Megerősödve

Ahogy múlnak az évek, úgy becsülöm meg egyre jobban a szabadság napjait. Általában előre eltervezem, mit ne tegyek: ne készítsek programot, hagyjam, hogy spontán történjenek a dolgok, éljem meg teljes valójában a nap pillanatait – azaz, lustálkodjak, amíg tehetem. Nem érzem henyélő természetűnek magam, de őszintén bevallva: egy hét lazsálás még senkinek sem ártott meg. 

Persze, az élet nagyobb forgatókönyvíró, mint hinnénk. A napi munka időhiányában elbliccelt szerepeket akkor is bevasalja rajtunk, ha pihenni szeretnénk. Az ilyen szerepek például a karbantartó karakterének megformálása az aszály, majd az esőzés nyomainak eltüntetésére, vagy a kertész alakítása. Ilyen mellékszerep a hivatalos tennivalóival elmaradásban lévő ügyfél­ megszemélyesítése, vagy a nagypapa örömjátéka az unokáknál­. 

Egyszóval, a hét a lazsálás helyett elsuhan ezer tennivalójával. A legjobban most is a nagypapa szerepe tetszik. Hihetetlen szabadságérzést ad két kisgyermekkel órákat eltölteni a kertben vagy egy játszóházban. Hallgatni az ötéves egyre kíváncsibb kérdéseit, az első miérteket, a közel másfél esztendőssel pedig együtt totyogni az egyre izgalmasabb világ felfedezésére. Korábban tartottam attól, hogyan bírom szuflával egyszerre a két gyereket, még ha a feleségemmel meg is osztjuk a velük való foglalkozást. Mára azonban rájöttem, hogy két unoka dupla energiát ad. Így az elfoglaltságokkal teli szabadságból mégis megerősödve jövök ki. 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás Shutterstock)