Élet és halál

Az élet és a halál problémaköréről, s ezekhez a saját viszonyulásáról posztolt egy ismerősöm a közösségi oldalán. Később privát üzenetben hívta fel rá a figyelmemet, s egyúttal kérte a véleményemet. Túl azon, hogy hízelgő a megszólítás – azt sugallja, hogy jártas vagyok ebben a kérdésben –, nem tudok mit kezdeni a kéréssel. Az élet és halál viszonya már az egyik tanult szakmám, a filozófia bölcsőjénél, az ókori görög világban is a kérdések kérdése volt. Most, két és fél évezreddel később pedig hagyományos értelmében már maga a filozófia sem létezik, ám a megnyugtató választ saját haláláig nem adta meg – mert nem is adhatta – a bölcselet. 

Lehet persze bizonyos leegyszerűsítéseket találni. Például azt mondani, hogy a hívő embereknek nem kell magyarázat e kérdésben. S rettegésre sincs okuk azoknak, akik hisznek Istenben. A megoldás ott van a vallási tanításban: jónak kell lenni itt, a véges létben, hogy kiteljesedhessen a lélek a túlvilág örökkévalóságában. Maradnak így a nem hívők, vagy a más hitvilághoz tartozók. Nekik már nehezebb, vagy inkább lehetetlen biztos tippet adni élet és halál ügyében. Az „Élj a mának!” elvével kezdve a jobb újjászületés reményében gyakorolt aszkézisig széles a skálája az emberi lehetőségeknek, az irodalom, a tudomány, a filozófia által megfogalmazott tanácsoknak. Bármelyikhez folyamodnánk is, minden ugyanoda fut ki: mindenkinek magának kell megküzdenie a problémával: amilyen bizonyosan megszülettünk, úgy el is múlunk.