Felmentő ítélettel zárult a büntetőper, amelyben Hobó édesapjának neve is előkerült

A heol.hu munkatársa rendszeresen részt vett az ügy tárgyalásán azt követően, hogy annak bírósági szakasza megkezdődött. Az eljárás egyik legnagyobb tanulsága a tanácsvezető bíró mindenre kiterjedő munkája volt: kutatott levéltárban, helyszíneket nézett meg, s egy alkalommal a helyi lapban megjelent, a sortűz helyszínét ábrázoló korabeli fotót is hivatalosan bekért.

Voltak érdekes, a vádhoz szorosan nem kötődő szálai is a történteknek. Ezek egyike, hogy az ismert zenésznek, Hobónak az édesapja is részese volt az 1956-os egri eseményeknek. Az egyik tanú vallomása szerint a szerveződő karhatalomba voltak, akik önként jelentkeztek, s akadtak olyanok, akiknél elkélt némi noszogatás. Az 1956. december 6-i (8-i?) megyei pártaktívával kapcsolatban úgy emlékezett, hogy "a pártközpontból itt lévő Földes László nem fogalmazta meg nyersen, hogy most már lőni kell, de azt igen, hogy rendet kell teremteni, keményebben kell fogni a dolgokat, mint korábban, amikor is nagyon szabadjára engedték a gyeplőt."

A tárgyalás idején a 71. életévében járó tanú vallomása további "érdekes" történetekkel is szolgált. Ő egy ideig a Magyar Dolgozók Pártja egri szervezetének első titkára volt, 1956. október 23-a előtt pedig a megyei pártbizottság alkalmazottja. Olyan részletek, nevek, események bukkantak fel vallomásában, amelyek a históriás könyvek lapjaira valók. Részletesen beszélt az egri pártház 1956. október 27-i ostromáról, továbbá arról, hogy amikor azt a felkelők elfoglalták, őt magát is fel akarták akasztani, s csupán azért úszta meg, mert a színház akkori egyik bonvivánjának sikerült kimenekítenie az indulatos emberek gyűrűjéből.

Gy. Lajos vezérőrnagyról elmesélte, hogy őt már Gyöngyösről ismerte, s igen kemény embernek tartotta. 1956. december 11- ének estéjére így emlékezett: ekkor kapott egy telefonhívást, hogy azonnal menjen be az egri szovjet katonai parancsnokságra. Amikor odaért, akkor – többek társaságában – már ott volt Gy. vezérőrnagy is, aki kijelentette: szomorúan tapasztalja, hogy Egerben milyen helyzet van, hogy az emberek tüntetnek, s hogy egy rendőr századost majdnem agyonvertek a nyomdánál. Emiatt szinte mindenkit elmarasztalt, hogy tátott szájjal nézik az eseményeket, egyben közölte, hogy a maga módján ő megpróbált rendet teremteni. Utóbbival összefüggésben még azt is elismerte, hogy a tömegre lőtt, ám arról nem szólt, maradtak-e ott halottak, sebesültek.

J. Vilmos elsőrendű vádlott a vádirat ismertetését követően úgy nyilatkozott, hogy nem vallja magát bűnösnek, emellett – élve mentességi jogával – nem kíván vallomást tenni. így a büntetőtanács elnöke az 1994. február 4-én kelt nyomozati vallomását olvasta fel. Ebben a terhelt elmondta, hogy 1956. december 12-én L. László százados, az egri karhatalmisták parancsnoka sorakozót rendelt el, mondván: el kell vonulniuk a tömeg előtt, hogy demonstrálják, a karhatalom a helyén van. A karhatalmisták fegyvert és éleslőszert kaptak. Indulás előtt olyasmi nem hangzott el, hogy netán lőni kell a tömegre. Az út során találkoztak a füzesabonyi karhatalmistákkal, s közösen meneteltek a Széchenyi és Csiky utca kereszteződéséig.

