2023.10.04. 21:05
Addig hordta a sittet az árokba, míg a polgárőrök megállították a kerecsendi takarítót
A kerecsendi polgárőrök megállították a takarítót, aki az árokba rakta le az illegális szemetet.
Szépen gyarapodott a sitthalom a közterületen
Forrás: Szépen gyarapodott a sitthalom a közterületen. (Kerecsendi polgárőr Egyesület/Facebook
A kedd esti szolgálat sem volt eseménymentes a Kerecsendi Polgárőr Egyesület önkéntesei számára. Kőrösi Csaba, az egyesület vezetője arról számolt be, hogy járőrözés közben figyeltek fel a település egyik utcáján arra, hogy egy személy építési törmekéket tol maga előtt és azt elegánsan leönti a közeli árokba, majd fordul is a következő szállítmányért. A polgárőrök megvárták az emberünket, figyelmeztették is, de mintha ott sem lettek volna a szolgálatban lévők, a tevékeny nagytakarító ugyanazzal a lendülettel leöntötte a második adagot is. Ezt követően kérdőre vonták az illetőt, rögzítették a bizonyítékot, azaz az illegális szemetet. Az eljárást ellene megindították, a település polgármesterét is értesítették a történtekről.
Portálunkon több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a településen évek óta küzdelmet folytatnak az illegális szemét felszámolásáért, több-kevesebb sikerrel. A községben élők abban reménykednek, hogy a november 11-re meghirdetett házhoz menő lomtalanítási akció sikerrel jár, azaz a nagyobb méretű, felesleges lomoktól végre legláisan szabadulhatnak meg a faluban élők.
Az építési törmelék nem tartozik ebbe a körbe.