A kitelepítés újra megtörténhet: emlékeztek Mikófalván

Az 1951-ben kezdődött kitelepítésre emlékeztek szeptember 22-én Mikófalván. A községbe az év májusában harmincegy fővárosi családot telepítettek ki, tizenhét kulák bélyeggel minősített helyi gazdálkodó családhoz költötték be őket. A Rákosi-diktatúra legsötétebb időszakának egyik, 1953-ig tartó epizódjának 2009-ben állítottak emlékművet Mikófalván, ahol évről-évre megemlékeznek az érintettek.

Ebben az évben Rudas Pál mondott rövid beszédet, kiemelve, hogy az ember mekkora nagy „marha”, hiszen békében, nyugodtan élhetne, míg a világ világ, ehelyett az ismert történelemben egyetlen perc nem telt el úgy, hogy valahol ne lett volna háború, verekedés, gyilkosság, ne gyötörte volna az egyik ember a másikat.

- Ami velünk történt, az ennek tipikus példája. Tizenöt éve emlékezünk a történtekre, egyre kevesebben, a mi időnk lassan lejár, de ezt a dolgot nem volna jó elfelejteni. Az emlékművet abban a reményben állítottuk, hogy az idő teltével nem fordul elő az a rémálom, nem homályosul el annak az emlékezete, amit a szüleiknek, őseinknek el kellett szenvedniük. Reméljük, hogy az utánunk jövők is emlékeztetnek arra, nehogy még egyszer ez előforduljon. Ez bizonyos fokig hiábavaló tevékenység, hiszen az ember marha, bármely pillanatban újrakezdheti és újra meg fog történni. Ha a generációk egymásra épülve visszaemlékeznek, enyhébben, kevésbé embertelenül fognak megtörténni ezek a dolgok – fejtette ki Rudas Pál, aki nem volt optimista.

Hozzátette, bízik abban, hogy az eddigi kettő után a következő polgármester is átveszi a stafétát, lesznek megemlékezések a faluban. Amíg élnek és el tudnak jönni, ők is itt lesznek, emlékeznek szüleikre, családjaikra, a befogadó családokra. Utóbbiak hihetetlen emberségről tettek tanúbizonyságot az évek alatt, amíg a budapestiek itt voltak. Remélik, ennek üzenetét átadják a gyerekeknek is, akik átérzik a problémát.

A beszédet követően Kelemen Károly tárogatójátékára elhelyezték az emlékezés koszorúit a kitelepítés emlékművénél.