Lencse

Önöknél elfogyott már az újévi lencse? Nálunk még nem, pedig nagyon finom, kolbászos-fokhagymás, éppen úgy készült, ahogy szeretem. De úgy vagyok vele, mint a szilveszteri bulival: fénykoromban számomra az év kétszáz napja duhajkodással telt, kivéve azt, amikor ez kötelezőnek számított. A duhajkodás azóta persze már megszűnt, de szilveszterkor már legutóbb is este 10-kor aludtam. 

A kötelező lencse sem az én világom. Ezzel persze a kutyám jár a legjobban, mert kiszemezgeti belőle a kolbászt, a növényi eredetű többi rész pedig megy a süllyesztőbe. A kutyámat nem érdekli, hogy kötelező-e valami, vagy sem, önző módon napi négy órán át csak a kajára gondol, a többi húszat pedig végigalussza. Lehet, hogy igaza van, ahogy öregszem, én is szívesen csak ennék és aludnék, de a lencse nem azzal biztat, hanem azzal, hogy gazdag leszek az új esztendőben. 

Nem és nem, csak azért sem hiszek a babonának, mivel, ha így volna, a magyar hiedelemvilágban már mindenki milliomos lenne, ez pedig egyelőre nincs így, akár megette valaki az újévi talizmánt, akár nem. A fogadalmam is erről szól, az egyetlen fogadalmam, amit eddig sikerült betartanom. Pedig gondoltam rá, hogy egyebekkel is megpróbálkozom, de a tapasztalataim alapján teljesen fölösleges. Szóval, csak annyit fogadtam meg, hogy nem eszem lencsét. Egy év múlva térjünk vissza rá, hogy bevált-e: szerintem száz százalék, hogy nem leszek vagyonos ember. Így legyen ötösöm a lottón.