Jól ismert tény, hogy a fegyverek itt eldördültek, s a leadott lövések legalább 14 halottat „eredményeztek”. J. Vilmos szerint tény, hogy az egybegyűltek szavakkal mocskolták ugyan őket, ám azt nem vette észre, hogy dobáltak volna is. Utóbb azonban hallott ilyesmit a társaitól. A legelőször elhangzó lövéssel kapcsolatban kijelentette: lehet, hogy L. százados lőtt, ám az is elképzelhető – ahogyan azt mesélték neki –, hogy a SZOT-székházból lőttek őrájuk.

Amikor egy géppisztolysorozatot hallott, beugrott az akkor ott még meglévő támfal mögé. Mint mondja, ő nem lőtt, mert előtte a társai voltak. Később hallotta, amint L. százados azt kiáltja: „ne lőjetek, ne lőjetek!” Ó nem látott halottakat, sebesülteket, s utóbb a laktanyában sem mondta egyik karhatalmista társa sem, hogy emberre lőtt volna.

Egyébként rendkívül hosszadalmas eljárások vezettek a tárgyalásig, majd a felmentő ítéletig: a Fővárosi Főügyészség még 1994-ben emelt vádat öt személy ellen – a harmadrendű vádlott, S. Gyula időközben, 1997. decemberében elhunyt  – emberiség elleni bűntett címén. Még abban az évben, szeptemberben – a terheltek rossz egészségi állapota miatt – az eljárást felfüggesztették, majd 1994 decemberében mégis folytatódott a bűnper. Az újabb felfüggesztésre 1995 decemberében került sor. Az Alkotmánybíróság pedig 1996. szeptemberében az e pereket megalapozó 1993. évi 96. törvényt alkotmányellenesnek minősítette.

Az újabb lépés az volt, hogy a Fővárosi Bíróság 1996. december 27-én az ügyet illetékességi okokból áttenni rendelte a Heves Megyei Bíróságra, ahová a következő év márciusának végén érkeztek meg az iratok. Időközben a vádhatóság módosította az indítványát, s kérte, hogy a bíróság több emberen elkövetett szándékos emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt vonja felelősségre a vádlottakat.

A felmentő ítélet közel három órás indoklásában egyebek között elhangzott: az kiderült a szakértői véleményekből és a tanúk közléseiből is, hogy a pufajkás alakulat elején és végén állók használták elsősorban a fegyverüket, s lőttek akár embermagasságban is. A középen lévők nem tehették, legfeljebb a levegőbe tüzelhettek, ellenkező esetben ugyanis a társaikat sebesíthették volna meg.

Több tanú is megerősítette, hogy az I. rendű vádlott, J. Vilmos – aki elismerte, hogy tagja volt a pufajkás alakulatnak – a jobb oldali oszlopban középen, míg a II. rendű terhelt, P. Gyula a középső sor közepén helyezkedett el az egységen belül. Kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a két vádlott használta a fegyverét – hangzott el az indokolásban. Még az sem, hogy riasztásképpen a levegőbe lőttek volna. Ennek alapján a bíróság mindkettőjüket felmentette a terhükre rótt vád alól.

A terheltek közül a IV. rendű V. István esetében azt fogadta el érvként a bíróság, hogy 1956. december 12-én nem lehetett ott a tüzelő pufajkások között, mert csak három nappal később lépett be a karhatalmi alakulatba. Az egység kimutatásában nem is szerepel a neve. A terhelő tanú a tárgyaláson az elé tárt fényképen csak a vádlott testvérét ismerte fel, mint akivel együtt szolgált ebben az irreguláris formációban.

V. rendű P. Gyula esetében az nem bizonyított, hogy december 12-én Egerben lett volna, sokkal inkább az, hogy Füzesabonyban tartózkodott. Voltak, akik azt is elmondták, hogy az abonyi karhatalmistáknak aznap – helyből – ő szállította az ebédet. Mindezek után az ő esetében is felmentő ítélet született.