A világjáró túravezetőt a földi éden sem csábíthatja el: Eger az örök szerelme

– Mi fogta meg annyira Leszboszban, hogy útikönyvet is írjon a szigetről? 
– Útjaim során mindig a harmonikusnak mondható helyeket keresem. Gyerekkoromban láttam Az éden nyomában című francia útifilmet, és bár az alkotó a bibliai édent kereste, az édeni hely utáni vágy ekkor fogalmazódott meg bennem. Számtalan helyén jártam a Földközi-tengernek, mégis Leszboszon találtam meg azt a harmóniát, nyugalmat és szépséget, amit kerestem. 

Azt mondják, rövid az élet ahhoz, hogy egy helyre többször visszamenjünk, de én ide már nagyon sok alkalommal visszatértem családdal is, túravezetőként is. 

Ezeréves olajfák vesznek körül, a kolostor mellett a kávézóban morzsolják az öregek a kolomboit, a városkák és falvak festői szépségűek, az úzók különlegesek, kristálytiszta a víz és homokos a part, lenyűgözőek a sziget építészeti, kulturális értékei, és kevés a turista. Minden adott ahhoz, hogy az ember az édenre találjon. 

– S mindebből az élményből egy új kötet jött létre... 
– A könyv azért született meg, mert szerettem volna átadni a tudásomat a szigetről, és azt az élményt, amit ott megéltem. Szállás- és gasztronómiai helyeket nem ajánlok, mert jó lenne, ha tíz év múlva is érvényes lenne még a könyv. Összegyűjtöm inkább a földrajzi és történelmi hátteret és a helyhez köthető történeteket, legendákat, így természet- és bölcsészettudomány keveréke az anyagom. A könyvírás egyébként egyre nagyobb hangsúlyt kap az életemben, ez a hatodik könyvem. Szeretem az internet világát, munkaeszközöm is, de úgy gondolom, a könyv mégsem pótolható. Ez az első magyar nyelvű útikönyv Leszboszról, és terveim szerint a Csámborgó sorozat első kötete. A következő Kirgizisztán lesz. 

– Hogyan készül egy túra­vezetésre? 
– Mindenképp alaposan, akár hetekig is. Szeretem a rákészülés hangulatát. Például ha elindulok Kassára, előtte elolvasom Márai: Egy polgár vallomásait, belekerülök a hangulatba, és természetesen utánanézek számtalan információnak. Oda nem igazán viszek utazót, ahol én még nem jártam, vagy ha mégis, akkor egy ottani iroda idegenvezetőjével dolgozunk együtt. Nemrég Skóciából értem haza, és hamarosan Kanadába repülök, egy tízfős csoportot viszek ugyanis kétheti túrára a Sziklás-hegységbe. 

– Mikor érezte meg azt, hogy ez lesz az ön hivatása? 
– Tizenhat évesen határoztam el, hogy világutazó leszek, aki meg is szeretné majd írni az élményeit. Majd 18 évesen elvégeztem egy országjárás-vezetői tanfolyamot, és akkor vittem el az első csoportomat is Felvidékre. Utána viszont másfelé vitt az utam, hiszen tanítani kezdtem itt, az egri főiskolán. Még az oktatói évek alatt keresett meg egy egri utazási iroda, hogy szervezzek néha túrákat, de ezek egyre gyakoribbá váltak, míg végül 2015-ben főállású túravezető lettem. Ezt úgy kell elképzelni, mint bármilyen szolgáltatást. Ha az ember keres például egy személyi edzőt, akkor kiválaszt valakit az internetről, vagy mások ajánlása alapján. Azok, akik szeretnék felfedezni a világot úgy, hogy közben hasznos információkat, élménydús túravezetést kapnak, azok kiválaszthatnak engem, és akkor én leszek a személyi túravezetőjük. Nyilván a közösségi oldalakon való aktív jelenlét is segít a szolgáltatás népszerűsítésében, de szerencsére a túrán résztvevők is továbbadják a pozitív véleményüket, és ajánlanak másoknak. Olyan, túrával egybekötött utakat szervezek, melyek mindenki számára teljesíthetők. 

Nincsenek kész paneljeim, szeretem a havat és a tengert, a hideget és a napsütést is. Én ilyen „hülye gyerek” vagyok, hogy mindenhol jól érzem magam. 

– Hogyan viseli a családja a gyakori távollétet? 
– Az szerencsém, hogy amikor ez berobbant az életembe, a gyerekeim már nagyobbak voltak. De épp azt számolgattuk a feleségemmel, hogy volt olyan év, amikor – mivel közösen is vittünk túrát – 55 napot voltunk éjjel-nappal összezárva. Azok, akik itthon dolgoznak, és este találkoznak a párjukkal, kevesebbet vannak együtt. Az év felét itthon dolgozom, 180 napot vezetek túrát, de ezekre sokszor jön velem a feleségem is. 

– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki megbízható, jó túravezető legyen? 
– Főképp pszichológiai, pedagógiai érzék, hiszen emberekkel bánok, motiválni kell őket, a problémásabb helyzeteket kezelni kell. Az viszont nagyon fontos, hogy zömében olyan érdeklődők jönnek, akik hasonló gondolkodásúak, mint én. Igyekszem közösséget is teremteni, attól függően, mennyire van igény a többiek részéről például esti beszélgetésre, közös vacsorákra. Fontos a hitelesség, a helyismeret és természetesen a maximális felkészültség. Amit még csiszolhatnék magamon, az az, hogy még több türelmem legyen. 

– Hogyan hatott a munkájára a Covid-járvány? 
– Kettős érzés maradt bennem: egyrészt anyagilag megviselt, viszont jó volt egy kicsit elcsendesülni. Mivel az itthoni időmet többnyire a cég munkáival, foglalásokkal, az útra való felkészüléssel töltöm, így a járványhelyzetet úgy fogtam fel, hogy ez a felkészülés egy kicsit hosszabbra nyúlik. Az biztos, hogy nem merek már hosszabb időre tervezni, maximum fél évre. 

– Közel száz országban járt már. Melyek a kedvenc területei a világban? 
– Három kedvenc térségem van: a görög szigetvilág, főképp Leszbosz, egy ellentétes klíma, Norvégia, a maga csodálatos fjordjaival és a Kárpát-medence. Imádok hazajönni. A legkedvesebb helyem pedig Eger. Akik ismernek, tudják: mindenhová viszem hírét annak, hogy Eger a világ közepe, az értékeivel, szépségeivel és akár a hiányosságaival együtt. Az egriek talán nincsenek is tisztában azzal, milyen jó helyen élnek… A barokk környezet, a hangulatos kávézók, éttermek, a mediterrán meleg, a Bükk és a fürdőhelyek közelsége… Mind-mind élhetővé, szerethetővé teszi számomra ezt a várost, ahová mindenhonnan hazavágyom.