Az adventről, a hitről és a tudományról is beszélt dr. Csókay András Gyöngyösön

Két éve az egész világ visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogyan a dr. Csókay András vezette, harmincfős orvoscsapat több mint huszonhat órás műtét során szétválasztotta a fejüknél összenőve született bangladesi sziámi ikreket. Az operációt a leghíresebb külföldi gyermekidegsebészek sem vállalták, ami felvetette a kérdést, mi a titka annak, hogy Csókayiék megoldást találtak egy addig megoldhatatlannak tartott orvosi kihívásra. A kérdésre az idegsebész válasza akkor is az volt, hogy istenhitének köszönhetően, Jézus-imája során kapta az ötletet az agyi vénák elválasztásának új, lehetséges módjára.

Dr. Csókay András szerint ahhoz, hogy milyen kreatívak vagyunk az életben, milyen jó ötleteink vannak a saját munkánkban, legyünk akár fodrász, orvos, vagy űrkutató, nagyon jól kell tudni emlékezni, felidézni a megtanultakat, tapasztalatokat.

– Az ember agyából a kreatív ötlet úgy pattan ki, hogy először is nagyon sokat tanulunk és megtapasztalunk – kezdte az idegsebész. – Amikor egy problémával találkozunk, akkor villámgyorsan végigpörögnek az agyunkban az élmények, a tanultak, a látottak. Végül, egyszer csak felbukkan valami. Ráismerünk, ilyet már láttunk. Ezt még egy kicsit forgatjuk magunkban, majd felismerjük, ez lesz a megoldása az adott problémának. Ez nemcsak arra vonatkozik, hogy egy műtétet hogyan végezzünk el, de lehet ez párkapcsolati, házassági, gyereknevelési, de bármilyen műszaki probléma is – emelte ki dr. Csókay András.

Az orvos szerint nagyon gyorsan fel kell tudni idézni különböző megtapasztalásokat, élményeket.

– Megfejtették az agykutatók, hogy hogyan megy a felidézés. Az agykérgünk végtelen sok információt tud rögzíteni a több milliárd kérgi sejt révén, ráadásul mindegyiknek több ezer kapcsolata van. Gyakorlatilag a világ összes információját képként, hálózatként tudjuk rögzíteni. Joggal merül fel a kérdés, akkor miért nem mindenki zseni? Miért nem tud mindenki kreatív lenni? Azért, mert a felidézéssel van baj. Felidézni ugyanis azokat az információkat tudjuk, amire egyfajta érzelmi pecsétet tudunk ütni. Ez a limbikus rendszerben történik, itt viszont már sokkal kevesebb sejt van, jóval kevesebb kapcsolattal. Nagyon aktívnak kell lenni tehát ennek a belső világnak, ami a limbikus rendszerhez kötött. Azt a relatíve kevés elektrokémiai modulációra képes jelenést nagyon effektíven kell elvégezni. Ide kötődik a mi belső világunk, amelynek gazdagnak kell lennie. A tudomány területéről itt jutunk el a hithez – fogalmazott dr. Csókay András.

Az idegsebész szerint a belső világunkba, a lelkünk mélyére több úton juthatunk el.

– Az egyik út például a bűnbánat. Mély bűnbánatban nagy az esély arra, hogy találkozzunk Jézussal. Saul, a későbbi Pál apostol is így találkozott a damaszkuszi úton a megváltóval. Egy másik út a nagy szenvedés. Ebben megéljük azt a kiüresedést, amelyben létrejön a találkozás a bennünk élő Krisztussal. A harmadik út az imádság, a lelki gyakorlat. Mivel legtöbben nem bűnözők, vagy tragikus sorsú emberek vagyunk, ez a legáltalánosabb út. Képzeljük el, hogy gyönyörű festményeket látunk, mint például Debrecenben a Munkácsy-trilógiát, vagy akár Gyöngyösön éppen Karácsondi Imre Krisztus-ábrázolásait. Ha megállunk előttük, nézzük, visszalépünk egy kicsit a csendbe, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy bensőnkben egyre mélyebbre jutunk, egyre jobban tudunk kiüresedni. Ez már maga lelki gyakorlat. Nem könnyű ez az út, mert sokszor cudar gondolatok, gyermekkori megbántottságok jönnek, megzavarnak minket a múltbéli problémák, amiket ki kell bírni. Ki kell tartani ilyenkor minden helyzetben, tovább kell haladni, tovább kell meditálni, és biztosan el fogunk jutni a bennünk élő Úrhoz, aki maga az út, az igazság és az élet. Ekkor oldódnak fel a félelmeink. Megértjük a nagypéntek értelmét, hogy a feltámadáshoz a kereszten, a szenvedésen keresztül visz az út. Megértjük, hogy a kereszt van a világtörténelem tengelyében, itt fordult meg a világ sorsa, mert előrevetíti azt a feltámadást, amely eltünteti az életünket mérgező félelmeinket, s amely mindnyájunk öröme és reménysége – összegezte dr. Csókay András.

Az idegsebész szerint ne csak a testünkkel, a betegségeinkkel foglalkozzunk, hanem mély lelki utat próbáljunk bejárni. Igyekezzünk minden nap, minden reggel imádsággal elindulni napi teendőink elvégzésére. Ennek segítségével érzünk majd igazi indíttatást arra, hogy naponta megragadjuk az életünknek a lényegi pontját, az állandó belső találkozást Jézus Krisztussal. Az advent időszaka nemcsak azoknak áldott időszak, akik járják ezt az utat, de kiváló lehetőség azoknak is, akik szeretnének elindulni rajta.

Megszabadulás a mindennapi félelmektől

Dr. Csókay András felidézte egy atya gondolatait is a félelmeink oldásáról. Eszerint, Jézushoz fordulva ki tudjuk mondani, hogy félünk. Vele szembe tudunk nézni a félelemmel, s nem a magunk bajával foglalkozunk, hanem a Megváltóra figyelünk. Távolság jön létre köztünk és a félelem között, amely elveszíti fölöttünk a hatalmát. Felismerjük, hogy Jézust megszólítva, rá tudunk nézni a félelemre, és el tudjuk viselni azt. Ha már nem a bajunkon gyötrődünk, akkor a szorongással együtt is szabaddá válik a lelkünk. Ilyenkor kilépünk szűk látókörünkből, gondjainkból, aggodalmainkból, megszokott világunkból. Nem magunkkal foglalkozunk. Amíg túlbecsüljük magunkat, kezünkben akarjuk tartani a gyeplőt, többek akarunk lenni másoknál, addig nehéz lesz Jézust tiszta szívvel megszólítanunk. Akkor fordulunk igazán felé, ha elengedjük annak a kényszerét, hogy egyedül oldjuk meg a problémákat. Hagynunk kell, hogy az élet átjárjon bennünket, gyógyítson, kibontakozzon bennünk. A meditációban, az imádságban a feladatunk nem abban áll, hogy a békét mi magunk teremtsük meg a lelkünknek, hanem abban, hogy ne akadályozzuk a Krisztus éltető működését ebben, hagyjuk azt érvényesülni magunkban és rajtunk keresztül.