Interjú

2024.06.30. 11:55

Szörnyű helyzetekből állt fel a gyöngyösi háziorvos

Dr. Mangó Gabriellával készített interjút a Forbes.

Heol.hu

Hétgyerekes anya, háziorvos, természetgyógyász, író és most már forgatókönyvíró is. Mangó Gabriellának csecsemőként azt jósolták, talán sosem lesz normális. Végül igazuk is lett – mondja a közben influenszerré is vált orvos a Forbesnak.

Szörnyű dolgokat élt át csecsemőként a gyöngyösi háziorvos
Szörnyű dolgokat élt át csecsemőként a gyöngyösi háziorvos
Fotó: Sebestyén László / Forrás: Forbes.hu

Egész életemben igyekeztem kilépni a keretek közül

Nem én vagyok az első, aki hitetlenkedik. Amikor 2014-ben jelölték a Rácz Zsuzsa író alapította Richter Aranyanyu-díjra, felszaladt a zsűri tagjainak szemöldöke. Hiszen ezzel a névvel már találkoztak, néhány évvel korábban küldött be novellákat a Terézanyu pályázatra. De akkor a döntőben kiesett, mert meg voltak róla győződve, hogy – bár jó sztorit hozott – biztosan egy kitalált személy. Kiderült, nem az, így különdíjat kapott az orvosok között, mert annyira nehéz volt besorolni kategóriákba.

Hogy ki vagyok, azt az adott nap is meghatározza. De az biztos, hogy egész életemben igyekeztem kilépni a megszokott keretek közül. Eleve azzal kezdődik, ahogy születtem.

Nehézségek leküzdése

Gabi hét hónapra érkezett, kikericssárgán. Az Rh-összeférhetetlenség miatt rövid idő alatt háromszor kapott vérátömlesztést, majd még csecsemőként sugárkezelték egy a derekán lévő folt miatt.

Az orvosok azt mondták a szüleimnek, elképzelhető, hogy sosem leszek teljesen normális. Bizonyos értelemben nem is lettem az 

– mondja a hírportálnak nevetve.

A jövendöléseknek azért többször is ellene ment, például amikor az orvosi egyetem ötödévében terhes lett. Ekkor tudta meg, hogy a sugárkezelés miatt mindössze öt százalék esélyt jósoltak neki arra, hogy épen maradtak a petefészkei és valaha gyereke lesz. Aztán az első után szült még hatot.

Mint írják, sem emiatt, sem a látása miatt nem volt soha betegségtudata, hiszen nem tudott róla, hogy lenne miért. Szülei nem beszéltek neki róla, titkolták, hogy megvédjék. De ő rengetegszer kérdezte az édesanyját, vajon mindenki ilyen furcsán lát-e, ekkora-e az eltérés a két szeme között, normális-e ez a homályos látás? Aztán tizennégy évesen a kismotor-jogosítványhoz szükséges vizsgálatra állt sorba az osztálytársai között, amikor az orvos megkérdezte: mit akarsz te vizsgázni, hiszen félig vak vagy!

A Szécsényben élő tinilány ezután magába fordult, kerülte az embereket.

Nem néztem fel, nem akartam, hogy lássák a szememet. Aztán egyszer csak, két év múlva rájöttem, hogy így kimaradok a világból és elegem lett a cipők látványából. De ebben a befelé fordulásban megtaláltam a humoros énemet.

Orvosi pálya

Gabi stréber volt, és bár ezért azt mondja, nem tudta igazán, ki ő, egyértelmű célt talált magának: orvos lesz. Minél távolabbi helyre akart menni, így Pécsre jelentkezett. 

Nem akartam minden hétvégén hazajárni, új ember akartam lenni. A ruháimat egy hét után mind eladtam és újakat vettem. Kicserélődtem.

Azt mondja, csodálja, hogy az első két évet végig tudta csinálni, mert másodlagos volt a tanulás: itt élte meg, amit a gimiben kihagyott.

Az orvosi elvégzése után a salgótarjáni kórház belgyógyászati osztályán kezdett dolgozni, aztán háziorvosi praxist vállalt vidéken. Tizenöt éve Gyöngyösön praktizál, emellett most éppen Gyöngyöshalászon, valamint Tarnaméra és Boconád településeken is helyettesít. Természetgyógyászati magánrendelését mindezek mellett viszi, szintén Gyöngyösön - írja a Forbes.

A teljes interjút ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában