Országbérlet

2024.01.07. 15:48

Több mint 89 ezer országbérletet vásároltak Hevesben 2023-ban

Népszerű volt a vásárlók körében az országbérlet.

Molnár Helga

Az elmúlt három évtized eddigi legjelentősebb tarifareformját jelentette a vármegye- és országbérletek tavaly tavaszi bevezetése. A konstrukció révén először valósult meg Magyarországon a nemzeti tarifaközösség, hiszen az új bérletekkel a MÁV-VOLÁN-csoport helyközi vonat- és buszjáratain egyaránt és szinte korlátlanul lehet utazni – írja MÁV.

A 2023. május 1-jén bevezetett új bérletfajtából 8 hónap alatt már több mint 4 milliót vásároltak a MÁV-START, a GYSEV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz járatain utazók.

Az újfajta díjtermék mára teljesen átvette a korábban megszokott bérletek helyét: ez utóbbiak a teljes bérletvásárlás mindössze 10 százalékát teszik ki, vagyis 10 bérletből 9 ma már ország- vagy vármegyebérlet. Ezzel az új díjtermék sikere felülmúlta az előzetes várakozásokat.

A vármegye- és országbérleteket több mint 1100 értékesítési ponton, a közszolgáltatók jegypénztáraiban és az automatákból is árusítjuk, de megvásárolhatók a GYSEV értékesítési hálózatában is. Leggyorsabban és legkényelmesebben azonban továbbra is MÁV app segítségével érhetők el.
– Az értékesítés tavaly áprilisi kezdete óta a közösségi közlekedéssel utazók december 31-ig összesen 4 070 797 darab ország- és vármegyebérletet vásároltak, ennek 65 százaléka vármegyebérlet. A tanítási időszakban, a legforgalmasabb hónapokban (szeptember, október, november) 550-600 ezer darabot adunk el az új díjtermékekből. Több olyan hét is volt tavaly, amikor 200 ezer körüli vármegye- vagy országbérletet értékesítettünk, ám az továbbra is jellemző, hogy a hónapok első 5 napjában, valamint 10-e körül zajlik a bérletvásárlások zöme – írták.

Egy táblázatot is közölték, ebből kiderül, Heves vármegyében 89 ezer 136-ot adtak el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában