kitelepítve Mikófalvára című kötetből, Borhidi Katinka pedig édesanyja, B. Thúry Zsuzsanna Göröngyök az úton című könyvéből olvasott föl.

Fónagy Gergely, Mikófalva polgármestere az 1951-ben történteket idézte föl beszédében. Ekkor május 21-től folyamatosan és tömegesen, csupán kézipoggyásszal, de ÁVO-s fegyveresek kíséretében, az éjszaka leple alatt vagoníroztak be és telepítettek ki családokat, a reménytelenségbe taszítva őket. A kitelepítetteket a kényszerlakhelyül kijelölt falvakban élő, kulákoknak csúfolt parasztembereknél helyezték el, befogadásra kényszerítve őket.

A megbélyegző kulák szó 1948-tól került a kommunista pártsajtóba, a dolgozó nép ellenségeiként, naplopókként ábrázolva a birtokos parasztságot, amely a jelenét és jövőjét nem a termelőszövetkezetekben látta. A gazda 25 hold feletti földdel kuláknak számított, de ha egy szegényparaszt a párt útjában volt, ő is könnyen megkaphatta a minősítést. Mikófalvát szorgalmas, mélyen vallásos, dolgos, jó emberek lakták. Az ötvenes évekre az itt élő, kuláknak bélyegzett parasztemberek is osztályellenséggé váltak, akiket meg kellett büntetni.

Mikófalvára budapesti polgári családokat telepítettek ki. A bajban azonban kiteljesedett az emberi szolidaritás a többségnél. A falusiak befogadták őket, megosztották velük otthonaikat, a kitelepítettek pedig keményen dolgoztak, hogy meg tudjanak élni.

Az egykor kitelepítettek nevében Voloncs Gáborné Haidekker Andrea mondott beszédet, aki Széchenyi Kinga író, történész cikkéből idézett. Eszerint a múltat csak úgy lehet lezárni, ha az elkövetett tettekről, tettesekről, bűnökről tudunk, tisztázzuk azokat, hatásukat megpróbáljuk feldolgozni. Különben kísértetként bukkannak fel, és rombolják a társadalom erkölcsét.

Lehet második kiadás a könyvükből

Voloncs Gáborné szerint a budapesti és a befogadó családok pontos névsoráról a Történelmi Levéltár nem adott adatot. A hiányzó nevek felkutatásában Kovács Ildikó, Mikófalva régmúltjának ismerője volt segítségükre.

Az akkori polgármester, Kelemen Károly s Kovács Ildikó és Voloncs Gábor segítségével állították aztán az emlékoszlopot 2009-ben. Két év múlva Breuer Klára inspirálására szerkesztették férjével együtt az Embert ültettél a nyakunkra – Kitelepítve Mikófalvára című könyvet.

Ebből talán lesz második kiadás is. Ez azért lenne szerencsés, hogy megismerje a mai fiatal nemzedék is a nagyszüleik, dédszüleik életét. Nagy tervük volt az is, hogy a hetvenedik évfordulóra a 139 befogadó helység emléktáblát, méltó mementót kapjon a Magyar Államtól. Bár erre tíz éve ígéretet kaptak, még nem teljesült.

A széles körű kutatások ellenére a magyar társadalom, és a világ is nagyon keveset tud, és úgy tűnik, nem is nagyon akar tudni a világháború utáni kommunista terrorról. A diktatúrákra jellemző, hogy egyes rétegeket bűnbakká, ellenséggé tesznek az uralmon levők. A rendszer vezetői és kiszolgálóik a félelem fenntartásával gyakorolják a hatalmat. A Rákosi-diktatúra atrocitásai közt súlyos az osztályellenségek nagy részének deportálása Budapestről. A kitelepítetteket bírósági eljárás és ítélet nélkül, egyszerű belügyminisztériumi határozat és a honvédelmi törvény alapján távolították el, fosztották meg lakásuktól, vagyonuktól, munkahelyüktől. 1951. május 21-től július 18-ig 13 ezer 670 személyt telepítettek ki a keleti megyékbe, 139 településre s tanyára.

Voloncs Gáborné szerint a diktatúra fenntartóit, kiszolgálóit így tudták gyorsan lakáshoz s ingósághoz juttatni. A jogtalanul szerzett vagyon fölötti őrködés az elkövetőknek megfelelési kényszert diktált. Az igazságtalanságot máig nem hozták napvilágra és nem történt elszámoltatás.