A pestis idején is tőle vártak segítséget: Nepomuki Szent Jánosról írt könyvet az egri kutató

Könyvet írt az egri művészettörténész, Nemesné dr. Kis Tímea Nepomuki Szent János kultuszának kora újkori változásairól és hazánkbéli sajátosságairól Egy szenttisztelet evolúciója címmel. A művészettörténész doktori munkája is a szenthez kötődött. Ugyanakkor közreműködött már a Mindszentyneumban, azaz a zalaegerszegi Mindszenthy József bíboros életművét bemutató tárlatban is kurátorként, sőt szívvel-lélekkel vette bele magát a Nagy-Eged hegyi remetekápolna közösségi kutatómunkájába is.

Portálunknak most elmondta, a könyv Nepomuki Szent János korai – a boldoggá (1721), majd szentté avatást (1729) megelőző – tiszteletét vizsgálja cseh, osztrák és magyar területen. A művészettörténész most azokra a kérdésekre kereste a választ, hogyan terjedt a tisztelete, kik közvetítették róla az információkat a hívek felé, kik támogatták a tisztelet hivatalos szentszéki elismertetését.

– Mindez azért is érdekes, mert a tridenti zsinatot követően a pápák egyre szigorították annak a lehetőségeit, hogy boldogként vagy szentként tisztelhessék a hívek azokat szentség hírében elhunyt személyeket, akiknek a nyilvános tisztelhetőségét hivatalosan nem hagyta jóvá a Szentszék. Ám ez Nepomuki János esetében a pápai szigorítások ellenére is megtörtént, éppen ezért ennek az okát is szerettem volna megvizsgálni. Az is érdekelt, hogyan alakult, gazdagodott ez a tisztelet, mikor és milyen elemekkel bővült az életrajza, a patronációja, az ikonográfiája. Ma jobbára csak annyit tudunk róla, hogy a hidak, vízi utak, vízi foglalatosságok védőszentje, de a 17-18. században például rágalmazások elleni védőszent volt, ő volt a jó hírnév megtartója, s közben pestis elleni védőszent is – ezért látható nagyon sok pestisemléken az ő szobra is. Akkoriban még a háborúk elleni védelmező is volt: forrásokat találtam arra vonatkozóan, hogy a tábori népek és a katonák mennyire tisztelték, sőt egy Bercsényi nevű nemes a 18. század legelején oltárt emeltetett a tiszteletére Lembergben – mesélte Nemesné dr. Kis Tímea. Egyébként azt is elárulta, hogy az előbb említett nemes nagy valószínűséggel Bercsényi Miklós volt, de sajnos erre vonatkozóan nincs adat, a háború miatt ugyanis az adatgyűjtés nem végezhető el most Ukrajnából.

– A korai magyar főpapi tisztelői közül három is nagyon érdekes: Mérei Mihály szekszárdi apát volt az első magyar nyelvű életrajz fordítója és kiadója. Ehhez kapcsolódóan is találtam egykorú forrást arról, hogy személyes indíttatásból terjesztette Nepomuki János tiszteletét. Mérei a Rákóczi-szabadságharc idején a kurucok oldalára állt, ezért bebörtönözték. A megmenekülését és az szekszárdi bencés apáti státuszba visszahelyezését is a mártír közbenjárása eredményének tartotta – mesélte megállapításait a művészettörténész.

Elmondta, újdonság volt az is, hogy Althann Mihály Frigyes későbbi váci püspökkel kapcsolatban egy eddig ismeretlen egykorú forrás számol be arról, hogy csodás gyógyulását Nepomuki Jánosnak tulajdonította, ahogy az unokaöccse csodás megmenekülését is egy balesetből. Althann Mihály Frigyes volt egyébként a szentté avatás során a posztulátor is. Az unokaöccs, Althann Mihály Károly, később szintén váci püspök lett, ebben az egyházmegyében ezért is volt nagyon jelentős a szent tisztelete.

Nemesné dr. Kis Tímea azt is elmondta, az általa bemutatott, napjainkra szinte teljesen az ismeretlenségbe veszett Nepomuki János-kultusz fő jellemzője, hogy alulról az építkezett. 

– Hosszú folyamat volt, ami már közvetlenül a halálát követően elkezdődött, s amit később főpapi és főúri személyek is felkaroltak, de valójában azért tudott működni, mert olyan szentté vált, aki valahogy a társadalom döntő többségét évszázadokkal később is meg tudta szólítani, mégpedig annak ellenére, hogy a középkorban élt. Óriási népszerűségnek örvendett, igazi „szakrális kordivat” lett. Amit most látunk belőle, a sok szobor, oltár mind ennek a lenyomata, de ez a sok információ, a tisztelet rendkívüli rétegezettsége, ami a személyét valóban unikálissá tette, a 19. századra nagyrészt elfelejtődött, kikopott a köztudatból – zárta gondolatait a kutató.