Jegyzet

2 órája

Bazilika

A bazilika megszépülése üzenet a keresztényeknek.

Szabó István

A hétvégén megáldott és megszentelt, felújított egri bazilika felidézi bennem a felnőttkori megtérésem előtti időket. A hazai és külföldi turistaútjaimon fényképezőgéppel a kezemben magam is szívesen fotóztam minden utamba kerülő templomot. Kattintottam róluk emlékfotót kívül és belül, de pusztán a dokumentálás kedvéért, hogy merre jártam az útjaim során. 
A bazilika felújításának évekkel ezelőtti kezdetekor egy akkori kispap ismerősöm arról beszélt nekem, hogy a székesegyház megszépülésének üzenete van a keresztény ember számára. Arra ösztönöz, hogy a megújított épületbe újult lélekkel lépjünk be. Időnként a lelkünket is renoválni kell, mert sérüléseket szenved. Reméli, nemcsak fényképező zarándokokkal telik majd meg a bazilika, hanem azokkal is, akiket megragad az Úr jelenléte, tette hozzá. Már hívő emberként pontosan értettem, miről beszél. 
Azt mondják, nincs két egyforma ember a földön. Származásunk, alaptermészetünk, neveltetésünk, érdeklődésünk okán természetes, hogy mind másképp látjuk a világot. Isten létezésével kapcsolatban gyakran hallom azt a szkeptikus véleményt, hogy: ha látom, majd elhiszem. Tudom, nem túl fennkölt, sőt erősen érdekközpontúnak tűnhet a hit kérdésének megfogalmazása a következő két mondatban, mégis nagyon igaz: Ha hiszel Istenben, de még sincs, abból semmi károd nem lesz. Ha viszont nem hiszel benne, de mégis létezik, akkor mindent elveszítettél. 
Az egri bazilikában is bárki bátran átgondolhatja ezt. 
 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában