Részvételi költségvetés

2024.02.12. 16:55

Csütörtökig lehet szavazni a megismételt voksoláson Gyöngyösön

A 2023-as részvételi költségvetés szavazásának tisztasága érdekében rendelt el az önkormányzat új voksolást.

Szabó István

A gyöngyös önkormányzata új szavazást rendelt el a 2023-as részvételi költségvetés kapcsán

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

Február 15-ig voksolhatnak még a gyöngyösiek a városi részvételi költségvetés megismételt szavazási eljárásában, tájékoztatta portálunkat Pifkó Tamás, a gyöngyösi polgármesteri kabinet kommunikációs vezetője. Mint mondta, a városlakók ezúttal is három javaslatra adhatják le szavazatukat email-ben vagy személyesen január 15. óta.

– A Gyöngyös Városi Önkormányzat 2023-ban harmadik alkalommal hirdette meg a részvételi költségvetés programot, melynek célja, hogy a városi költségvetés meghatározott részének felhasználásáról a lakosság javaslatai alapján a Gyöngyösön élők közvetlenül dönthessenek. A tavaly 8 millió forintos keretösszeggel meghirdetett program megvalósítása három szakaszból áll: a javaslattételt szűrés követi, melynek során a részvételi tanács tagjai előre meghatározott szempontok szerint kiválogatják a megvalósítható javaslatokat, amelyekre a Gyöngyösön élők szavazhatnak. A program első két szakasza rendben lezajlott, a szavazás során azonban az egyik Facebook-oldalon közzétett videó tanúsága szerint ismeretlenek megpróbálhatták kijátszani a rendszert – részletezte Pifkó Tamás.

Portálunkon is beszámoltunk arról, hogy az eredmény befolyásolására alkalmas beavatkozás lehetősége miatt a gyöngyösi önkormányzat képviselő-testülete a tavaly decemberi ülésén eredménytelennek nyilvánította a részvételi költségvetés program szavazási eljárását, és megismételt szavazási eljárást rendelt el.

– Az új szavazási eljárás során a 16. életévüket betöltött gyöngyösi lakosok email-ben vagy a Gyöngyösi Közös Önkormányzati Hivatal ügyfélszolgálatán személyesen adhatják le szavazataikat. Az új eljárásban is mindenki három javaslat megvalósítását támogathatja, a szavazás során pedig az esetleges visszaélések elkerülés végett szükség lesz a lakcímkártya bemutatására vagy csatolására. Szavazni február 15-ig a [email protected] e-mail címen, illetve személyesen a városháza ügyfélszolgálatán elhelyezett szavazóponton leadott szavazólapon lehet – összegezte Pifkó Tamás.

A kommunikációs vezető hozzátette, hogy a javaslatok, az adatvédelmi tájékoztató és a részvételi költségvetés szavazásának részletes leírása a program saját aloldalán található.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában