Misurák Tünde: a vígjáték közös játék, összekacsintás a nézővel

– Milyen érzés, hogy ön nyerte a közönségszavazást?

– Nagyon örültem neki és nagyon meglepett is voltam egyszerre. Azt hiszem ez egy komoly visszajelzés a tekintetben, hogy a közönséghez eljut a munkám és el is ismerik. Ez rendkívül megtisztelő. Mi a színházon belül azért elég elszigeteltek vagyunk a közönségtől, én kifejezetten, hiszen Budapesten élek a családommal, így csak az előadásokon találkozom azokkal az emberekkel, akiknek játszom. Azt szokták mondani,  a tapsból nem lemérhető, hogy mennyire tetszett aznap este egy színész játéka, ezért nagyon örülök ennek a visszajelzésnek. Egyébként már a jelölés is megtisztelő volt.

– A teátrum belső szavazásán is önre voksoltak a legtöbben a kollégák közül. Ez mennyiben más visszajelzés?

– Nyilván teljesen más, mikor a kollégák mércéje szerint nyer valaki, de nem kisebb öröm, hogy szerintük olyat tettem le az asztalra, hogy megérdemeltem. Nagyon megérintett, hogy elismerték ezzel a munkámat, alapvetően mindig mindenből igyekszem kihozni a maximumot és alázatosan próbálok hozzáállni minden munkához.

– Milyen volt önnek az évad?
– Az évadban két szerepem is nagy kihívás volt. Az egyik az Isten rabjaiban szent Margit nehezen megfogható karaktere. Izgalmas  volt a munka, nagyon szerettem azt az előadást. A másik Csehov drámája, a Sirály, amelyben Nyina szerepét kaptam meg. Klasszikus lévén bonyolult lélektani, mélyre nyúló és nehéz alakítás volt. Mindkét darab szép és nagy feladat volt, hálás vagyok, hogy eljátszhattam őket. A kihívást jelentő feladataim is hozzájárultak ahhoz, hogy az évadban igazán jól éreztem magam. A téli bezárást viszont nagyon sajnáltam és nehéz volt átvészelni azt az időszakot. Őszintén remélem, hogy a világ sorsának alakulása abba az irányba visz minket, hogy ne kelljen hasonlókat átélnünk a közeljövőben.

– Hogyan került Egerbe?

– Fiatal, kezdő színészként évekig Zalaegerszegen voltam társulati tag. Szerettem ott dolgozni, de megváltoztak az életkörülményeim és új tapasztalatokat is szerettem volna. Zalaegerszeg messze van mindentől, megnehezíti a castingra járást is. Itt kaptam lehetőséget, az első évadomban két darabom volt: a Bál a Savoyban Daisy Parkerének és a Kölyök Énekesnőjének a szerepét kaptam meg. Mindkét darabot Halasi Imre rendezte, akivel szeretek együtt dolgozni. Maradtam és Egerben tervezem a közeljövőt is.

Mi várja a következő évadban?

– Az évad első darabja nekem Baráth Zoltán rendesésében a Brémai muzsikusok lesz. Nagyon szeretek vele dolgozni. A történet nagyon jó, bár még nem tudom, pontosan mit és hogyan csinálok majd benne, de bármi is lesz a feladat maximálisan oda fogom magam tenni. Ráadásul nekem van egy majd' 8 éves lányom. Mióta ő megszületett, kifejezetten szívem csücskei a meseelőadások. Örülök, ha a lányom lát, el tud jönni megnézni. Remélem, hogy sikerül jövőre az egész osztályát elhozni a darabra.

– Milyen pluszt ad a közönség?

–Nagyon érdekes dolog jól reagálni a nézők rezgéseire, sokszor nem is könnyű. Például, ha vígjátékot játszunk – ilyen volt a Páratlan Páros – jól kivárni a tapsot, a nevetést és jó ütemben rászólni. Nagyon szeretek ezzel bíbelődni. Ez egyfajta közös játék, összekacsintás a nézővel. Persze a közönségnek mindig más az összetétele, hihetetlen, hogyan tudnak egymáshoz is alkalmazkodni, összehangoltan reagálni. A következő évadban a második darabom a Janika lesz, remélem, hogy sok önfeledt pillanatot okozhatok majd a közönségünknek.

