Kalauzok

Van az úgy (sőt mindig úgy van), hogy a vasárnap kivételével a hét minden napján a hajnali órákban lapot kézbesítő ember személyes tapasztalatai összeérnek az elvileg 24 órában újságíróként létező hírlapíróéval. Amikor ebben a kölcsönösségben valami nagyon nem stimmel, akkor akár cikk is születhet belőle, mint most például egy véleménycikk. Történt, hogy hajnali énem – másfél évnyi figyelmetlenséget követően – felfedezte a Füzesabony felől Makláron át Egerbe tartó és a kora reggeli órákban még Andornaktályán is megálló vonatokat. Hurrá! A 25 kilométernyi tekerésből lespórolható 3400 méter. Ennyi a távolság a két megálló között. Az „utazás” az életkorom miatt ingyen van, s cserébe kisebb kényelmet kapok. Hanem hamar kiderült: a munkaeszköz, a kerékpár szállítása 500 forintba kerül erre az egy megállóra is. 

Utazgathatnék a biciklivel ugyan egész nap az ország minden részébe, de nem ez a szándékom. A legtöbb kalauz a kérésemre – érdekes módon kizárólag a férfiak – csak bólintott arra, hogy leszállok a következőnél és nem fizetnék. Nem firtatták a kerékpárjegyet, sőt olyan férfi jegykezelő is akadt, aki még levenni, feltenni is segített a szerelvényre az ingyen vonatozó cajgám. Hanem, volt két női szolgálatos akik nem tűrték el ezt a „csalást”, amivel „megkárosítanám” a vállalatot. Elfogadom álláspontjukat, de azért fúrja az oldalam a kíváncsiság: miért pont a nők? Szívesen vennék bármilyen – a túlzott általánosítást mellőző – tippet ami közelebb visz ennek a rejtélynek a megértéséhez. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)