Nyomozás

Tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a bűnügyi újságírás csúcsára jutok egy nem mindennapi eset révén. Ahogy az az álmokban lenni szokott, minden előzmény nélkül egy kihalt építkezésen találtam magam, többemeletes, félkész munkásszálló magasodott előttem. Egy váratlanul felbukkanó ember kérdés nélkül elkezdte a tények sorolását. Kiderült, hogy az összes épület valamennyi ablakát ellopták, de a villanykapcsolókat és a fürdőszobák csaptelepeit is meglovasították az elvetemült bűnözők. Minden mozdíthatót magukkal vittek.

– Értem – mormogtam, és felhajtottam képzeletbeli ballonkabátom gallérját, nem létező pipámat pedig szájam sarkába toltam, hogy úgy tűnjön a külső szemlélőnek, mintha tényleg érteném. – Ez mikor történt? – tettem fel a bűnesetek kiderítésének klasszikusan első kérdését. 
És ekkor, ahogy az álmokban mindig, egyik pillanatról a másikra elromlottak a dolgok. Kiderült, hogy már tíz éve történt a fosztogatás. – És azóta? – nyomoztam volna tovább. Legnagyobb csalódásomra azóta semmi nem tűnt el, mert nem építettek semmit. Még az ablakokat sem pótolták, viszont vettek tizenhat biztonsági kamerát, megfigyelendő az elmozdíthatatlant. Hogy valaha tovább épül-e a munkásszállás, sosem fogom megtudni, mert ekkor felébredtem. Vigaszul meghallgattam Cseh Tamás dalát, amelyben felhúzták Icát a munkásszállás legtetejére. A dal szerint az is rejtélyes történet. Talán, ha felgöngyölítem, még lehetek bűnügyi sztárújságíró. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock.)