– Ha már vidámság, akkor mennyire változott meg a közönség igénye a pandémia kezdete óta?

– Szerintem mindannyiunk élete sokkal nehezebb, mint a covid előtt volt. Ahogy nekünk is nehezebb az élet úgy a közönségnek is. Mindenki küzd a mindennapokban, s talán ezért is lesz majd több vidámság a következő évadban. Jó néha letenni a hétköznapok gondját. Egyébként én úgy gondolom, hogy ezt meg lehet tenni egy drámai előadással is, csak teljesen más hatások érnek. Nyilván egy vígjáték alatt a jókedv, a nevetés dominál, ami fontos a nézőknek ebben a nehéz időszakban.

– Aggódnak a következő évad miatt?

– Szeretnénk, ha kitartanánk mellettünk a bérletes nézők és új érdeklődőket is sikerülne bevonzani, hogy minél többet adhassunk a közönségnek.

– Korábban a televíziós szereplés is megtalálta, ami merően más, mint színházban játszani. Szerette?

– A Tv2 műsorában, a Sztárban sztár leszek! adásaiban próbáltam ki magam még 2019-ben. Valóban egészen más, mint a színház, már csak azért is mert kőkemény énekesi munka volt. Nekem nagyon tetszett az egész műsor struktúra. Élveztem a feladatokat, profi volt a stáb, hihetetlen, hogy belőlem miket tudtak alkotni. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy festővászon, amire elkészítették Jennifer Hudsont, Marót Vikit, Zsédát vagy Elton Johnt. Más bőrébe bújni, az átalakulás még színészként is izgalmas volt. Profi maszkmesterekkel dolgoztunk, az egész háttérmunka nagyon érdekes volt, végig jól éreztem magam. Vannak olyan pillanatok az ember életében, amiről érezzük, hogy örökké megmarad. Volt ilyen pillanat és örökké hálás leszek magamnak, hogy elvállaltam. A munka pedig sokkal másabb. Megkapjuk a felvételeket a próbáról, s onnan még nagyon sok mindent lehet korrigálni. Tudom, hogy mit lát a kamera, látom mi az, amin még csiszolni kell. Ez nagyon hasznos és érdekes szakasza is a munkának. Kicsit olyan, mint az élsportolóknál. Beletesszük a gyakorlást, a munkát és ott akkor abban a 2,5 percben kell a legjobb formánkat adni, amikor az élő adás fut. Mikor eldördül a rajt és valami nem úgy alakul ahogy kellett volna, és a befektetett munka nem tud kiteljesedni akkor nincs sikerélmény. A színházban viszont mindig van feladat, vagy magunknak találunk, esetleg a közönség vagy a partnerünk lep meg valamivel amire reagálni kell. Soha nincs olyan, hogy valami készen van, mindig van min csiszolni.

– Részt vett a Fehér éjszakák című, Florence Pugh főszereplésével készült filmben is. Volt közös jelenet?

– Igen, forgattam a Midsommarban is. Egy magyar casting cég keresett svéd típusú lányokat kisebb szerepekre is. Az egyik helyi nőt alakítottam a faluban, ahol a történet nagy része játszódik. Aki nem látta a filmet annak  jó tudni, hogy a történet szerint gyakorlatilag úgy élnek mint egy szekta, az ilyesmit pedig érdekes eljátszani. Én 36 napot forgattam és természetesen nagyon élveztem. Svéd-amerikai produkcióról van szó, érdekes volt velük dolgozni és gyakorlatilag tiszta élvezet volt a munka Ari Aster rendezővel. Jó csapat alakult ki, sőt, barátságok is szövődtek.