Gálával ünnepeltek

2024.07.01. 19:55

Címert és zászlót avatott a gyöngyösoroszi iskola

Árpád fejedelem, az iskola névadója sárga turulmadara látható az tanintézmény új jelképein. Pedagógus elismerést is alapítottak, az első kitüntetett Hidasi-Nagy Mária.

Szabó István

Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskolában

Forrás: Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskola/Pásztor Ferenc

 A Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskolában népes vendégsereg – jeles szakmai meghívottak, a szereplő diákok, szüleik, rokonaik, az iskolát támogató szervezetek, személyek, helyi képviselők, az intézmény volt tanárai, dolgozói – jelenlétében gálaműsorral ünnepelték a napokban az iskola címerének elfogadását, zászlajának avatását és felszentelését. Pásztor Ferenc igazgató az ünnepségen elmondta, az iskola célja az, hogy boldog gyermekekkel találkozzanak nap, mint nap, Kodály Zoltán gondolataira emlékezve: Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország.

– Ezért az iskolai élet középpontjában a gyermekeket, az őket nevelő felnőtt közösséget, a folyamatos fejlődés iránti elkötelezettséget, a rendszer- és folyamatszemléletet és a pedagógiai minőséget állítjuk, így biztosítva a növekvő siker lehetőségét intézményünk minden érdekelt személye számára. 

Feladatunk kiinduló alapja a gyermeki személyiség fejlesztése a pedagógia és társtudomány által feltárt módon hangsúlyozva a kötelességek és a jogok egyensúlyának, valamint az egyén és a közösség egymásra utaltságának fontosságát. 

Az iskolai életben a nevelő egyénisége által kiváltott gyermeki azonosulási vágy, a félelmektől mentes fejlődési és teljesítési szükséglet, a kölcsönös segítés, bátorítás, gondoskodás szándéka a mozgató erő, mert a pozitív gondolkodás, a pozitívumokra támaszkodás feltárja a gyermek és a felnőtt rejtett értékeit is – emelte ki Pásztor Ferenc.

– Iskolánk 1996. december 11-én, Árpád napján vette fel a millecentenárium tiszteletére Árpád fejedelem nevét. A Mátra vidéke már a honfoglalás előtt sűrűn lakott hely volt. Anonymus szerint Árpád a Mátra hegyén nagy földet adott Ednek és Edemnek, ahol utóbb unokájuk, Pata várat épített. A honfoglalás diplomáciai és katonai előkészítése és tervszerű végrehajtása Árpád fejedelem érdeme. 

Árpád magyarjai nemcsak a honfoglalók, hanem egyben a középkori magyar állam magvetői is voltak. 

A magyar történelem első kiemelkedő személyisége Árpád fejedelem volt, akit honfoglalásunk vezetőjeként tisztelünk, és akinek dinasztiáját, az Árpád-házat a Magyar Királyság első, nemzeti uralkodó családjának tekintünk. Most, amikor iskolánk szépen fejlődik, gyermekeink több helyen is sokszor érnek el sikereket, szeretnénk méltón emlékezni névadónkra, Árpád fejedelemre. Így most kerülhet sor a címerünk elfogadására, ami a vezér címere is volt, a sárga színű turulmadár – jelentette be Pásztor Ferenc.

Az igazgató elmondta, hogy a magyar krónikák szerint az európai Hun Birodalom zászlaja fehér, rajta a koronás madárral. 

– A fehér szín kapcsolatban áll a sztyeppei nomád birodalmak központjainak elnevezésével is. Az ázsiai lovas népeknél az ötödik égtáj a közép volt, melyet világos színekkel, főként a sárgával és a fehérrel hoztak összefüggésbe. A sztyeppei birodalmak központjainak elnevezése sok esetben visszhangozza a központi égtáj és a világos színek azonosításának szokását. Iskolánk címerének és zászlajának is ezeket a jelképeket honosítjuk meg – foglalta össze Pásztor Ferenc.

Az intézmény felkérésére a zászlóanyai tisztet Kozmáné Derda Edit, a Hatvani Tankerületi Központ igazgatója vállalta el. A zászlót Andrási Zoltán gyöngyösoroszi római katolikus plébániai kormányzó szentelte meg. A zászlóavatási dokumentumot Radomszki Lászlóné, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, továbbá Kozmáné Derda Edit, illetve Mészáros Anna, a Heves Vármegyei Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője, valamint Kállay Attiláné, a Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője hitelesítette az aláírásával. 

Az avatóünnepségen megjelent Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság Nemzetiségi Főosztály vezetője, dr. Bekecs Andrea, a Heves Vármegyei Kormányhivatal Gyöngyösi Járási Hivatal vezetője, továbbá Kókainé Burján Ágnes és Molnárné Szabó Julianna, a Hatvani Tankerületi Központ igazgatóhelyettesei, Tóth Szilveszter, Gyöngyösoroszi polgármestere, Fehér János Lászlóné jegyző, Holczerné Válóczi Éva szaktanácsadó, Rácz Jenő kisebbségi önkormányzati elnök.

Pásztor Ferenc igazgató egy új elismerés alapítását is bejelentette

– Az iskolában dolgozó pedagógusok, nevelők, pedagógiai asszisztensek és a munkánkat kisegítő alkalmazottak minden nap egy kis csodát teremtenek. Biztosítják a szép környezetet, a fejlődés, a gyarapodás lehetőségét, elplántáják a tudás apró palántáit, hogy majd az szépen fejlődhessen, növekedhessen. Mi saját magunk tudjuk, hogy gyakran ez emberfeletti munka, de megéri minden nap újból és újból nekilátni. Éppen azért, mert munkánkat csak folyamatosan, következetesen lehet végezni, csak közösen lehet haladni a kijelölt úton, meg kell becsülni azokat az embereket, akit itt tevékenykednek. Különösen azokat, akik jó példával járnak társaik előtt, s ha kell, akkor rögtön segítenek. 

Az eddigieket szem előtt tartva, az ünnepség napján megalapítom A tanév során az iskoláért a legtöbbet, legmagasabb színvonalon dolgozó munkatárs elnevezésű elismerést.

Ezentúl kerüljön ez minden évben, a tanév végi gálán átadásra annak a dolgozónak, akit az alkalmazotti értekezlet alkalmasnak talál a cím elnyerésére, s az egy titkos szavazáson megerősítésre kerül. Legyen az az intézmény bármely területén munkát végző alkalmazott, tehát pedagógus, nevelési oktatási munkát segítő, vagy technikai dolgozó. Ebben az évben ezt a díjat Hidasi-Nagy Mária kapta – jelentette be Pásztor Ferenc. 

A tanárnő laudációja után Kozmáné Derda Edit adta át a díszoklevelet, s emlékként a vésett töltőtollat. Az ünnepi műsorfolyam végén a vendégek méltatták az iskolát, az itt tanuló diákok szép szereplését, nagyon jó magatartását, az intézményi dolgozók kitartó, következetes munkáját. Az iskolazászlót egy rövid betyárvirtus keretében vette át őrzésre az intézmény. A színes gálaműsorban az iskola 125 diákjának mintegy kétharmada szerepelt. A repertoár része volt az alsó tagozatosak keringője, az iskola énekkarának és furulyakórusának fellépése, cigány eredetmonda, vers és bölcsődal, az ötödikesek és hatodikosak táncolta híres Bamboléo, s elhangzott a Cigány Himnusz is. A napot a felső tagozatosak palotása zárta.

Végezetül Pásztor Ferenc megerősítette, hogy szükségesek ezek az alkalmak a diákok, az alkalmazottak számára, amikor is meg lehet állni egy pillanatra, vissza lehet tekinteni a múltra, meg lehet erősíteni a jót, s erőt lehet gyűjteni a következő időszakra. Különösen fontos ez akkor, ha oly sok jószándékú támogatója van az iskolának, mint ahányan most erősítik a Gyöngyösoroszi Árpád Fejedelem Általános Iskolát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában