A szinten tartás a hanyatlás jele az új Pro Agria díjas szerint

– Mi jut eszébe elsőre arról a fogalomról: magyar kultúra? 
– A hazám. A zenénk, a költészetünk, a színházaink, a képzőművészetünk, a zeneoktatásunk, a gyerekek – minden, amiért érdemes élni. 

– Az ön nevét már minden kultúrabarát ismeri Egerben, a bátyja is (Gulyás Gábor kurátor – a szerk.) elismert személyiség a hazai kulturális életben. Mi mindent hoztak otthonról? 
– Egy alföldi kistelepülésről, Tiszanánáról származunk, szüleink egyszerű paraszti származású emberek voltak, művészettel, kultúrával egyáltalán nem foglalkoztak. Viszont folyamatosan öntötték belénk az önbizalmat, mindig azt hallottuk: te voltál a legügyesebb, te voltál a legjobb. Még ha mi nem is éreztük így, ők akkor is kijavítottak: de, te jobb voltál. Ma már tudom, ez nagyon sokat jelentett nekünk, mert azt gondolom, hogy a siker kulcsa sokszor épp az önbizalom, az ambíció. Az, hogy higgy magadban: meg tudod csinálni. Ha valami nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, az sem szegte el a kedvem, továbbléptem. Tanulni nemcsak a sikerekből, hanem a kudarcokból is egyaránt lehet. A fejlődés utáni vágy visz előbbre. 

– A minőségre való törekvés mellett az innováció jellemzi leginkább a munkáját. Ha egyszer sikert ért el, akkor sem marad a jól bevált receptnél? 
– Az újítani akarás a legfontosabb motivációk egyike. Azt vallom, hogy semmit nem szabad kétszer ugyanúgy megcsinálni. Az, hogy „így szoktuk”, az nem visz előre, nincs benne fejlődés. Merjünk újítani, változtatni. Kemény Dénes szavaiban nagyon hiszek, aki valahogy úgy fogalmazott: a szinten tartás a hanyatlás első jele. Bármilyen jól is sikerül valami, ha azt ismételjük, az úgymond „elkényelmesíti” az embert, és nem sarkallja a továbblépésre. Az újításban persze benne van a bizonytalanság, mi van akkor, ha nem sikerül, de mégis meg kell próbálni. Szeretek kiállításokra, koncertekre és színházakba járni határon innen és túl, és mindenhová nyitott szemmel megyek, lefotózom, ha valami jó, inspiráló ötletet látok. Persze vannak saját ötleteim, de szeretek másoktól is ihletet meríteni. Fontosnak tartom a víziót, a célt, vagyis azt, hogy tudjuk, merre tartunk. Amikor ki mertem jelenteni, hogy az ország egyik legjobb zeneiskoláját fogjuk létrehozni Egerben, sokan szkeptikusan reagáltak. Pedig de, igenis meg tudtuk csinálni. Ennek a célnak az elérése nemcsak abban nyilvánult meg, hogy hány gyerek jár hozzánk, mennyire népszerű az intézmény, hanem abban is, milyen sikerrel szerepeltünk a versenyeken, milyen az arculatunk, milyen szakmai kurzusokat szervezünk, milyen közösséget hoztunk létre. 

– Milyen cél lebeg a szeme előtt? 
– A minőség mellett egyediségre is törekszem minden téren. A kulturális programok szervezésénél is az a cél, hogy valami olyan új, különleges dolgot hozzunk létre, amelyre sokan kíváncsiak, sőt ezért az eseményért jöjjenek el a turisták Egerbe. Az Ütős Nap és a TUTU Jazz napok szervezésekor is ez motivált. 

– Eger életével kapcsolatban is az a víziója, hogy ne csak a borért, a történelmi értékekért, vagy a gyógyvízért jöjjenek el a turisták, hanem az igényes kulturális programokért is? 
– Abszolút. De ehhez pénz kell. És ez nem feltétlenül csak városi támogatást jelent, hanem mecénások bevonását. A kulturális költségvetésből sokan kérnek, és sokan várják is a támogatást. Nehezebb viszont menni a pénz után, mint ahogyan azt például Veszprém teszi. Az önkormányzati támogatás fantasztikus dolog, hálásnak is kell lenni érte, de emellett meg kell találni a pályázati forrásokat, támogatókat is, azokat, akik hisznek a minőségben. Egerben a gasztronómia és a borászat ma már jó minőséggel bír, erre a szintre kellene felemelni a kulturális rendezvényeket is. 

– A Pro Agria szakmai díj méltó visszacsatolása az eddigi munkájának. Mire a legbüszkébb? 
– Meglepett és meghatott ez a díj. Talán tényleg egyfajta visszajelzése annak, hogy jó úton haladok. Az elért eredmények közül több olyan is van, amelyre büszke vagyok. A zeneiskolára mindenképp, arra, hogy a kollégákkal közösen a folyamatos fejlődésben hiszünk. A Kultúrszalonra, mely elindulásakor egy egyedi, igényes színfolt volt, vagy a TUTU-ra és az Ütős Napra, melyekhez hasonló szintén nem volt korábban. Büszke vagyok a szimfonikus zenekar eredményeire is, melyekhez nagyban hozzájárul Szabó Sipos Máté tehetsége, akarata és a zenekar lelkesedése. A Szimfonik Lájkról sejtettem, hogy népszerű lesz, de a Kamaraopera fesztivál merész vállalkozás volt egy kisvárosban, viszont épp azért hoztuk létre, hogy megmutassuk: nem csak Budapesten lehet ilyen típusú rendezvényt szervezni. 

– Hogyan tovább? 
– Dolgozom ugyanúgy, mint eddig. Szervezem a nyári rendezvényeket, és remélem, sokat koncertezünk a szimfonikus zenekarral és a saját együttesemmel, a Snidero Quartettel is. Mindkét helyen olyan közösségekre találtam, ahol mély barátságok is születtek. A magánéletben szeretném megélni, hogy a gyerekeim megtalálják az útjukat. A nagyobbik fiam informatikusként dolgozik, most fog diplomázni, a kisebb egy rendkívül tehetséges harsonás, a Zeneakadémia növendéke. Ők is ugyanolyan ambiciózusak, mint én, de a legfőbb vágyam az, hogy boldog felnőttek legyenek. A feleségem és a gyerekeim a legbiztosabb támaszaim. Nem könnyű velem egyébként, nagyon kritikus tudok lenni, akár egy vasárnapi terítékkel is, de ők már ezt nagyon jól kezelik, legtöbbször egy vállrándítással (nevet). 

– Mivel foglalkozik legszívesebben a szabadidejében? 
- Tíz év kihagyás után elkezdtem horgászni. Kikapcsolom a telefonomat, és nyugodtan lazítok a tóparton. Havonta legalább egy kortárs irodalmat igyekszem elolvasni, és rendszeresen járok színházi előadásokra, koncertekre, kiállításokra, de focimeccsekre is, sőt magam is focizom egy baráti társasággal heti szinten. Ők valamennyien az oktatás területén dolgoznak. Fantasztikus csapat, jó közösség, fontos számomra a barátságuk.