Különleges világba repít Galambos Tamás festőművész tárlata

Egerben a Perce Galériában különleges tárlat nyílt Galambos Tamás, egri kötődésű festőművész leginspirálóbb alkotásaiból. A tárlat szeptember 15-ig látogatható. 

A megnyitón Wehner Tibor művészettörténész méltatta és ajánlotta a közönség figyelmébe a művész munkásságát. Elmondta, hogy a nyolcvanöt éve, 1939-ben született festőművész általános iskolai tanulmányait Egerben, a cisztercitáknál, majd az Egri Líceumban végezte. Művészeti alapismereteit is ebben a városban, Kéreg Istvánné Bánóczy Adrienn rajzszakkörében szerezte meg. Tizenegy évesen megyei rajzversenyt nyert. Középiskolai tanulmányait a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban 1954 és 1958 között végezte, ahol mestere Sebestény Ferenc volt. 1959 és 1963 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán abszolválta stúdiumait, ahol mestere Barcsay Jenő és Hincz Gyula volt. A művész 1958 óta Budapesten él, 1964 óta szerepel műveivel kiállításokon. 

Galambos Tamás 1975 és a 2000-es évek között számos nemzetközi és magyarországi művészeti elismerést aratott műveivel Svájctól az Egyesült Államokig, Budapesttől Szegedig, s műveit rangos köz- és magángyűjtemények sora őrzi. Önálló kollekciói Európában többek között olaszországi és németországi városokban szerepeltek vissza-visszatérőn, de bemutatkozott alkotásaival észak- és dél-amerikai művészeti fórumokon is, és rendszeresen jelen voltak műegyüttesei a magyarországi városok múzeumaiban és galériáiban is. Karakteresen egyéni nyelvezetű festészetére hatással volt az ikonfestészet, a korareneszánsz táblaképfestészet, valamint a naiv mesterek alkotásainak világa. A kelet-európai valóságban gyökerező, a magyar népművészet motívumkincsével kapcsolatot tartó, illetve a fantázia birodalmába kalauzoló piktúráját megérintette a szürrealista látásmód, és erőteljesen meghatározza a meseszerűséghez vonzódó játékos szemlélet, és a stilizált, ironikus-groteszk kifejezés határozott alkotói szándéka. Zsúfolt képtereiben, álomszerűvé alakított környezeteiben esetlen, teátrális gesztusokat láttató, bábuszerű, harsány figurák, egyszerre valószerű és mitikus vonásokkal felruházott állati teremtmények jelennek meg. Látomásszerű megjelenéseit tompítatlan, fantasztikus élénkségű kolorit kelti életre.

Képeinek másik jellegzetes vonása az a naivitás, amely rokonságot mutat a "vámos" Rousseau és a vasárnapi festők művészetével, ám nagyon is tudatos és koncepciózus meggondolásokból ered: hallatlan szabadságot ad, megkerülhetővé teszi a konvenciókat és a sablonos képi megoldásokat, és a legbelsőbb festői én legőszintébb kifejezései, fantasztikus meséi, mesevilága előtt nyit tág teret. 

Jellegzetes a festő iróniája, groteszk tükröztetése, amelynek következtében sokszor nem dönthető el, hogy mit gondol komolyan és mit karikíroz, min kell csodálkoznunk és min kell felülemelkednünk, min kellene mosolyognunk és min szörnyülködnünk. Helyet cserél, vagy egymás álcájában jelenik meg a szépség és a csúfság: a tökéletes, a harmonikus önnön túlzásaiba szédül, az elborzasztó, a riasztó, taszító magához vonz, elandalít. És akkor rádöbbenünk: ez a kétszínűségekben játszó, csalfa világ a mi valóságunk.

E képíró mester művein megjelennek az ókori kelet és a bibliai idők szereplői és jelenetei, az európai és a magyar történelem fordulatai, a régmúlt és a közelmúlt eseményei, és úgy, hogy a jelen a múltba vetül, míg a múlt napjaink történéseivé nemesedik - emelte ki a művészettörténész. A hamisságok, a hazugságok, az álságok világát tárja elénk, ahol semmi sem az, ami valójában. A felszín és a mély, a látszat és a valóság szféráinak lényegét keresi szenvedéllyel és maró gúnnyal, fölényes iróniával, megértő keserűséggel.