2 órája
Közel 200 jelentkezővel indul a második Szenior Akadémia az egri egyetemen
A 250 éves múltra visszatekintő Eszterházy Károly Katolikus Egyetem 2024 tavaszán indította el Szenior Akadémiáját. A mostani félévtől Eszterházy hagyatékaiba, a XVIII. századi művészet és tudomány világába is betekintést nyerhetnek az előadás résztvevői.
Ismét elindult a Szenior Akadémia az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, ami ingyenes, felnőttképzési tanúsítványt adó kurzusokat kínál Eger és térsége polgárai, különös tekintettel az idősebb korosztály számára. Az idén második alkalommal meghirdetett ingyenes előadássorozatokra csaknem 200-an jelentkeztek – adta hírül honlapján az egri egyetem.
Mint írják, a hazai egyházak, felekezetek és vallási mozgalmak című kurzussal szeptember 19-én újra elindult a Szenior Akadémia, az Érsekudvari történelmi épületben. A 2024/25-ös félév első előadássorozatán Sándor József, az egyetem Felnőttképzési és Gyakorlatszervezési Osztályának vezetője köszöntötte a hallgatókat. Beszédében kiemelte, dr. Ternyák Csaba egri érsek, az egyetem nagykancellárjának kezdeményezésére az intézmény minden félévben különböző témákban igyekszik megszólítani és lehetőséget adni a szépkorúaknak az idő hasznos eltöltésére. Elmondta, a meghirdetett területek között szerepel a számítógéphasználat, a borkultúra, az egyháztörténelem, valamint az idei évtől Eszterházy hagyatékaiba, a 18. századi művészet és tudomány világába is betekintést nyerhetnek az előadás résztvevői.
Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet rektora, „A hazai egyházak, felekezetek és vallási mozgalmak” kurzusának előadója is köszöntötte a hallgatókat. A rektor úgy fogalmazott a tanfolyam során a résztvevők átfogó ismereteket szerezhetnek a különböző egyházakról és felekezetekről, amelyekkel mindennapi életük során találkozhatnak. Továbbá hangsúlyozta, hogy az előadássorozat a saját, katolikus identitásunk megerősítésében és a tisztánlátásban is segítséget nyújthat.
Az idei félévben az Alapfokú informatikai alapképzésre 20, a borkultúra alapjaira 34, Eszterházy nyomában – művészet és tudomány Egerben a XVIII. században előadásra 60, míg a Hazai egyházak, egyházi felekezetek és mozgalmakra 55 fő adta be jelentkezését.