Nem hagyták veszendőbe őseik tudását Egeszóláton

Egerszólát. 2024. augusztus 10-.e, délelőtt tíz óra. Már akkor nagy a hőség, amikor a falu közelében lévő Nagy család birtokának beléptetőjéhez érünk. Egy telefonhívásra nyílik előttünk a kapu, s elénk tárul a káprázatos látvány. Háromszáz hektárnyi gondozott birodalomba lépünk, azaz gurulunk be autónkkal barátnőmmel, aki hetek óta unszol, hogy ezt látnom kell. Amíg az emberlakta központi részhez, az udvarházhoz érünk, természetében meghagyott, ám minden centiméternyi részén gondosan művelt területen hajtunk át. Nagy Géza tulajdonos tanácsára hallgatva még leküzdünk két beléptető szerkezetet, miközben lélegzetvisszafojtva nézzük a mellettünk békésen legelésző szürkemarha gulyát. A közel háromszáz nemes állat látványa lenyűgöző. 

Behajtunk a birtok szívébe, ahol vendéglátóink nagy munkában vannak. A hatalmas konyhában Anikó asszony és segítője éppen ötven kilónyi paradicsomot dolgoznak fel, s közben az ebéd előkészítéséhez is hozzáláttak már.  Szállnak az illatok, pirosan csillognak a dunsztra váró, forró üvegek. Körbenézni is gyönyörűség. Szépen felújított, régi kredencekben sorakoznak a tálalás kellékei, egy másik falon a hétköznapi háztartáshoz elengedhetetlen edények, fazekak, sütő-főző alkalmatosságok sorakoznak szép rendben. 

Miközben toporgok, ámulok és bámulok, hogy honnan van ez a rengeteg csoda, Anikó kedvesen kinyit előttem egy konyhából nyíló ajtót, ahol hirtelen egy más világba csöppenünk. Itt minden tárgy azt a nemes múltat idézi, amitől napjainkban egyre távolabb kerülünk. Míves, régi bútorok, eredeti szépségükben megőrzött lakástextilek, s a falakon képek. Nagy becsben tartott, szépen keretezett fotográfiák a felmenőkről, sokat küzdő apákról, anyákról, akiknek egy céljuk volt az életben: a családot összetartani és értéket gyarapítani. 

Az egerszóláti nagy birtok alapítása idősebb Nagy Géza nevéhez fűződik, aki már néhány éve nincs az élők sorában, azonban a jelenléte most is érezhető minden fűszálban, a természetes és teremtett valóságban. Édesapja hagyatékáról már Géza fiával beszélgetünk a tágas teraszon. Az ötvenes éveiben járó - sokat tapszasztalt, tanult, világot látott ember - azt mondja: már tudja, hogy itt fogja leélni hátralévő éveit. Az itt teremtett értékegyüttes ugyanis nemcsak nagy felelősség, hanem sírig tartó szerelem is. Szerelem a jól gondozott, megbecsült föld iránt, a természete szerint tartott jószág iránt.

Géza budapesti fiúként cseperedett fel, s egészen húszéves koráig úgy gondolta, hogy a nagyvárosi létforma tökéletesen megfelel neki. Fiatal korában a magyar vidéket járva és látva, azt gondolta, ezzel a fajta szegénységgel, elmaradottsággal együtt élni lehetetlen. Aztán jöttek a tanuló évek, a külföldi tapsztalatok és a belátás, hogy vidéken élni sok szempontból emberibb, életközelibb, és szerethetőbb, ha megvannak a feltételek, és bármikor elérhetők a civilizációs, városi előnyök. Közben szakmát is tanult, nem is egyet. Járatos a vendéglátásban, a legszebb és a legkeresettebb lószerszámok készítése sem idegen tőle, ám a legnagyobb szenvedélye mégis a gazdálkodás lett. Nem a gazdagodás vezérelte, hiszen a dolgos család soha nem szűkölködött. Szülei évekig egy jól menő pecsenyesütőt vittek Budapesten, egészen addig, amíg az orvosok nem figyelmeztették édesanyját, hogy ez így nem mehet tovább. Ha élni szeretne, keressen magának valami nyugalmasabb életformát. Így vágtak bele a lovas kellékek forgalmazásába. Mára nemcsak az országban, hanem külföldön is rengetegen keresik magas minőségű portékáikat.  

Géza meséli, hogy a rendszerváltás után a tiszaburai kötődésű édesapja is megkapta a családot megillető kárpótlási jegyeket, és fontolóra vették, hogy mihez kezdjenek mindezzel. A papa az apróhirdetéseket böngészve bukkant az Egerszóláton meghirdetett száz hektárnyi földre. Amikor a család megtekintette a területet, demokratikus döntés született. Apa és fia ragaszkodtak a vételhez, bár Anikó asszony és a lánytestvér nem támogatták az ötletet, mivel beláthatatlan gaz borított mindent. Kökény és csipkebokor uralta a tájat, egy lépést is alig lehetett tenni. Ám a papa és fia látta benne a lehetőséget, így végül megvették a területet.  

Géza papa kitartása, hite, víziója, szorgalma elegendő példamutatás volt a fiának, aki maga is látta, hogyan formálódik a táj, hogy vonható művelésbe, s hogyan válik alkalmassá állattarásra.

Mindez mesébe illő történetnek tűnik, azonban arról már kevesebben tudnak, hogy a jóllét látszata ellenére milyen kihívásokkal néz szembe nap mint nap a család. Mert hogy ilyenek is vannak. Géza azt mondja, hogy az uniós források adta lehetőségekkel ő is élt. Mindent megtanult a sikeres pályázatírásról, támogatást is szépen kapott, ám ezeket a pénzeket rendre visszaforgatta a gazdaságba, az ésszerű fejlesztésbe. Nem mindenki gondolkodott így és sáfárkodott e javakkal az országban. Sokan a hirtelen gyarapodást megszimatolva hívták le ezeket az összegeket. Tudás, gazdálkodási tapasztalat híján felélték a vagyont és ebek harmincadjára hagyták a tulajdonukba került földeket. Hiába hungarikum a jól tartott szürkemarha húsa, ha egyesek helyette silány minőségű húst próbáltak értékesíteni a piacon. 

Gond van jelenleg a hazai feldolgozással is. A nagyobb honi vágóhidak rendre egyeztetik felvásárlási áraikat, és ők döntik el, milyen feltételekkel dolgoznak. S akkor az értékesítés nehézségeiről még nem beszéltünk. Érdekek harca zajlik az élelmiszerpiacon az egész világon, s néha kevés a kiváló minőség, a tisztességes portéka a versenyképességhez. Géza mégis abban hisz, hogy becsülettel, szaktudással, a termőföld iránt érzett felelősséggel, tisztességes állattartással, az értékek, hagyományok tiszteletével, az ősöktől szerzett tudás megbecsülésével van remény a hazai gazdáknak is. Nincs egyedül ebben a hitében. 

Délután egy óra körül jár, amikor itt tartunk a beszélgetésben. Forrón tűz a nap. Anikó asszony hideg gyümölcsleveshez terít, mi Gézával sétálunk egy pár percet. Látom a gondosan bebálázott, téli takarmányt, a három hatalmas boksában felhalmozott tűzifát, az emberléptékű, megformált tájat, ahol minden otthonos, átlátható, és biztonságot sugalló.

Hogy milyen gazdag múlt és mennyi küzdelem van mindebben, a beszélgetésünk alapján egyelőre csak foszlányosan sejtem. Géza szerint van remény a jó folytatásra, bár ez küzdelem nélkül nem megy. Ő elszánt, és én hinni szeretnék neki.