Leállás

2024.08.23. 11:10

Van olyan intézmény, melyet nem érint az Eger környéki gázszünet

5 kilométer acél vezeték szakaszt cserélnek Fedémes és Tarnalelesz között.

Molnár Helga

Ahogy arról beszámoltunk, Egerben és több településen gázszünetre számíthatnak tervezett karbantartás miatt. Augusztus 29-én reggel 6 órától augusztus 30-án 10 óráig lesz gázszünet több településen is, amely az Opus Tigáz Zrt. honlapja szerint az összes felhasználót érinti.

A Markot Ferenc kórház gázellátása folyamatos lesz
A Markot Ferenc kórház gázellátása folyamatos lesz
Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Mi érdeklődtünk a részletekről, s arról is, például érinti-e a leállás az egri kórházat.
– 2024. augusztus 29-én 6 órától augusztus 30-án 10 óráig az FGSZ Zrt. végez rekonstrukciós munkát, melynek során 5 kilométer acél vezeték szakaszt cserélnek Fedémes és Tarnalelesz között – tudatta Egyházi Nikoletta, vállalati kommunikáció vezető.

Mint írta, a munkálatok ideje alatt korlátozott lesz az OPUS TIGÁZ Zrt. rendszerén a gázszolgáltatás, de a munkálatok elvégzéséhez szükséges gázszünet tervezésénél törekszünk arra, hogy minél kevesebb fogyasztónál kelljen szüneteltetni a gázszolgáltatást.
– A munkálatok miatti gázszünet az Eger II.-es átadóról üzemelő kisebb települések és az ide tartozó nagy- és közép nyomásról üzemelő nagyfogyasztók (például üzemek, pékségek, szállodák, éttermek), valamint az Eger területén lévő közép- és kisnyomásról üzemelő nagyfogyasztók gázellátását érinti. A munkálatok alatt biztosítani tudjuk azonban a kisnyomású rendszer egy részének a működésben tartását, amihez az egri Markot Ferenc kórház is kapcsolódik - így a kórház gázellátása folyamatos lesz. A tervezett gázszünetről természetesen minden érintett lakossági, valamint kis- és nagyfogyasztót már korábban értesítettünk, emellett az egri polgármesteri hivatallal is megtörténtek a szükséges egyeztetések – írta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában