Elsők

Mostanában több dolgot csináltam először a lányom miatt. Először sütöttem mézeskalácsot. A sógornőmtől kaptam a receptet, de a lányom ötlete volt, hogy süssünk. Kissé izgultam, hogy veszem az akadályt. Régóta tervezem, de azt mondják, bonyolult, sokáig tart, hát nem kezdtem hozzá. Sütni úgy érdemes, ha van, aki örül neki. Most először volt ilyen, a lányom. Sőt, még lelkesen részt is vett benne, gyúrt, nyújtott, formákat szaggatott. Elsőre jól sikerült, finom lett, puha, jó illatot varázsolt a lakásba.

Egy másik első jobban meglepett. Sose voltam ügyes varrásban, általánosban tanultunk hímezni, amivel a világból ki lehetett kergetni, és tanultunk kötni, horgolni. Sálnak indult, de sokszög lett belőle. Sose hittem, hogy valaha még horgolótűt fogok a kezembe. Mégis megtettem. Az első trapéz alakú fülvédő után kezdtem ráérezni. Azóta kapom a lányomtól a megrendelést: rendes fülvédőt (kész!), sálat, macit, a babájának kabátkát, hálózsákot (ez is kész), s követni se tudom, mi mindent kér.

A legmegdöbbentőbb első is a lányomhoz kötődik. A Mary Poppinst olvassuk esténként, s ő megkérdezte, van-e Mary Poppins-társasjáték. Nekünk nincs, és nem jutott eszembe utánanézni, van-e egyáltalán. A javaslatának természetessége megdöbbentett: „Akkor csináljunk". Még a történetet is kitalálta, a segítő és akadályozó mezőket is. Csak a pálya megtervezése volt a dolgom, ő festette. Életemben először társasjátékot készítettem. Sose hittem volna.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)