Társadalmi felelősségvállalás

2024.02.06. 11:26

Egyre többen érkeznek csecsemővel a gyöngyösi átmeneti szállásra

A gyöngyösi kistérségi társulás 19 millió forinttal veszi ki a részét a helyi átmeneti otthonok felújításából. Babafürdőszobát is kialakítanak.

Szabó István

Maka Piroska (balról), mellette Hiesz György a sajtótájékoztatón

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Az elmúlt héten két átmeneti otthon felújítását jelentette be sajtótájékoztatón a Gyöngyös Körzete Kistérség Többcélú Társulás (Kistérség), továbbá a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ (KHSZK), valamint a városban üzemet működtető Procter & Gamble (P&G). Portálunkon már beszámoltunk arról, hogy a Kistérség közigazgatási területén szociális és gyermekjóléti feladatokat ellátó KHSZK által működtetett gyöngyösi Családok-, illetve Gyermekek Átmeneti Otthonát mintegy 50 millió forintból újítják fel idén tavasszal. A családok 25, illetve a gyermekek 12 férőhelyes átmeneti otthonának rekonstrukciójára a P&G közel 31 millió forintot adományozott, míg a fennmaradó mintegy 19 milliós költséget a Kistérség 25 tagönkormányzata állja. 

A sajtótájékoztatón Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, a kistérségi társulás elnöke elmondta, hogy a 2005-ben megalakult Kistérség sokszínű csapat, sok párt képviselője alkotja.

– Azóta történhetett bármi, mi együtt vagyunk, és kihasználjuk azokat az előnyöket, amelyek az együttműködésben rejlenek. Ezzel egy sor olyan szolgáltatást tudunk nyújtani egymásnak, a kisebb tagtelepüléseinknek, amelyek azoknak, kvázi, elérhetetlenek volnának. Ebbe a körbe tartozik a gyermekek, a családok átmeneti otthona. Ezek az otthonok a legrosszabb élethelyzetbe került családok támaszai, amikor azok elvesztik a lakhatásukat, a megélhetésük veszélybe kerül valamilyen családi tragédia, konfliktus után. A P&G ennek jelentőségét érzékelve tette a nagylelkű anyagi felajánlását. Ebben projektben egymásra talált a segítséget nem csak ígérő, de meg is tevő P&G, a korrektül működő Kistérség  és a kiváló szakmai vezetésű KHSZK. A Kistérség és KHSZK híre egyébként már túlnőtt a működési területén, hiszen nemcsak a társulás 25 települése van benne az együttműködésben, hanem Eger, Hatvan, Jászberény, Vecsés és Kazincbarcika is – ők nem saját maguk látják el ezt a feladatot, hanem a gyöngyösi Kistérséget bízták meg vele. A megbízók száma egyre bővülne, de vannak létszámkorlátaink – részletezte Hiesz György.

Maka Piroska, a KHSZK igazgatója köszönetet mondott a Kistérség 25 települési önkormányzatának, amiért ők is fontosnak ítélték az átmeneti otthonok felújítását. 

– Kezdettől azon gondolkodtam, hogy mitől más ez a társadalmi felelősségvállalás, mint annak sokféle más módja. Azt érzem, hogy az érzelmi dinamika az, ami megkülönbözteti ezt a projektet az összes többi ilyentől. Amikor ugyanis egy cég, egy vállalat, vagy akár egy magánszemély olyat tesz, amivel szebbé, könnyebbé, reménytelibbé tudja tenni mások életét, akkor az boldogító érzés. Annak is az, akinek szebbé teszik az életét, és nem tudom tagadni, hogy engem is boldogsággal tölt el. Ennél a projektnél azt érzem, ez az erős érzelmi dinamika megváltoztatja a társadalmi felelősségvállalás megszokott "ízét-zamatát". E projektben nagyon hátrányos helyzetű célcsoportról van szó: ha átmenetileg is, de otthontalanná váló családokról, amelyek középpontjában a gyermekek állnak. Az átmeneti családi otthon 1999 óta működik  a városban – 2005 óta a Kistérség működteti. Ha a jelen projektben érintett két intézményt együtt vesszük, azt kell tudni, hogy az egyszerre összesen 37 férőhelyet biztosító két otthonban tavaly 100 ember, felnőtt és gyermek fordult meg, igényelt átmeneti szállást. Abszolút indokolt tehát a felújítás – emelte ki Maka Piroska.

A igazgatónő elmondta, hogy az átmeneti otthonokban a közösségi terek és a vizesblokkok fognak megújulni. 

– Kialakítunk egy babafürdőszobát is, mert egyre több kisgyermekes, sőt, csecsemővel érkező család van az igénybevevők között – ez az aggasztó trend már tavaly megjelent. De az sem ritka, hogy az édesanya, vagy az édesapa költözik be a kisbabájával. Erre eddig nem voltunk felkészülve, ez jelentős változás a korábbi évekhez képest. Ebben aprojektben mind rövid-, mind hosszú távon megjelenik a törekvés, hogy az igénylők életét könnyebbé, szebbé, reménytelibbé tegyük. Egyrészt, az esztétikusabb, higiénikusabb környezet, a korszerű szaniterek megkönnyítik a használójuk mindennapjait, s az ott dolgozók kollégáink munkáját is. Másrészt, segítik a családokat hosszú távon a kigondozásban. Ez a méltósággal megélt mindennapok mellett jelenti a belső igény kialakulásának segítését, hogy amikor az átmeneti otthonból kiköltöznek a lakók, akkor is igényes maradjon a család, és a gyerek ezt a mintát lássa. A hosszú távú üzenet ezen a síkon található – magyarázta Maka Piroska.

Az igazgatónő kiemelte, hogy mindkét intézmény változatlanul üzemelni fog a tavaszi munkálatok alatt is. Ahogy mondta, úgy kell elképzelni, mint amikor valakinek a saját otthonában zajlik lakásfelújítás. A saját- és az átmeneti otthonban egyaránt lehet és kell alkalmazkodni ehhez, sőt, ez is egy tanulási folyamat, amelynek hasznát vehetik az átmeneti otthonukat később elhagyók, tette hozzá Maka Piroska.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában