Program

2024.07.28. 17:30

Idén is lesz csillagles augusztus elején

Heves megyében Gyöngyöstarjában tartanak ingyenes rendezvényt.

Tóth Balázs

Idén ötödik alkalommal rendezik meg az országos Csillagok alatt csillagászati rendezvénysorozatot, ezúttal augusztus 9-17. között, több mint 50 helyszínen várják az érdeklődőket a csillagászok távcsöves bemutatókkal, előadásokkal. Augusztus 13-17. között 20:30-tól a Göncölszekér Csillagászati Szakkör Gyöngyöstarjánban, az általános iskola udvarán várja az érdeklődőket ingyenes távcsöves és lézeres bemutatóval. A megyehatár közelében is lesznek még programok, Jászberényben augusztus 17-én szervez ingyenes, előzetes regisztrációval látogatható programot Móczó Árpád amatőr csillagász, míg Répáshután, a Bükki Csillagdában belépős nappali programok lesznek. Salgótarjánban, az Uránia Észlelő és Bemutató Csillagvizsgálóban augusztus 9-17. között minden derült éjszaka lesz távcsöves bemutató a belépős rendezvényeken, Miskolcon pedig a Dr. Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló és az MCSE Miskolci Helyi Csoportja augusztus 12-én 18 órától rendez ingyenes naptávcsöves bemutatót, sötétedés után távcsöves bemutatót a Generali Arénánál.

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában