2024.09.11. 11:59
Zelei József kerékpáros béketúrára indul
A Kerékpáros Békenagykövet ismét elindul. Zelei József a Duna mentén teker majd.
Újabb túrára indul az egri származású Zelei József, hazánk egyetlen hivatalos Kerékpáros Békenagykövete – jelentette be szerdán reggel az Erzsébet udvarban. Az esemény helyszíne azért volt fontos, mert 2010-ben itt ültettek el egy békefát. A szerdai összejövetelen részt vett Szalay-Bobrovniczky Vince, civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is. Mint mondta, a kerekessel 2005-ben találkozott, s azóta is jó kapcsolatot ápolnak.
– A cél, amelyért teker, a béke, ma nem is lehetne aktuálisabb. A szomszédunkban már több mint két éve zajlik háború, sőt a Közel-Keleten is fegyverek ropognak, így nem tudjuk eléggé hangsúlyozni a béke fontosságát – emelte ki.
Honfi Gábor, a Szuperinfó hálózati vezetője is csatalakozott az elhangzottakhoz, s kiemelte, a misszió eredménye az lehet, hogy az emberek egy irányba gondolkodjanak.
Zelei József is szólt néhány szót. Felidézte, húsz éve indult útnak, s most, ma látható igazán, pontosan miért.
– A békét a békében kell megőrizni, komoly aktualitása van ennek. Most a húsz év helyszínei is szerepelnek a béketúrámban, ahová a békekövek, a békekoszorúk mellett magammal viszem a béke vizét is, amelyet Budapesten a Béke-kútból hoztam – részletezte.
Egerből indult el Zelei József,a Világ Kerékpáros Békenagykövete Egy Békés Világért nevű béketúrájára
Fotók: Huszár Márk/Heves Megyei HírlapDr. Csizmadia István plébános a köszöntők után megáldotta a vizet, s egyben a túrát is, majd koszorút helyeztek el a békefánál. A túra útvonala a Duna forrásától indul majd s a Duna mentén Budapestig tart majd.