Egy kis hibáért is nagy árat fizethet egy hegymászó: lezárult a Kiss Péter emlékkiállítás Gyöngyösön

A Csúcsokon túl című, Kiss Péter hegymászóra emlékező kiállítás zárásaként Kollár Lajos, Nedeczky Júlia és Szendrő Szabolcs hegymászókkal beszélgetett közönség előtt Korepta Lilla. Elsőként arra kérte őket, beszéljenek arról, mi jut eszükbe elsőként a másikról. Nedeczky Júliának Kollár Lajosról az expedíció szervezőmunkája ugrott be, amelynek köszönhetően első magyar nőként érhetett föl nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsra. Szendrőről az előadásai, amelyeken rádöbbent, ugyanazt gondolják a hegyekről és a hegymászókról mindketten, azaz mászónak lenni lelkület, identitás.

Kollár Lajos Nedeczki Júliáról (vagy ahogy Erőss Zsolt és ő is hívta, Zsuzsuról) egy sztorit mesélt el, hiszen Erőssel egy sátorban voltak az expedíción, Erőss pedig mindig odamondogatott valamit, egyszer azt, hogy Zsuzsu, mesélj nekem disznó vicceket (nem mesélt). Szendrő Szabolcsról egy 2006-os élményét mesélte el, amikor a nepáli forradalom idején teherhordó nélkül maradtak és az alaptáborból ketten kellett, hogy lehordják a felszerelést. Elmesélte azt is, hogy Szendrő Szabolcs fotós felszerelése sokkal nehezebb, mint a mászáshoz vitt holmija, és amikor meglátott valami szépet, meg kellett állni és összerakni a fényképezéshez szükséges dolgokat. Sokszor azonban a jelenség el is illant, mire elkészült vele.

Szendrő Szabolcs Kollár Lajosról elmondta, neki köszönheti, hogy megszületett róla az első dokumentumfilm, Júlia pedig nagyon jó barátja, aki úgy mászik a sziklafalon, mint a gyík.

A Mátrához való kötődésükről, vagy élményekről is beszéltek, Szendrő Szabolcs például egy családi pihenés alkalmával mászott föl a Kékesre combig érő hóban, nagyon megkínlódott vele, majd másnap kiderült, rossz helyet választott. Kollár Lajos Kékestetőn is készült Grönland keresztülsíelésére és telemark sílécével itt érte az addigi legnagyobb esés. Nedeczky Júlia szintén síelni volt a Mátrában még gyerekkorában, szép élményei maradtak meg róla.

Korepta Lilla arról is kérdezte a hegymászókat, mikor és hogyan hívta őket a hegy. Kollár Lajos elmesélte, mindig sportolt, bár öccse válogatott labdarúgó lett, neki a foci nem tetszett. Kenuzott, evezett, előbbiben a barátja világbajnok lett, utóbbiban ő korosztályos EB-t nyert, de abbahagyta. Később újra sportolnia kellett, s színházi ismeretség folytán került hegymászó körökbe, de igazán a sarkvidék érdekelte. A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció-sorozatot Ozsváth Attilával találták ki, de társa még a kezdés előtt meghalt a Karakorumban. Szendrő Szabolcs fölidézte, neki az egyéni sportok tetszettek, elsőként a súlyemelés, majd egyik lába elvesztése után páros sport, a kajak-kenu következett, végül olvasmányai hatására fordult a hegymászás felé, amelyet egy lábbal is eredményesen művelt, mindig hívták expedíciókra. Nedeczki Júliáról a közönség megtudhatta, 19 évesen jött rá, hogy mászni szeretne, egy klipforgatás alkalmával találkozott Koncz Ákossal, akitől megtudta, nők is másznak nyolcezres csúcsokat.

A hármas ezután a hegyek tiszteletéről is mesélt, a hegyeken ugyanis vendégségben van az ember. A mászás összedolgozást igényel, Kollár Lajos szerint fontos a csapat kohéziója. Nedeczki Júlia szerint fontos a hegyen fölfelé vezető út, de az is, hogy a mászó végül fölérjen a csúcsra. Szendrő Szabolcs szerint az ember porszem a hegyekhez képest, ő fölkéredzkedik a hegyre. Bevallotta, neki nincs csúcsérzése, ő azon gondolkozik, hogyan jön le. Kollár Lajos szerint a hegymászás az a sport, ahol nem egymást akarják legyőzni az emberek, hanem a hegyet, vagy önmagukat. Nedeczki Júlia elmesélte, rá hetekig jó hatással van, hogy ha teljesít egy csúcsot, szerinte nem csak a rossz élményt, hanem a jót is föl kell dolgozni, naponta örülni annak, amit elért, s végiggondolni, miben múlta fölül magát, miben fejlődött.

