TOP projekt

2024.05.31. 11:02

Befejeződött a Sas út teljes felújítása

Lezárult a Sas út felújítása. A közlekedési felületek mellett zöldfelület-rendezés, valamint az ivóvíz gerinc- és bekötővezetékeinek, illetve a termálvízvezeték cseréje is szerepelt a programban.

Szabadi Martina Laura

– Nehézségek árán, de megújult a teljes Sas út – mondta Minczér Gábor alpolgármester a Déli városrész közlekedésfejlesztése Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) projekt lezárásán, amelyre 1,763 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyertek. Minczér Gábor kiemelte, hogy nem csak a látható része fontosak, de a közműhálózat megújulása is kiemelkedő eredmény, a kerékpárúttal pedig növekedett Eger bicikliút hálózata. Hozzátette az új járdaszigetes megoldások segítik a forgalom átfolyását ami prioritás, hiszen a Sas út igen nagy forgalmat bonyolít le.

Befejeződött a Sas út teljes felújítása
Befejeződött a Sas út teljes felújítása
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Éveket kellett erre várni, sőt, évtizedeket, de megérte 

– mondta Kovács-Csatlós Tamás, a körzet képviselője. Hozzátette, korábban nagyon rossz állapotban volt a szakasz, és kiemelte, nagy pozitívum, hogy a közművek kiváltása is megtörténhetett a Sas II. projektben, majd felidézte, korábban már felújította az önkormányzat a Kertész utat is.

Lépésről-lépésre, de beérnek ezek a fejlesztések 

– fogalmazott.

A projekt leírása szerint a célja volt, hogy teljes egészében megújuljon Eger egyik igen fontos összekötő útja, a Sas utca. A terület egészen más arcát mutatja: nem csupán új útpálya és kétoldali, díszkövezett járda, hanem ezzel együtt zárt csapadékcsatorna és védett kerékpárút szolgálja az egriek közlekedését. A közlekedési felületek mellett zöldfelület-rendezés, valamint az ivóvíz gerinc- és bekötővezetékeinek, illetve a termálvízvezeték cseréje is szerepelt a programban. Ugyancsak generális javításokat végzett a kivitelező a Sas utca alatt húzódó szennyvízcsatornán, továbbá kicserélte a gáz leágazó vezetékekeit is. Az északi oldalon az útpályával párhuzamosan alakítottak ki várakozóhelyeket, míg az utca déli oldalán nagyobb befogadóképességű parkoló épült. 

A Sas utca a vasútállomás és az Eger patak közötti szakaszon „faltól-falig" megújult. A kapubehajtókat az új járda kialakításához illeszkedő módon újították fel. Az utca páratlan számozású (északi) oldalán a nyílt csapadékvíz-elvezető árkot befedték, s helyette földalatti, 600-800 milliméter átmérőjű, beton csapadékvízcsatornát telepítettek, melynek aszfalt burkolata új kerékpárútszakaszként szolgálja a kerékpárral közlekedőket. Az útfelújítás összesen 780 méteres szakaszt érintett, kerékpárút pedig 830 méteren épült, becsatlakozva az észak-déli hálózatba. 

Minczér Gábor: az új járdaszigetes megoldások segítik a forgalom átfolyását
Minczér Gábor: az új járdaszigetes megoldások segítik a forgalom átfolyását
Forrás:  Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Több mint 5 ezer négyzetméter aszfalt útburkolat, 890 méter kiemelt és süllyesztett útszegéllyel, valamint 1184 négyzetméter új térkőburkolat épült 524 folyó méter szegéllyel. A csomópontokkal együtt megújult az utca nyugati része, a vasúti átjárótól a Mátyás király utcáig. Ezen a szakaszon 16 darab új közlekedési tábla került, valamint 17 közvilágítási lámpaoszlop is megújult. A Breznay - Sas utak kereszteződésébe 1 térfigyelő kamera került. Az érintett területen az ivóvíz hálózat teljes korszerűsítése, a hálózatok aknáinak felújítása és a fedlapok is cseréje megtörtént, valamint a szennyvíz és csapadékvíz-elvezető rendszerek hibáit a fejlesztési területen javították.

A zöldfelület rendezésre is nagy hangsúlyt fektettek. Sövény kialakítása céljából 150 babérmeggyet ültettek ki, valamint 5 keskenylevelű kőris fát ültettek el. A füvesítés 1500 négyzetméteren valósult meg. A Mátyás király úti buszöböl felújításánál fontos szempont volt az akadálymentes kivitelezés (rámpával, korláttal, taktilis burkolattal), amely kerekesszékeseknek, gyengén látóknak, idősebb korosztálynak nagy segítség, hanem a babakocsival, kerékpárral közlekedőknek is. A Sas utca az egri, déli iparterület megközelíthetősége szempontjából munkavállalók számára. A kulcsfontosságú, mind a vállalkozások, mind a beavatkozás célja volt Eger épített környezetének megőrzése és továbbfejlesztése, a helyi közlekedés fejlesztése, s a kerékpárosok és gyalogosok biztonságának növelése. A fontos közlekedési szakasz a beruházás végeztével új, 21. századi minőségben fogadja az autósokat, kerékpárosokat és gyalogosokat.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában