A füstölős indián látomása vezette győzelemig a fiatal egri filmeseket

Először is hadd gratuláljak a sikereitekhez. Mi vonzott titeket a mozgóképkultúra és a média irányába?

Zupkó Krisztina: Köszönjük szépen. Én gyermekkorom óta tudom, hogy ezt akarom csinálni. Az egri Eventus középiskolába jártam grafikai képzésre, és onnan felvételiztem az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemre (EKKE). Nem bántam meg, hogy grafikát tanultam, de a filmezés volt gyermekkorom óta, ami igazán érdekelt.

Biri Máté: Mindig érdekelt ez foglalatosság. Általános iskolában már autodidakta módon tanultam a különböző vágóprogramok használatát. A szüleim persze csak azt látták, hogy állandóan a gép előtt ülök, nem tudták, mit is csinálok, ezért informatikai iskolába írattak. Ott viszont csak az alap Windows-programot tanultuk, ami önmagában nem lett volna eléggé inspiráló ahhoz, hogy bárki is érdeklődni kezdjen a filmezés iránt, de nekem ott volt a kiskoromból hozott érdeklődésem, ezért filmes sulikat néztem, ekkor jelentkeztem az EKKÉ-re.

Mi adta az ötletet a filmhez?

Z. K.: A barátnőm rokona, Viktor, őt régen ismerem már. Épp a barátnőmnél aludtam, későn értünk haza, hajnali négykor, és arra keltem reggel, hogy bejött egy alak indiánruhában, füstölővel, körbejárt, befüstölt mindent és kiment. Alig egy óra alvás után csak pislogtam a barátnőmre, hogy ezt most csak álmodtam, vagy valóban megtörtént. Ekkor határoztam el, hogy ezt az embert meg kell ismernem. Már másodévben is kellett volna filmet csinálni, akkor jött először az ötlet, hogy róla írjak, de a Covid miatt nem filmeztünk, inkább az elméleti részeket tanultuk. Amikor a diplomafilmre került sor, úgy gondoltam, előveszem az ötletet.

B. M.: Én eredetileg játékfilmet akartam, de a Covid miatt nem nagyon tudtunk játékfilmes tapasztalatokat szerezni, ekkor szólt Krisztina, hogy neki van ez az ötlete.

Miről szól maga film? Honnan jött a címe?

Z. K.: Az első kérdés az volt, hogy mi legyen a középpontban, a lakota indián kultúra, vagy maga Viktor. Én inkább Viktort választottam, mert az ő példáján keresztül tudtam filmre vinni a modern ember vágyát a természet iránt. Azt az utat, ahogy ő eljutott idáig. A konzulensünk, Rengei Tímea is rengeteget segített, támogatott minket.

B. M.: A címet Viktorral közösen beszéltük meg. Néztük a részleteket, és kérdezgettük tőle, hogy ez, vagy az a kifejezés hogy hangzik lakota nyelven. Sok címet kitaláltunk, de végül a Chankú Lúta kifejezés mellett döntöttünk, ami azt az utat jelenti, amit az ember bejár ahhoz, hogy megtalálja, vállalja önmagát. Szó szerinti fordításban Vörös Út.

Melyek voltak a forgatás legjobb pillanatai?

B. M.: Én vágtam filmet és a kedvenc részem az volt, amikor már összeállt az egész, amikor a helyükre kerültek a részek. Van egy átöltözős jelenet, amelynek szimbolikus jelentése van, akkor az egyszerű mindennapi ember kiteljesedik, átváltozik azzá, ami valójában szeretne lenni. Sok munka volt a filmmel, és például az öltözködős jelenetet az utolsó forgatási napon vettük fel, de a filmben az elejére került. Sok olyan rész volt, ami végül nem került bele, meg volt olyan is, amit csak felvettünk, de mégis belekerült.

Z. K.: A filmet azzal indítottuk, hogy egy egyszerű ember reggel indul munkába, kotyogós kávéfőzőn főzi a kávéját, mint sok tízezer ember még rajta kívül. Van egy kép, amikor csak a kávéfőző látszik, az egész alatt megy egy szöveg, és elhangzik az, hogy „de nem értették”, ekkor a gázláng a kávéfőző alatt átvált tábortűz lángjának a képévé, s jön az ember és átöltözik indián ruhába. Az én kedvenc pillanatom az volt, amikor csak úgy megbeszéltük, hogy felmegyünk a Törökasztalhoz. Ez egy hajnalban volt, még sötét volt. Viktor itt szokta megejteni a pipaszertartást, ami a lakoták egyik fontos szertartása. Viktor ott nekiállt mesélni arról, hogy itt, a természet közelében mi milyen aprók vagyunk. Teljesen átéreztem a természet közelségét. Ott ért minket a napkelte. Ez a napkelte lett a film záróképe. Igazából ez a jelenet a sziklán közvetíti leginkább azt, amit szerettem volna, hogy elgondolkodjanak az emberek, mi fontos, mi nem, kik vagyunk mi valójában.

B. M.: Az emberek egyébként addig furcsállják csak, amit Viktor csinál, amíg el nem mennek és a saját bőrükön nem tapasztalják, hogy ez nem egy egyszerű magamutogatás, hanem annál jóval több.

Mi volt a legnehezebb az egész folyamatban az ötleteléstől az elkészülés végéig?

B. M.: A vágásban az, hogy amit összevágtam, azt egyeztetni kellett még Krisztinával és a konzulensünkkel is, hogy legyen-e benne, vagy esetleg más, ami kimaradt, az menjen még bele. Utána pedig közösen az erősebb, fajsúlyosabb vágóképeket összeszedtük. Ez elég komoly munka volt.

Most viszitek a filmet Romániába. Mi is lesz ez az esemény pontosan?

B. M.: Alter-Native Nemzetközi Filmfesztivál. Már 30. alkalommal rendezik meg Marosvásárhelyen. Nyolcszáz körül van a nevezések száma, ez Európa egyik igen neves filmfesztiválja. Beadtam a nevezést és meg is lepődtem, hogy jött az email: várnak, kapunk szállást, napi háromszori étkezést, és a belépő is ingyenes lesz nekünk.

Mik a terveitek a jövőben? Együtt maradtok, vagy külön úton folytatjátok?

B. M.: Együtt gondoltuk, de még a jövő kérdése, hogy hogyan alakul, nem tudjuk pontosan. 

Z. K.: Gondolkozunk újabb dokumentumfilmben, de már játékfilm ötletét is fontolgatjuk.

Láthatják-e valahol a filmet az érdeklődők?

B. M.: Egerben az egyetemen a Slow Film Feszten vetítik majd, de nem a nagyközönségnek szántuk, Viktor sem szeretné. Egyébként is elsősorban azért csináltuk, hogy megkapjuk a diplománkat, és filmfesztiválokra visszük, hogy filmes ismeretségeket szerezzünk, minket is minél többen megismerjenek a szakmában.

Köszönöm a beszélgetést és további sikereket kívánok!