A hegymászók egyetértettek abban, hogy a hegyen fejben mindig jelen kell lenniük. Húsz éve a hegymászás elvonulást jelentett a világtól, de a technika érkezésével ez megváltozott. A beszélgetések helyetti okostelefonos pötyögést említette Szendrő is, mint mondta, egyszer ő is magával vitt egy walkmant, de az első nap túladott rajta. Mint mondta, ő a megfagyásért fizet a hegyen.

A magyarok a világ nyolcezresein expedíciókról Kollár Lajos elmondta, húsz éve indult és tíz éve ért véget a 14 csúcsot teljesíteni hivatott sorozat. Drága sportról lévén szó, teljesíteni is kell a szponzorok pénzéért. Magashegyi teherhordók és pótlólagos oxigén használata nélkül tervezték a mászásokat, fix kötelek igénybe vételével, hiszen nincs két egyforma tempójú sportoló. Maguk építették a táboraikat, s közösséget alkottak, más csoportok is mentek hozzájuk például vetítésekre. Friss ételeket is főztek. 2010-ben persze már náluk is megjelentek a korábban a nyugatiak által használt kütyük, ez elhozta azt is, hogy kevesebb volt a beszélgetés, bomlott az összetartás. Kiss Péter is bemutatkozott 2010. környékén, megnézték, motivált, rendkívüli embernek ismerték meg, aki új impulzusokat hozott a csapatba. Az ő jelentkezését a kancsendzöngai expedícióra Bukta Imre műcsarnokbeli kiállításán fogadták el 2012. novemberében. Bár nem volt hétezer méteres kvótája, úgy gondolták, jó eredményei voltak és mások is teljesítették már anélkül nyolcezres hegyet, ezen kívül majd ott odafigyelnek rá. Jó hangulatot, más szemléletet hozott, nagy kár, hogy így végződött.

Arra a kérdésre, hogyan lehet lélelken fölkészülni a társak esetleges elvesztésére, Kollár Lajos azt válaszolta, amíg ilyen nem történik, bele sem gondol az ember, hogy előfordulhat. A hegyen egy döntésbeli kis hibáért is nagy árat fizet az ember. Egy közlekedési baleset, vagy egy betegség, de egy hegymászó baleset is tragédia, de utóbbit természetességgel kezelik. Nedeczki Júlia szerint a mászónak nem szabad a halálra gondolni előtte, máshogyan kell hozzáállni. Ha nem jön a bejelentkezés rádión, aggódnak, s ez növekszik, ha így is marad. Utána cselekszenek, és indulnak a társ keresésére Gárdos Sándor esetében is így történt, őt másnap találták meg, de ott átélve nyugtalanító természetességgel kezelték a helyzetet, együtt, társas támogatással. Szendrő úgy állt a halálhoz, hogy vele ilyen nem történhet meg. Megjegyezte, azzal viszont problémája van, ahogyan a hegymászók halálát egyes emberek a közösségi oldalon kezelik. Ha följutnak a csúcsra, istenítik őket, ha meghalnak, keresztre feszítik. Pedig egyikük sem isten, és nem is rossz ember.

Kollár Lajos szerint a tudatlanság áll az ilyen ítéletek mögött. Kevesen halnak meg a hegymászók közül, sokkal nagyobb arányban halnak meg a dohányosok, vagy akik az utakon közlekednek. Nagy gondnak tartja, hogy a társadalombiztosítás 2007. óta csak az életmentést fizeti az extrém sportolók esetében, a helyreállító kezeléseket nem. A drogosok, mozgásszegény életmódot folytatók kezelését viszont igen.

Zárásként a hit kérdését járták körül a résztvevők. Szendrő Szabolcs szerint kell a hit, bár a Jósitenhez közelebb még azok sem jutnak, akik olyan magasra másznak. Ő úgy gondolkodik, hogy „legyen meg a te akaratod.” Ő egyszerűen áll a dolgokhoz, és a rázós helyzetekben vigyáztak rá, szerencséje volt. Ezt megerősítette Kollár Lajos is, akivel egyébként bajba is kerültek közösen, mert hálózsák nélkül indultak útnak, és egy szeles helyen kellett éjszakázniuk egy kőfalat építve maguk köré, bivakzsákkal letakarva, de megúszták. Nedeczki Júlia szerint bár pici az ember, apró lépéseket téve előre, nagy dolgokra képes. Édesanyja aggódott, amikor elmondta neki, hogy hegyet akar mászni, de végül megnyugodott abban, hogy ha a Jóisten ehhez adott neki talentumot, amiben kiteljesedhet, akkor vigyázni is fog rá.