Bazilika

A hétvégén megáldott és megszentelt, felújított egri bazilika felidézi bennem a felnőttkori megtérésem előtti időket. A hazai és külföldi turistaútjaimon fényképezőgéppel a kezemben magam is szívesen fotóztam minden utamba kerülő templomot. Kattintottam róluk emlékfotót kívül és belül, de pusztán a dokumentálás kedvéért, hogy merre jártam az útjaim során. 
A bazilika felújításának évekkel ezelőtti kezdetekor egy akkori kispap ismerősöm arról beszélt nekem, hogy a székesegyház megszépülésének üzenete van a keresztény ember számára. Arra ösztönöz, hogy a megújított épületbe újult lélekkel lépjünk be. Időnként a lelkünket is renoválni kell, mert sérüléseket szenved. Reméli, nemcsak fényképező zarándokokkal telik majd meg a bazilika, hanem azokkal is, akiket megragad az Úr jelenléte, tette hozzá. Már hívő emberként pontosan értettem, miről beszél. 
Azt mondják, nincs két egyforma ember a földön. Származásunk, alaptermészetünk, neveltetésünk, érdeklődésünk okán természetes, hogy mind másképp látjuk a világot. Isten létezésével kapcsolatban gyakran hallom azt a szkeptikus véleményt, hogy: ha látom, majd elhiszem. Tudom, nem túl fennkölt, sőt erősen érdekközpontúnak tűnhet a hit kérdésének megfogalmazása a következő két mondatban, mégis nagyon igaz: Ha hiszel Istenben, de még sincs, abból semmi károd nem lesz. Ha viszont nem hiszel benne, de mégis létezik, akkor mindent elveszítettél. 
Az egri bazilikában is bárki bátran átgondolhatja ezt.